2023-ra eljutottunk oda, hogy a képregényfilmek már nem egyenlőek a korrekt és megbízható szórakozással, hanem a teljes érdektelenség és az anyagi bukások szinonimájává váltak (persze akadnak elvétve kivételek). A sokáig verhetetlennek tarTott Marvel brand mostanra kisiklott, míg a vetélytársának számító DC teljesen újraindítja a hősökkel teli univerzumát, csakhogy a már kész projektek ettől függetlenül mozikba kell, hogy kerüljenek. Ennek köszönhetően érkezett meg a legújabb DC film, a Kék Bogár, amit eredetileg streamingre szántak, de aztán az új vezetőség a Warnernél úgy gondolta, hátha csurran cseppen belőle valami a pénztáraknál is.
A sztori szerint Jaime (Xolo Maridueña) friss diplomásként hazatér családjához Palmera City-be, ahol aztán szembesül nehéz anyagi helyzetükkel. Egy véletlenek köszönhetően azonban egy titokzatos szkarabeusszal egyesül, ami szupererővel és minden egyéb jósággal felruházza főhősünket. Ámde másoknak is fáj a foga a csodafegyverre, így megkezdődik a harc Kék Bogárért.
A DC legújabb moziját nem nevezném egy rossz alkotásnak, ha mondjuk 10-20 évvel ezelőtt került volna bemutatásra, ugyanis kapunk egy hamisítatlan régivágású eredetsztorit, annak minden kliséjével. Angel Manuel Soto rendező nem volt rest olyan produkciókból összelopkodni a filmjének a paneljeit, mint a Vasember, a Hangya, vagy a Pókember, de még az Encanto Disney mese egyik jelenetét is lekoppintotta egy az egyben. A sztori fordulatai így kilométerekről látszanak, nincs semmi meglepő a történésekben, ahogy a párbeszédek is inkább felszínesek, illetve közhelyesek, mintsem tartalmasak. Itt pedig szeretném megjegyezni, hogy nem egyszer vártam Vin Diesel felbukkanását vásznon, ugyanis a filmben a Halálos iramban-franchise-t megszégyenítő alkalommal hangzik el a család szó. Kedves írók, sajnos a család, mint fogalom Torettóéknak köszönhetően meme lett, így ajánlott inkább elkerülni, vagy ritkán használni a filmekben.
A humor egyébként hol betalál, hol nem, de ez ugye szubjektív, nálam inkább utóbbi érvényesült. Ami azonban tényleg működik a filmben, az a karakter eredete, ahogy Jaime elsőnek összeolvad a Bogárral. A legelső átváltozás kellőképpen látványos és néhol horrorisztikus, továbbá a képességek felfedezése és megismerése is végig ötletes. Ahogy pedig a Jaime elfogadja a szuperhősködést, annak volt egy fajta bája és nosztalgiája, kár, hogy minden más középszerű és klisés ebben a produkcióban.
Ha már Jaime: Xolo Mariduena a film kevés kiemelkedő eleméhez tartozik, a fiatal színész játéka és kisugárzása végig maximum pörög és meggyőzően hozza a karakterét. A főszereplővel szemben a többiek mind túltolják a szerepeiket, mondjuk a forgatókönyv sem segített ezt megakadályozni. A család mintha csak egy 80-es évekbeli sitcomból teleportált volna ide, Susan Sarandon gonosza szintúgy, csak ő a B meg a Zs kategóriás akciófilmek rosszarcait testesítette meg egyszemélyben.
Essen még szó a látványról és az akciókról. Előbbin végig érződött az eredetileg streaminges koncepció, mindenesetre a főszereplőnk ruhája kimondottan menőre lett meganimálva és még jól is nézett ki. Az akciók maguk pedig rendben voltak, ami túlnyomorészt annak volt köszönhető, hogy a nagyja arról szólt, hogy Jaime felfedezi az erejét. Azok meg mind kreatívan lettek megvalósítva. Mondjuk a végére a zúzás átment Power Rangers akciózásba, ami kínossá vált egy idő után.
A Kék Bogár az egyik utolsó darabja egy kifáradt franchise-nak, amely magán viseli a DC Moziverzum minden betegségét. A címszereplő hős egy kékre festett Vasember-Hangya-Pókember keveréke, a sztori szégyentelenül klisés, amit nem ment meg a latin-amerikai kultúra sem, mivel a reprezentáció terén is fájdalmasan sablonos az egész. Továbbá feleslegesen hosszú is, hisz a több mint 2 órás játékidő nem egyszer unalomba fullad. Mindenesetre, akik egy kis időutazásra vágynak, azok tegyenek egy próbát a Warner legújabb alkotásával, azonban, akik valami egyediségre - ne adj isten -, szórakoztató mozira szeretnének beülni, azok kerüljék el jó messzire a Kék Bogarat.