Egy gyilkos agya - FEKETE MADÁR (2022) évadkritika
Az AppleTv+ kínálatában kapott helyet a James Keene és Hillel Levin könyvéből adaptált Black Bird, vagyis a Fekete madár című sorozat. A produkciót Dennis Lehane író fejlesztette a képernyőre, akinek könyveiből olyan filmek születtek, mint a Hideg nyomon, a Viharsziget vagy a Titokzatos folyó. Szóval adott volt a lehetőség, hogy egy emlékezetes és minőségi minisorozatot kapjunk, és ez a cél - főként írói és színészi szempontból - sikerült is az alkotóknak.
A Fekete madár történetében megismerjük Jimmy Keene-t, aki jól jövedelmező drogügyleteivel, szinte playboyként éli bűnözéssel teli mindennapjait. Egy szép napon aztán meszelnek neki, hiszen a rendőrség ront rá lakásában, majd azon kapja magát, hogy 10 év börtön vár rá, mivel a drogkereskedelem mellett fegyverbirtoklás miatt is elítélik
Így aztán Jimmy hamar rács mögé kerül, ám néhány hónappal később az FBI egy embere, Lauren McCauley ügynök megkeresi egy ajánlattal, ami elhozhatja számára a hőn áhított szabadságot. A feladat viszont nem lesz éppen sétagalopp a főhősünknek. Feladata, hogy összebarátkozzon egy a büntetését töltő sorozatgyilkossal, Larry Hallal, hogy még annak feltételes szabadlábra helyezése előtt információkat szedjen ki, hogy hova temette az áldozatait. A hatóságok tudják ugyanis, hogy Hall rémtetteihez sokkal több áldozat kapcsolódik, csak nem tudják bizonyítani, ezért kell Jimmy segítsége, aki miután kiszedi a megfelelő infókat rabtársából, már élvezheti is szabadságát.
A széria magán viseli a krimi noir jegyeit, adott egy gyilkos, a történet pedig szépen felszínre hozza egyes szereplők sötét titkait, melyek erőteljes szexuális töltettel rendelkeznek. A narratíva lassan csordogáló, ám egy pillanatra sem lesz vontatott. A szereplők jellemének megismerése pedig részről részre erőteljesebb jegyeket hordoz. A főszereplők, Keene és Hall közötti interakciók egyre több dolgot mutatnak meg Hall vágyaiból és múltbéli tetteiből, így elméje sötét oldala egyre nyitottabb lesz Keene számára. A széria gyakran alkalmazza a két férfi közt folytatott, párbeszédekre épülő jeleneteket, ezek a részek pedig anélkül képesek hosszú percekig fenntartani az érdeklődésünket, hogy önismétlővé válnának, hiszen a karakterek traumatikus, boldogtalan eseményekkel teli múltjába nyújtanak bepillantást.
Persze mindezek semmit nem érnek színészek nélkül, akik megjelenítik nekünk a figurákat. Taron Egerton, mint Jimmy Keene fantasztikus alakítást produkál. Játéka visszafogott, mégis határozott karaktert formál meg. Konkrétan azonosulnia kell Hallal. Bármennyire is elborzasztó számára, meg kell nyernie a bizalmát ennek a kiszámíthatatlan fickónak. A szerepéhez méginkább kigyúrta magát, így tökéletes ellentéte annak a Larry Hallnak, akit Paul Walter Hauser játszik, de valami fenomenális módon. A súlyával, és gyermekkorból visszamaradó traumáival küzdő férfi, újdonsült barátjával ellentétben komoly problémákkal szembesül, ha a női nemet szeretné meghódítani. Hauser karakterétől a néző hátán a hideg futkos, a visszaemlékezős részek kapcsán pedig egyértelműen kiderül, hogy miért fog el minket ilyen érzés, már akkor is, ha pusztán az arca jelenik meg a képernyőn.
A sorozat narratívája több szálon fut, egy nyomozás is folyik Hall miatt, mivel a hatóságok is próbálnak bizonyítékokat találni Hall bűnösségére. Ezen kívül még Keene és Hall családja kap némi szerepet a történetben, Keene esetén főként apjához fűződő viszonya, Hallnál pedig ikertestvére révén, aki a dominánsabb testvér volt már az anyjuk méhében is. Az alkotók pedig remekül gondolták a koncepciót a sorozat részeire vonatkozóan, mivel a 6 darab egyórás rész bőven elég arra, hogy elmeséljék ezt a történetet, nem húzzák el, teszem azt 8 fejezetre, így a komótosabb történetvezetés ellenére ''feszesebb'' epizódokat kapunk.
A Fekete madár többi színésze, így Greg Kinnear, Sepideh Moafi és Tony Amendola mind hozzák a kötelezőt, de kiemelkedő mindenképpen csak Egerton és Hauser játéka lesz. Fontos még megjegyezni, hogy ebben a produkcióban szerepel utoljára a nemrégiben elhunyt Ray Liotta, aki Jimmy Keene apját formálja meg.

Összességében, ha egy kiváló alakításokkal fűszerezett, pszichológiai karakterdrámát néznél, a Mindhunter és A törvény nevében stílusában, akkor a Fekete madár a te sorozatod lesz.
Képek: TMDb
Főszereplő(k): Taron Egerton, Paul Walter Hauser, Greg Kinnear, , Ray Liotta, Sepideh Moafi Műfaj(ok): dráma, krimi, thriller Címkék: dráma, krimi, thriller, taron egerton, paul walter hauser, appletv+, sorozat, kritika, 2022
Értékelés: