A megfáradt Keresztapa története – TULSA KING (2022) 1. évad kritika

Premier kritikák | 2023-01-13 | Juhász Péter

Sylvester Stallone sokunk kedvence. Pályafutása egészen rendkívüli, hiszen olcsó soft-pornófilmek után Rocky Balboa karakterének köszönheti, hogy a világ és a szakma is megismerte a nevét. Több mint 40 éve szerepel a vásznon, tucatnyi akciófilmes klasszikust tudhat magáénak, lábai előtt hevert a VHS-korszak nézőközönsége, és majdnem Oscar-díjas színművészként robog lassan a 80 felé. Ennél többet mit kívánhat még ember Hollywoodban? Hacsak azt nem, hogy sorozatszínészként is bizonyítson. 

Noha a mozifilmek mellett a sorozatok világa olykor kevésnek tűnhet, az elmúlt években ez a tendencia lassan megfordult, és a nagyérdemű arra kapta fel a fejét, hogy bizony, egyes szériák sokkal nagyobbat szólnak, mint a leggrandiózusabb nagyjátékfilmek. Sly sem maradhatott ki a szórásból, így vállalt szerepet a Paramount+ égisze alatt megvalósuló maffiasorozatból, melynek címe; Tulsa King. A széria felett az a Taylor Sheridan atyáskodik, aki olyan filmekkel bizonyította már mozgóképes szakértelmét, mint a Sicario vagy A préri urai. Neki köszönhetjük ugyanis ezen darabok forgatókönyvét, illetve egy szintén közkedvelt produkció, a Yellowstone drámasorozat is részben az ő érdeme. 

A Tulsa Kinget 2021 decemberében jelentették be ’Kansas City’ néven, mint a Paramount+ új sorozata, amelyet Taylor Sheridan készít, és Terence Winter irányít. Sylvester Stallone kapta meg a főszerepet, és részt vett a forgatóköny megírásában. 2022 februárjára a címet és a koncepciót is átdolgozták, Kansas City helyett a sztori Tulsába került, a szereplőgárdát pedig Max Casella, Domenick Lombardozzi, Vincent Piazza, Jay Will és Garrett Hedlund egészítette ki. Sheridan a COVID-19 világjárvány idején készítette a sorozatot, gyakorlatilag egy hét alatt megírta a pilotot, és beszervezte Stallonét. A Tulsa premierje 2022. november 13-án volt a Paramount+-on, és hamarosan érkezik a második évad.

Az első felvonás története a következő; Dwight "A tábornok" Manfredi a New York-i maffia feje, aki 25 éves börtönbüntetéséből szabadul. Főnöke az oklahomai Tulsába küldi, hogy ott kezdjen el szervezkedni. Mivel senkit sem ismer a környéken, új bandát keres, hogy segítsenek neki birodalmát létrehozni. Ahogy megérkezik a kisvárosba rögtön felkavarja az állóvizet, és ez csupán a kezdet...

Előjáróban kiollóztam a szériát ért egyik kritika sorát, mely így szól; "a Tulsa King olyan, mintha spagettit rendelnénk a legfinomabb Marinara szósszal, ám helyette tojásos tésztát kapunk ketchuppel. Stallone azonban még mindig a képernyő elé parancsol hivalkodó sármjával." Ha nagyon gyorsan akarnám lezavarni kritikámat, elég lenne hozzá ez az egy sor. Mivel azonban én sosem adom ilyen könnyen magam, nézzünk kicsit a dolgok mélyére. 

A Tulsa King számomra akkor érkezett Stallone iránti rajongásom újabb termékeként, amikor már kezdtem eltemetni néhai bálványomat. Én ugyanis, aki a Rocky és a Rambo-filmeken, meg a Cobra, A pusztító, Cliffhanger és a Cop Land filmeken nőttem fel, roppant nehéz szívvel konstatáltam, hogy kedvencem útközben elfáradt, és bizony egy ideje csupán árnyéka régi önmagának. Látva a Rambo botrányosan gyenge ötödik részét, a Szamaritánus című cuki gyermekfilmet, vagy a Szupercella 3 és a Visszafejtés című retteneteket, muszáj voltam elfogadni a kegyetlen valóságot; eljárt az idő a néhai acélos izomzattal és bitang nagy késsel mindenkit legyőző akciósztár felett. Ezzel sem lenne alapvetően semmi gond, hiszen bőven 70 felett jár már, régi arcából alig maradt felismerhető rész a plasztikai beavatkozások után, természetes tehát, ha lassan szögre akasztja a szablyát, de a mélyen bennem lapuló ős-rajongó mégsem akarta ilyen könnyedén elengedni és átadni gyönyörű családjának régi nagy kedvencét. Ekkor érkezett a Tulsa King híre, engem meg elkapott a heves szívdobogás; akkor talán most…

Talán lesz még benne annyi, hogy a számomra borzasztó nagy csalódást okozó produkciók után lök magán egyet, és keményen odavág az asztalra. Ez részben, kérem szépen, meg is történt, de csak részben. A Tulsa King alapvetően jól indul. Megláttam az ősz hajú, stílusosra nyírt körszakállú Sly-t, fess öltönyében, csilivili fukszokkal felvértezve a szerepben, és azonnal elhittem neki; ez az! A felvezetésben ugyanis remekül hozza a rá bízott karaktert, durva hangján dörmögve kioszt néhány kőkemény pofont, érzed rajta a börtönévek súlyát, a maffiacsalád hathatós jelenlétét, vagyis, mindazt, amit elképzeltél előzetes ismereteid alapján. 

A műfaj jellegzetes kliséit sem becsmérled, hiszen egy a maffia berkeiben játszódó történetnél pontosan azokat az elemeket várod, amit a Tulsa King elsőre szépen felvonultat. Helyén vannak a marcona mellékszereplők, az érces hangú digók, aranyláncok, puskák, és mindezt körülöleli a fojtogató szivarfüst. A klisék összegyűltek, csak be kell illeszteni őket a történet biztosította helyükre. És ezzel indulnak a bajok. Az alapfelállásból nem is számítottam sokkal többre. Gondoltam, hogy Sly karaktere megtörhetetlen és roppant önfejű lesz, aki ha kell, feletteseivel is lazán szembemegy akarata érvényesítése érdekében. Tudtam, hogy lesznek a szereplők közül olyanok, akik nem várják örömmel a börtönből szabadult capo-t. Az sem okozott nagy meglepetést, hogy előkerülnek a rég látott, lelki fájdalomtól szenvedő családtagok, egy elhagyott lány, aki nagyon haragszik apjára, és aminek mentén felépíthető lehet a történet drámai szála. Arról is volt némi sejtésem, hogy odalent vidéken is megtalálja majd számításait ez a nagyvárosi zsivány, és abban is biztos voltam, hogy nem egy vicces jelenet ábrázolja majd a kiesett 25 esztendőt. Ilyen például a technikai fejlődés, amiből hősünk csúnyán kimaradt. Ezek a széria pozitív részei. A kevésbé sikeres elemekről most fogok mesélni;

A Tulsa King – számomra - legnagyobb hibája és egyben hiányossága az ’erőtlensége’. Televíziós szériához képest - szerintem - gyengécske lett, túl sok idő megy el az átvezetésekre, az egyes mellékszereplők bemutatására, és a Sly alakította figura ’öreg medvének érző szíve vagyon’ pillanatainak hiteles ábrázolására. Nem gond, ha a marcona alak belül ember, és szeretné visszakapni a lányát, ha mindez elég erőteljes megjelenítést kapott ahhoz, hogy az ember ne álmosodjon el a képernyő előtt. A Tulsa King azonban biztonsági játékos, mintha az alkotók nem merték volna eléggé bevállalósra venni a dolgokat. Időnként szerencsére keményen odavág, de akkor meg pont azzal okoz kellemetlen meglepetést, mint amivel nálam a Rambo 5 is csúnyán elbukott. Indokolatlanul túlzó és ezáltal sokszor erősen művi a végeredmény. 

A mellékszereplők esetében is összetett a kép. Már az első részben felbukkan a jópofa fekete srác, aki Sly jobbkeze lesz a vidéki életben. Ő szállítja, kisebb-nagyobb dolgokat intéz el neki, közben megy a laza poénkodás, ami időnként olcsó vígjátéki mederbe taszítja a sorozatot. Aki számomra igazán értékes, az a Négy tesó óta hatalmas kedvencem; Garrett Hedlund, aki a Tulsa egyik legjobb karakterét jeleníti meg a képernyőn. Ő az, akinek minden egyes pillanatát elhittem, őszinte és hiteles a szerepben. Nagyon jó még a maffiacsalád ábrázolása, ott szintén kiváló karakterek jelenítik meg a tésztazabáló gazembereket és könyörtelen világukat. 

Ahogy halad előre a történet, úgy nem nagyon történik aztán semmi – ez pedig számomra a sorozat legnagyobb hibája. Ahogy a sztori elején is elhangzik hősünk szájából; ugyan, mit keresnék én egy álmos-poros kisvárosban, valahol a világ legvégén?! Nos, ezzel Sly előre lerántja a leplet Tulsa legnagyobb gyengeségéről. Amíg más hasonló produkció egészen biztosan a benzingőzös nagyváros mocskába helyezte volna a cselekményt, addig ez a soft-western hangulatot idéző helyszín a szabadon szaladgáló lovakkal, és a Sly kislánya alakította pincérlánnyal lassan, de biztosan elfeledteti nézőjével, miről is kellene szóljon ez az egész. Hiába vannak meg a műfaj sajátos elemei; Sly elegánsan, élére vasalt nadrágban és zakóban rak rendet, megvédi embereit és természetesen bosszút áll, meg különféle simlis alakokkal sefttel, és a rendőrséggel is meggyűlik a baja két tésztaevés között, ha az egész túlságosan sablonos és erőtlen. Már a főcím hangulata elárulja, milyen lesz Tulsában az élet. Uncsi.

Az első évad nagy meglepetést sajnos nem okozott, noha vannak egészen jó pillanatai. Stallone-nak nagyon jól áll ez a szerep, gyakorlatilag ő az, aki megmenti az egészet. Az időnként felbukkanó maffia-szálak, a néhol egészen hiteles mellékszereplők ellensúlyozzák a sok-sok negédes mozzanatot, felesleges üresjáratot. Kap nálam egy esélyt a folytatás, de osztályzatom csupán négyes alá Sly sorozatára, ami lehetne sokkal több és jobb, de manapság ugyebár már ennek is örülni kell. 

Képek: TMDb