A száz ötlet filmje – VALERIAN ÉS AZ EZER BOLYGÓ VÁROSA (2017) kritika

Premier kritikák | 2017-07-23 | Faragó Tamás

A kultikus francia rendező Luc Besson, az elmúlt 20 évben közel sem tudott olyan újító erejű, esetleg kiemelkedő alkotással előrukkolni, mi pályája kezdetén. Legsikeresebb filmjeit, mint a Nagy kékség vagy az Ötödik elem, gyermekkori álmodozásokból építette fel. Nincs ez másként legújabb alkotásánál sem. Habár itt az alapot, nem saját maga álmodta meg, mégis gyerekkora óta szövögeti a film terveit.   

Európában a belga-francia képregény kultúra a legnagyobb. Hatalmas örökséggel rendelkezik és olyan népszerű figurákat adott az örökkévalóságnak, mint Tintin, Asterix vagy Largo Winch. Besson legújabb filmjének az alapja is egy kultikus képregény. Pierre Christin és Jean-Claude Mézières, Valerian és Laureline című sorozata elevenedik most meg a vásznon. A képregény 1967-ben indult és 21 kötet után, 2010-ben ért véget. A sorozat két főszereplője az intergalaktikus ügynök páros, az öntelt és keményfejű, helyenként ostoba, de mindig magabiztos Valerian és a társánál sokszor talpraesettebb, okosabb Laureline, aki ösztönösen, etikai alapelvek szerint cselekszik és kiosztja Valeriant ha kell. Kettőjük kalandjai, melyben van űr és időutazás, párhuzamos dimenziók és gonosz idegenek és emberek, teszik ki a képregény történetét. Elég változatos alapanyag ahhoz, hogy ez egy izgalmas sci-fi kalandfilmet adjon ki.

A film története ott indul el (a sokadik bevezető után), hogy hőseink visszaszereznek egy elrabolt idegen lényt, mely az utolsó példánya a fajának. A kis jószágot el kell szállítaniuk a valaha földi űrbázisként szolgáló Alpha városba, ismert nevén az Ezer bolygó városába. Persze itt semmi sem alakul zökkenőmentesen. Az űrállomás belsejében egy rejtélyes gyilkos erő munkálkodik és egy ismeretlen szervezet a lényt is szeretné visszaszerezni. Laureline és Valerian csak egymásra számíthat. Összeesküvés, szerelem, akció, morális kérdések, minden van itt. Valami működik is, valami pedig nem…

A film nyitó jelenete, melyben megismerjük a „város” történetét, az fantasztikus. Ötletes és látványos. Nagyon jó felvezetés. Ezután kapunk egy újabb jelenetsort, amiben egy békés nép életének mindennapjaiba és végzetébe kapunk bepillantást. Ez is nagyszerű, gyönyörűen néz kis és kellően drámai. Majd ismét ugrás és meglátjuk a főszereplőket, akik épp a legújabb bevetésükre készülnek. Ezután megnézhetjük magát a küldetést, ami szintén erős jelenetsor. Ötödik elemet idézően kreatív világ és parádésan szórakoztató akció jelenetek. Majd végre elérünk a legendás városba, mely a címben is szerepel. Itt már a mozi felénél vagyunk és a fő történetből még csak szemelvények vannak meg. 

Az egész olyan hatást kelt, mintha nagyon sok jó ötlete lett volna Bessonnak, legalább négy filmre való. Ezeket próbálta összefűzni egy történetté, de sajnos emiatt látványos, jól elválasztható szakaszok lettek a történetben. Látni, hogy hol és véget az egyik sztori és kezdődik a másik. Ez még nem lenne annyira fájó, de sajnos ezek a fejezetek, az időhiány és a zsúfoltság miatt, nem lettek túlzottan kibontva. Ezt legjobban a film végső helyszíneként szolgáló Ezer bolygó városa sínyli meg.  

Kapunk az űrállomás jelenlegi állapotáról egy rövid bemutatást, de ennyi. A címszereplő nem lesz főszereplő. Habár lesz, egy rövidebb jelenetsor melyben megismerhetünk egy negyedet, de az is nagyon kevésnek hat. Az izgalmas helyszín nem marad más, mint egyszerű díszlet. Lényegében a film bárhol játszódhatna, semmit nem ad hozzá és nagyon kevesen ismerünk meg a több száz fajt összegyűjtő, Zootropolist idéző városból.

Ha már főszereplők, szót kell ejteni a film sztárjairól. Sokakkal ellentétben nem állítom, hogy Dane DeHaan, mint Valerian rossz lett volna, inkább csak szokatlan. Én mindenképp egy karizmatikusabb idősebb színészt választottam volna. DeHaan játéka inkább hat egy önfejű kölyökének, de nem lesz unszimpatikus, szemben a Laureline megformáló Cara Delevingnel. A hölgy már másodjára bizonyítja be, hogy nagyon nem alkalmas arra, hogy fontosabb szerepet kapjon bármiben is. Amikor hűvösnek kell mutatkozni (szerencséjére a film nagy részében ilyen) addig nincs gond. Viszont mikor érzelmet kell kifejeznie, lehullik az álca. Szegény nagyon erőlködik, de ugyanaz lesz az eredmény, mint az iskolai előadások alsós tagozatosainál gondol az ember: „Nagyon rossz, de legalább cuki.”

 
Érdemes még kiemelni Besson sztár fétisét, hiszen a kisebb szerepekben ismét, meglepően sok ismert arcot láthatunk. Clive Owen karaktere elsőre például érdekes, de sajnos nem lesz kibontva annyira, mint kellet volna. Eljátszása is rutinmunkának tűnik az nagyszerű színésztől. Ugyanez igaz Ethan Hawke által megformált figurára is, aki rövid megjelenése ellenére kifejezetten szórakoztató ripacskodással szórakoztatja a nézőt, de az is látszik, hogy saját magát is. Feltűnik még egy nyúlfarknyi szerepben Rutger Hauer is, róla kár szót ejteni, mert tényleg nagyon rövid, de cserébe kapunk egy közelit róla, amiben láthatjuk, hogy szegény mennyire meg van öregedve.  És amire mindenki várt, Rihanna. Az énekesnő már nem egyszer bebizonyította, hogy pocsék színész. Erre valószínűleg Besson is gondolt, mert érdekesen oldotta meg a szerepeltetését. Habár a karaktere fontos, nagy részben csak a hangját halljuk és így sok mindent kompenzál.

De jöjjön a film erőssége, a látvány. Ez a film valami meseszép. Fantasztikus az egész világ. A CGI lenyűgöző. Jelenleg talán a csúcs, amit láthatunk. De nem elég, hogy gyönyörű minden, de nagyon kreatív is. Hatalmas ötletvihar dúl végig a vásznon.  Különös idegenek, lenyűgöző helyszínek, millió csoda, ami beszippantja a nézőt és megbocsátja a film hibáit meg a humortalan vicceit. Az egész egy kirándulás a kreativitás világába. Habár Besson mostanában forgatókönyvírókén nem jeleskedik, rendezni azt még mindig piszkosul tud.  

Fontos kiemelni, hogy ez nem egy rossz film. Egy jobban sikerült blockbuster. Szórakoztató, sőt lenyűgöző látványvilágú, de sajnos soha nem lesz annyira maradandó és kultikus, mint az Ötödik elem.