A Netflix egyik legújabb filmjében, a Paradise-ban az idő minden. A német részleg legújabb alkotásában egy disztópikus világban járunk, ahol az idő egyet jelent pénzzel és akinek van pénze az fiatalságot vásárolhat magának. Akinek pedig nincs, az áruba bocsájthatja az idejét. A Netflix-re már jó ideje az a jellemző, hogy a spanyol, német, illetve az ázsiai részlegei révén kimondottan érdekes és egyedi tartalmakkal szórakoztatja az előfizetőiket (Dark, Nyerd meg az életed, A nagy pénzrablás), most is Németországból érkezett egy különlegesebb darab a Paradise képében.
A történetünk főhőse Max, aki egyfajta porszívóügynökként tevékenykedik az AEON nevű cégnek, ugyanis ebben a disztópikus világban az említett cég felel azért, hogy pénzért meglehessen vásárolni az időt és ezáltal a fiatalságot. Az AEON vezérigazgatójának egy egész érdekes célja van mindezzel, szerencsére nem a világuralom és hasonló dolgok, nem ezeknél hangzatosabb dolog: így akarják lehetővé tenni a zseniknek, hogy teljes potenciáljukat kiaknázhassák, mindezt ahelyett, hogy az öregedés korlátai gátat szabnának nekik és munkájuknak. Ez által pedig az emberiséget is tovább tudják szolgálni, ahogy a vezérigazgató mondta a filmben: “Wolfgang Amadeus Mozart 35 évet élt. Képzeljék el még, mire lett volna képes.” Szóval Max ennek a cégnek dolgozik: elmegy szegény emberekhez, hogy azoktól jó pénzéért időt és fiatalságot vásároljon, amikor pedig a DNS lánc-egyezést találnak, akkor az eladó annyi évet öregszik, amennyit áruba bocsátott, míg a vevő ezzel párhuzamosan megfiatalodik. Azonban egy nap Max és a párjának, Elenanak a lakása porig ég, aminek következtében teljesen eladósodnak. Ekkor azonban kiderül, hogy Elena évei szolgáltak fedezetül a ház hitelénél, így az életéből 40 évet át kell adnia a banknak. Max pedig rájön, hogy a cégek nem csak a köznéphez embertelenek, hanem a saját alkalmazottjaihoz is és megindul a hajsza az időért.
A Paradise készítőit nem lehet azzal vádolni, hogy eredeti ötlettel álltak volna elő, hiszen a filmjük alapötlete megegyezik a Lopott idő című alkotáséval, amiben ugye Justin Timberlake-nek kellett szembenéznie a ketyegő órával. Azonban a németnek sikerült átgondolni az alapokat, egy érdekes világot téve le az asztalra a Lopott idővel ellentétben. Az itt megismert világnak van mélysége, aminek következtében azt érezzük, hogy egy élő és lélegző univerzumban járunk. Szóval kapunk egy kidolgozott háttérrel rendelkező sztorit, ami sajnos nem mentes a kliséktől, ugyanis ez a film sem képes túllépni a gazdagok rosszak, a szegényeket pedig kizsákmányolják toposzon.
Hiába dobják be az elején a készítők, hogy „a zseniknek adjuk az időt, hogy ezáltal többet tudjanak tenni az emberiségért” témát, végül a szálban rejlő potenciált nem igazán aknázza ki a későbbiekben. Továbbá az is egy érdekes vonulata volt a Paradise-nak, hogy az emberek miképpen kerülhetnek adósságcsapdába, de nyilván ezzel a felütéssel sem kezdtek semmit. Az viszont elvitathatatlan érdeme a filmnek, hogy van egyfajta sötét és feszült thriller érzete Max elhatározása miatt, aki bármit megtenne szerelméért.
A színészek abszolút hozzák az elvárt szintet, több esetben azon felül teljesítenek. Kostja Ullmann Maxként például nem egyszer brillírozik, ahogy egyre jobban elmerül a saját démonjaival való küzdelmében, hiszen ő maga is felelős azért, ami Elenával történt.
Az akciók végig rendben vannak, külön tetszettek azok a részek, ahol egy vágás nélküli vagy éppen egy rejtett vágással megoldott akciószekvenciát láthattunk, ugyanis az ilyen jelenetek sikeresen kimozdítottak a komfortzónámból és váratlanul értek, mint nézőt.
A Paradise nem lett egy világmegváltó alkotás és semmi újat nem mond a témáján belül, azonban a karakterei, illetve az alakítások és a világ felépítése elég jól meg lettek írva ahhoz, hogy egy átlagosnál jobb filmről beszéljünk a képében. Akik egy feszült thrillerre vágynak azok bátran próbálják be a Netflix legújabb alkotását, akik pedig valami eredetiségre kíváncsiak, ők messzire kerüljék el.