A középszerűség meséje - WILLOW (2022) 1. évad kritika

Premier kritikák | 2023-01-19 | Sós Áron Árpád

Annak idején a Willow-t 1988. május 20-án mutatták be Amerikában és egy hamisítatlan 80-as évekbeli fantasy film volt. Hozzánk az alkotás csak a 2000-es évek elején érkezett meg, A Gyűrűk Ura és a Harry Potter-filmeknek köszönhetően, miközben a tengerentúlon az évek alatt igazi kultstátuszba emelkedett (ahogy legtöbb 80-as évekbeli film). Az alkotás 35 millió dollárból készült, míg a pénztáraknál 114 milliót hozott, ami akkor szép teljesítmények volt mondható. Ennek ellenére a kritikusok szétszedték a filmet, ami elvette Lucas kedvét attól, hogy univerzumot építsen a Willow világából. Bár a 90-es években Lucas útmutatásával elkészült az Árnyháború krónikái-trilógia könyvben, ami a film kvázi folytatása volt.

Visszatérve a mozifilmre: a Willow egy szívvel-lélekkel készített mesefilm volt egykoron, nem nagyon akart többnek látszani, mint ami. Egy olyan világba repített el minket, ami egyszerű, de bájos. Szerethető karakterekkel van felszerelve és szórakoztató története, emiatt pedig ne várjunk tőle nagy mélységeket, összetett szereplőket vagy csavaros sztorit. Nem, a Willow csupán egy kalandokkal teli, tanulságos történetet akar elmesélni a jó és a rossz harcáról. Hosszú távú sikere pedig pont ebben rejlett. Nemhiába követelték már réges-régen a rajongók, hogy készüljön el a mozgóképes folytatása. Ezt végül a Disney és Lucasfilm meg is hallgatta, hiszen kapóra jött nekik a Willow bejáratot világa, hogy megtolják tartalommal a Disney+-t. Így hát 2022 őszén befutott a fantasy film folytatása sorozat formájában. Kathleen Kennedy a Lucasfilm elnöke a Solo: Egy Star Wars-történet társíróját, Lawrence Kasdan fiát, Jonathant szerződtette le showrunnerként. Akinek így a Willow széria lett debütáló sorozatos projektje. Ezen a szérián Ron Howard már csak produceri státuszban bábáskodott, ám ő és Lucas sokat kardoskodtak azért, hogy a sorozat végül megvalósuljon. Bár nem éppen volt bölcs dolog Jonathan Kasdanra bízni az egész projektet, már a végeredményt látva. Véleményem szerint nem volt meg benne a kellő rutin és tehetség, hogy valami kellően élvezhetőt hozzon tető alá. De ne rohanjuk ennyire előre. 

17 évvel járunk az eredeti film cselekménye után. Bavmorda királynő rémuralma megdőlt, ám csakhamar kiderül, hogy ő csak előfutára volt egy nagyobb gonosznak: a Banyának, aki szintén egy még nagyobb gonosz szolgálja: a világokat felfaló Féregnek. A Féreg csak akkor tudja felfalni Willow mesés világát, ha megölik Elora Danant, aki a mozifilmben a kis csecsemő volt, ugyanis csak ő tudja elpusztítani a gonoszt. Csakhogy őt titokban elrejtették, hogy a gonosz szolgái ne találják és ne öljék meg. Ám a gonosz ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból, így elrabolja Sorsha egyik gyerekét Airkot. Airkot testvére és egy válogatott csapat, amelynek a tagja természetesen Willow és Elora Danant, a fiú keresésére indul, hogy megmentsék őt és a világot is pusztulástól.

A sorozat eleje kimondottan szórakoztatóra és élvezhetőre sikeredett. De úgy az ötödik rész környékére a lendülete elakadt és valami irdatlan nagy katyvasz kerekedett ki az egész sztoriból. Egymást váltogatták a logikátlan és egymásra dobált jelenetek. Az évad elején beharangozott Négyek, aki a Banya nagy erejű csatlósai voltak, jó ha 5 percet szerepeltek a nyolcrészes évadban. A végére el is felejtettem, hogy ők léteznek. Ennél is kínosabb volt, hogy a készítők görcsösen próbáltak vicces jeleneteket írni. Ami mondanom se kell, hogy nem jött össze nekik. Kvázi minden egyes poénos megszólalás vagy komikus szituáció rém természetellenesre sikeredett. A színészek mintha felolvasták volna az egész szöveget, semmi beleélést nem tanúsítottak. A jelenetek jó része így nem vicces lett, hanem simán kínos. A végén például volt egy tanácskozás a nagy csata előtt. Az egyik karakter megkérdezte: Mi is a terv, improvizáció vagy valami átgondolt támadás. Mire az egyik szereplő megszólalt: "Úgyis meghalunk, szóval ki akarja megcsókolni csodásan szexi arcomat?  Senki? Ti sosem támogatjátok a remek ötleteimet". Na ehhez hasonló csodás megszólalásokat adtak a készítők a színészek szájába. 

Ha pedig már színészek! A karaktereik legtöbbje a saját kis szerelmi sztorijával van elfoglalva a  világ megmentése mellett. A mai polkorrektséghez igazodva. Szóval, aki erre allergiás az messzire kerülje el a sorozatot. Azonban, hála az égnek ezúttal ezen szerelmi szálak nem csak úgy vannak, hanem ők adják a történet mozgatórugóját is, miközben nem zavaró, hogy milyen rasszúak vagy milyen a nemi identitásuk a szereplőknek. Ezen a téren teljesen természetes a sorozat. Az már más kérdés, hogy mennyire érdekesek ezek a karakterek.  Megmondom őszintén, semmenyire. A régiek hozzák a kötelezőt, de érdemi játékidőt sajnos nem kapnak. Nagy sajnálatomra még Warwick Davis sem, aki a címszereplője a történetnek. Kvázi egy másodrangú mellékszereplője lett az eseményeknek. Joanne Whalley pedig bántóan keveset szerepel az évadban. Val Kilmer pedig a betegsége miatt maradt távol, de talán ő járt a legjobban. Helyette egyébként megkapjuk Amar Chadha-Patel Boormanjét, aki egy Wishről rendelt Madmartigan. És ezzel kvázi elmondtam mindent a karakterről. A többiek pedig teljes érdektelenségbe süllyednek az évad végére, hiába kaptak az elején érdekes háttértörténeteket. 

Amiben azonban kétségtelenül jó a sorozat, az a látvány és az akciók. Előbbi esetében felüdülés volt azt tapasztalni, hogy megépített díszletek között mozogtak a karakterek és sok esetben a szabadban forgattak (khm, kedves Star Wars sorozatok, kivéve Andor). Sokkal természetesebbnek hatottak a jelenetek ezektől, szemben azzal, mikor az egészet egy kis szűk szobában forgatják ( lehet így is Jon Favreau, csak szólok). Az akciók pedig ötletesek és látványosak lettek, amiknek továbbá remek dinamikájuk is volt. A zene terén már kicsit felemás volt az érzésem. Sok esetben a modern popslágerek kilógtak a fantáziavilágból, ám néhány jelenetben kimondatottan működőképesek voltak. 

Összeségében a Willow sorozat egy kihagyott ziccer. Hiába kezdett jól az évad, a végére mind a története, mind pedig a karakteri teljes érdektelenségbe fulladtak. Warwick Davis pedig, aki az eredeti mozifilm lelke és szíve volt, itt alig szerepelt valamit, amivel hatalmas öngólt lőttek maguknak a készítők. Sajnos a megkapó látvány és az élvezetes akciók nem tudták kompenzálni végeredményében a sorozat hibáit. Talán nem Jonathan Kasdanra kellett volna bízni a szériát, aki ezen a téren nem kicsit tapasztalatlan volt. Akik szeretik mai napig a Willow-t azok messzire kerüljék el a sorozatot. Akiknek pedig sok szabadidejük van, ők tényleg keressenek valami jobb elfoglaltságot, mintsem megnézzék a Willow szériát. 

Képek: TMDb