"Minden nép számára felemelő érzés megismerni saját eredettörténetét, nem csoda, hogy már középkori krónikásaink is fontosnak tartották a magyarság első történeteinek lejegyzését.”
Bárány Krisztián és Bárány Dániel nagyapjuk által merültek el anno a hazaszeretetben, a magyar történelem fontos eseményeiben. Felnőve közös munkájuk vérbeli szenvedéllyé alakult. Krisztián és öccse, valamint Krisztián feleségének hathatós segítségével megalapították a Filmever Stúdiót, melynek legfőbb célja; ismeretterjesztő filmek keretében átadni hazánk történelmének legfontosabb fejezeteit.
Az elmúlt években meséltek már a Szent Korona izgalmas történetéről, Sopron életének 1921-es, sorsdöntő fejezetéről, vagy éppen a Tihanyi Apátságról. Az Árpádok felemelkedése filmet Takó Sándor producer ötlete nyomán a Csillagos Ötös Film gyártotta a Filmever Stúdióval együttműködésben. Az alkotók nagysikerű közös munkája volt már 2021-ben az Erdély ég és föld között ismeretterjesztő sorozat, amelyben főként drónnal forgatott képsorok alatt ismerhetjük meg Erdélyt, Reviczky Gábor narrálásával.
Az alkotók fontosnak tartják, hogy az ismeretterjesztő munkáik az oktatásban is hasznosuljanak. Erdély sorozatuk tavaly óta tananyag a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Legújabb közös munkájukban a korai magyar történelem első ismert államférfiairól, Álmos és Árpád vezérről készítettek izgalmas ismeretterjesztő filmet. Az Árpádok felemelkedése hiánypótló alkotás a történelmi témájú mozgóképek között.
Manapság, amikor finoman szólva megosztó produkciók látnak sorra napvilágot hazánk történelmével kapcsolatosan, felemelő érzés az alkotók őszinte törekvését látni, miszerint olyan mozgóképpel meséljenek őseinkről, melyeket bárki nyugodtan megnézhet, nem fog benne csalódni. Létezik még ugyanis ismeretterjesztő alkotás, amely valóban szívből készül, legbensőbb indíttatás által kerül a vászonra és teljes mértékben hitelesen akarja tudtunkra adni; micsoda büszkeség magyarnak lenni.
Ezek voltak a legfontosabb szempontok Az Árpádok felemelkedése című produkció megvalósításánál. Hitelesen elmesélni a A 9-10. század mozgalmas időszakának történetét, mindenki számára érthető módon vázolni Álmos és Árpád uralkodásának idejét.
Az izgalmas produkció látványos jelenetek között szólaltatja meg a tudományos szakértőket, akik érdekes részleteket mesélnek történelmünk hajnaláról. Nem száraz tananyaggal találkozik a néző, nem a sokak által kifogásolt metódusok mentén tárul szemeink elé őseink izgalmas világa.
Korabeli források feldolgozásával, jeles szakemberek közreműködésével készült az ismeretterjesztő alkotás, olyan, korábban filmben még nem látott nemzeti kincsekkel kiegészítve, mint Anonymus Gesta Hungaroruma, vagy Kálti Márk Képes krónikája. A kamerák előtt szó szerint megelevenednek a a hét-nyolcszáz éves krónikák.
Az Árpádok felemelkedése a Nemzeti Filmintézet támogatásával, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, az Anda Lovas Sport Egyesület, a Foedus Orientalis Kulturális Egyesület, a Károly Róbert Hagyományőrző Egyesület, valamint a Zengő Nyíl Íjászegyesület, továbbá Apátistvánfalva Önkormányzata hathatós segítségével valósult meg.
Írta és rendezte Bárány Krisztián, a Filmever Stúdió ügyvezetője. A munkában részt vettek még; Takó Sándor, aki a film ötletgazdája, producere, Sudár Balázs történész, Tompa Balázs, Mestellér János és Kiss Attila hagyományőrzők, narrátora Csernák János. Zeneszerzője Cseh István, Árpád vezér szerepében Csórics Balázs látható.
A filmben megszólaló szakértők: Zsoldos Attila, Bácsatyai Dániel a Bölcsészettudományi Kutatóközpont történész munkatársai, B. Szabó János a Budapesti Történeti Múzeum történésze, Csáji László Koppány kulturális antropológus, Révész László a Szegedi Tudományegyetem régészprofesszora, Szenthe Gergely és Soós Bence a Magyar Nemzeti Múzeum régészei, továbbá Cs. Andrási Réka a Türr István Múzeum régésze és Szilágyi Krisztián Antal régész
Premier augusztus 20-án, délután 15 órakor a Duna televízió ünnepi műsorkínálatában.