A John C. Depp, II. kontra Amber Laura Heard per a virginiai Fairfax megyében zajlott 2022. április 11. és június 1. között. A média által alaposan nyomon követett bírósági tárgyaláson Depp, mint felperes, rágalmazási keresetet nyújtott be az alperes Heard ellen 50 millió dolláros kártérítést követelve. Heard viszontkeresetet nyújtott be Depp ellen 100 millió dolláros kártérítést követelve.
Hollywood egyik álompárja 2009-ben találkozott, és 2015 februárjában házasodtak össze. 2016 májusában, válóperük korai szakaszában Heard azt állította, hogy Depp fizikailag bántalmazta őt, amit a színész tagadott. 2016 májusában Depp Angliában beperelte a News Group Newspapers Ltd-t a The Sunban megjelent cikk miatt, a bíró Depp ellen döntött.
A virginiai per során - Depp elmondása alapján - kiderült, hogy Heard 2018. decemberében a The Washington Postban megjelent véleménycikke újabb károkat okozott a színész hírnevének és karrierjének. A tárgyalás során Depp jogi csapata igyekezett cáfolni Heard bántalmazási vádjait, és bebizonyítani, hogy felbujtója, és nem pedig áldozata volt a párkapcsolati erőszaknak. Heard ügyvédei természetesen megvédték a véleménycikket, azt állítva, hogy az tényszerű.
Az esküdtszék úgy ítélte meg, hogy Heard "szexuális erőszakra" és "családon belüli erőszakra" való hivatkozásai hamisak, és ténylegesen rágalmazták Deppet, így 10 millió dollár kártérítést és 5 millió dollár büntető kártérítést ítéltek meg Depp javára, bár a bíróság a büntető kártérítést 350 000 dollárra csökkentette a Virginia állam törvényei által előírt korlát miatt. Heardnek 2 millió dollár kártérítést ítéltek meg.
A tárgyalás befejezése után Heard indítványokat terjesztett elő az ítélet hatályon kívül helyezésére, de nem járt sikerrel. Ezután mind Depp, mind Heard fellebbezett. 2022 decemberében mindkét fél egyezségre jutott, ejtették a fellebbezéseket, Depp ügyvédei pedig kijelentették, hogy Depp 1 millió dollárt kap Heardtől.
Az élőben közvetített tárgyalás jelentős közösségi média visszhangot váltott ki. A többség Depp-pel szimpatizált és Hearddel szemben kritikus volt. A per megújította a családon belüli erőszakkal, a #MeToo mozgalommal és a nők jogaival kapcsolatos témák körüli vitákat, bár egyes kommentelők szkeptikusabbak voltak a per hosszú távú következményeit illetően. A perről a Netflix készített átfogó dokumentumfilmet, ami augusztusban került fel a streaming-felületre.
Milyen a (hollywoodi) élet! Johnny Depp és Amber Heard 2009-ben ismerkedtek meg A rumnapló forgatásán; Heard szerint álomszerű kapcsolatuk 2011 vége, 2012 eleje körül kezdődött. 2014 januárjában jegyezték el egymást, 2015 februárjában pedig összeházasodtak Depp bahamai magánszigetén. Heard 2016. május 23-án adta be a válókeresetet, és ideiglenes távoltartási végzést kért Depp ellen.
Nos, a válás sosem jó vagy szép dolog. Elvált szülők gyermekeként magam is átéltem azt a – belső - feszültséget, ami ilyenkor a feleket éri. A bírósági tárgyalás beleváj a legintimebb perceitekbe, könny és sár vegyül a sorok közé. Feltárulnak a legszebb és a legaljasabb emberi viselkedések. Épp ezért, az emberek szeretik magánjellegűen kezelni ezeket a kínos pillanatokat. Nem így történt Hollywood egyik legsikeresebb, legkedveltebb színésze, és az ő múzsája válásakor. A modern technikának, és az élő közvetítésnek köszönhetően másodpercről-másodpercre követhettük nyomon, amint az örök hobó Depp, és megsértett Heard egymásnak feszül jogi keretek között. Ügyvédeik mindent megpróbáltak, hogy védjék és támogassák ügyfeleiket, ám a világ éhes szeme egy másodpercig sem kímélte őket.
Az online felületek térnyerése által, manapság fillérekből lehet lejárató tartalmakat készíteni, és ezeket szemvillanásnyi idő alatt a nagyérdemű elé tárni. A Netflix háromrészes sorozata elsősorban erről szól. A pert szinte kívülről tudjuk, mindenkinek lehetősége volt élőben követni az izzasztó eseményeket, és eldönteni; Jack Sparrow vagy egykori kedvese oldalára áll. A széria azon túl, hogy megmutatja a fontosabb mozzanatokat, leginkább arra hívja fel a figyelmet, micsoda veszélyforrás lehet a TikTok és a többi online felület, ahol emberek milliárdja fejtheti ki véleményét, mindenféle cenzúra nélkül, a nagyvilág előtt. Influenszerek és hobbi-jutyúberek terítik ki sorra kártyáikat, szólalnak fel pro és kontra. A 2020-as években az intimszféra, mint olyan, többé nem létezik. Az, hogy számodra a népszerű színész vagy a közismert színésznő a szimpatikusabb, természetesen magad döntöd el, de a tömegvéleményt nagyban befolyásolja a világháló. Ennek tudatában, nem meglepő, hogy korunk egyik legizgalmasabb és legfelkapottabb pere amolyan médiacirkusz formájában vált közismertté.
A Depp kontra Heard egyfelől érdekes bírósági kordokumentum, másrészt ijesztő képet fest világunk aktuális működéséről, melyben a közösségi felületek térnyerése már-már sokkoló hatással bír. Ha érdekel a sztárok magánéleti és nyilvános háborúja, világunk aktuális média-működése, indítsd el bátran, ha azonban nem akarod tudni, ki kakilt szegény Johnny Depp ágyába, inkább hagyd ki a Netflixen futó minisorozatot.