Kamara-apokalipszis – KOPOGÁS A KUNYHÓBAN (2023) kritika

Premier kritikák | 2023-02-01 | Lubianker Dávid

M. Night Shyamalan készített már emlékezetes kasszasikereket és hatalmas bukásokat is hullámzó karrierje során. Az egyedi ötleteiről, valamint váratlan fordulatairól ismert rendező legújabb filmjében kortárs társadalmi jelenségekre reflektáló vallási allegóriával igyekszik felkészíteni a világvégére.

A főszereplő házaspár éppen vakációját tölti kislányukkal egy nyugodt erdei kunyhóban, amikor négy vészjósló idegen jelenik meg az ajtajukban. A magukat az apokalipszis lovasainak beállító jövevények nehéz döntés elé állítják a családot: ha nem áldozzák fel önként valamelyikük életét, akkor az egész világ elpusztul és egyedül maradnak a Földön. A gondolkodási időt pedig különböző emberiséget súlytó katasztrófák sorozata fogja sürgetni.

A Kopogás a kunyhóban meleg főszereplő párja természetesnek veszi, hogy a rájuk támadó vallási fanatikusok bigott nézeteik miatt pécézték ki éppen őket. A cselekmény ráadásul folyamatos bizonytalanságban tartja nézőit. A jövendölés igazságát alátámasztó jelekre ugyanis gyakran találni racionális magyarázatokat. A kunyhóban töltött pár nap túszdrámába oltott társadalomkísérlete elsősorban arra próbál választ adni, hogy az egyéni áldozat szükségessége szentesíti-e a kegyetlen eszközöket a magasztosabb cél érdekében. Mindeközben olyan témák is fel-felbukkannak, mint a homoszexualitás és a vallás kapcsolatai, valamint az interneten egyre inkább terjedő összeesküvéselméletek jelensége és az átlagemberekre gyakorolt hatása.

Shyamalan filmje mégsem kezd logikai fejtegetésekbe vagy megfontolandó gondolatkísérletekbe. Az idődramaturgiára hagyatkozó cselekmény elsősorban az akciók feszültségére hegyezi ki a tetőpontokat az intellektuális tartalmak kibontása helyett. A döntött kameraszögek arcközelijei, a kép szélére komponált beállítások és a mélységélességgel való játék képileg is prezentálni az egyhelyszínes történet klausztrofóbiáját, a hétköznapi dialógusok egyszerűsége azonban csak a szituáció mesterkéltségét képes érzékeltetni. A párbeszédek csupán a történet konstruáltságára világítanak rá, de nem tudnak mit kezdeni a valóban érdekes, áthallásos felvetésekkel.

Mivel a szövegkönyv érzékelhetően nem sikerült elég figyelemfelkeltőre és az összegyűlt karakterek hátteréből is csak unalmas személyiségsablonok bontakoznak ki, az újabb csapások között eltelő holtidőket jobbára érdektelen visszaemlékezések töltik ki. Ezek a mindennapokból kiragadott flashback-ek a főszereplőkkel való azonosulást hivatottak elmélyíteni, mégis hamar redundánssá válnak, hiszen a megkötözött áldozatszerepben túlélni igyekvő pár helyzeténél fogva eleve számíthat a közönség empátiájára. A múlt felvillanó pillanatainak idillje vagy éppen nehézségei inkább csak megszakítják a fő narratív szálban zajló gondolatmenetet, mintsem új megvilágításba tudnák helyezni a látottakat.

A Kopogás a kunyhóban végkövetkeztetése ráadásul az értelmezés lehetőségeitől függően leginkább ambivalens, illetve ellentmondásosan átgondolatlan. A történet Shyamalantól megszokott fordulata nemcsak előre kiszámítható, de a megjelenített témák szempontjából is inkább a hagyományos vallási nézőpontot domborítja ki, mintsem a felvetett kortárs társadalmi jelenségekre reflektálna. A film elsősorban túszejtő-horrorként képes feszültséget kelteni, a rendező egyedi ötletei azonban túlmagyarázott expozíciótengerként mossák el az érdekesebb meglátásokat is.

Képek: TMDb