Váratlan látogatás – NINCS, AKI MEGMENTSEN (2023) kritika

Premier kritikák | 2023-09-24 | Turbók Krisztián

A minap felkerült a Disney+-ra az év egyik kellemes meglepetésének beharangozott Nincs, aki megmentsen című home invasion-film, ami ha másra nem is, de arra elég, hogy bő másfél órára leültesse az nézőt a képernyők elé.

A történetben megismerünk egy Brinn nevű fiatal lányt, akit Kaitlyn Dever alakít. Brinn szülei házában magányosan tölti mindennapjai, makettházakat épít, láthatóan jól érzi magát ebben a környezetben. Közben persze az is kiderül, hogy a városiak ferde szemmel néznek rá, hiszen múltjában vannak dolgok, melyek miatt elítélik az emberek.Ennek okát nem fedném fel, ki fog derülni a film során. Az idilli pillanatoknak azonban hamar vége szakad, amikor UFO invázió lepi el a várost, és mindenkit megfertőznek valamiféle parazitával. Brynn esetében is bepróbálkoznak, ám ő inkább szembeszáll a hívatlan vendégekkel.

A Nincs, aki megmentsen szórakoztató kilencven percének első fele nagyjából abból áll, hogy Brynn menekül a földönkívüliek elől, akiket a rendező előszeretettel mutogat nekünk. A lények sztereotipikusak, olyanok, amiknek mindig is gondoltuk az UFO-kat, nyúlánk nagyfejű, nagyszemű, ijesztő lények (de akadnak itt még póklábúak is), akik az elménk felett akarják átvenni az irányítást. Brian Duffield rendező (a Szerelem és szörnyek és A bébiszitter és az Árok forgatókönyvírója) filmje nem hagyományos módon tereli a sztori menetét, már csak azért sem, mivel a fenyegetés az űrből érkezik, ráadásul ezt még megfűszerezi azzal, hogy a narratíva 99%-a prózai részek nélküli, magyarán a film szinte egészében senki nem hallat egy árva mukkot sem.

Duffield ért a paráztatáshoz, az ijesztő jelenetek hatásosak és a film az elejétől kezdve hangulatos, jelen van egyfajta apokalipszis érzet is. Ennek középpontjába helyezi bele Kaitlyn Dever karakterét, aki remek színésznő ahhoz, hogy szavak nélkül is prezentálja a vele történteket, hogy egyáltalán izgulhassunk érte, szinte öröm nézni, ahogy egymás után elintéz néhány idegent.

A film első felének tehát megvannak a maga szórakoztató pillanatai, ám a harmadik harmada már biztosan megosztóbb lesz, hiszen egymás után következnek az értelmetlennek tűnő képsorok, amik egy része végül magyarázatot kap, de a konklúzió megoldása bizonyosan a nézőre marad. A film ezen pontján a történetmesélés egy metaforikus szintre emelkedik, melyben a gyász és a megváltás kap hangsúlyt. Duffield forgatókönyve remekül keveri a home invasion-filmek hangulatát a személyes drámáéval, melyet aztán ügyes megoldásokkal mutat be. Brynn múltbéli tetteinek kibontása konkrétan zseniális kategória, ahogy a felnőtt Brynn saját magával szembesíti fiatalkori énjét.

A Nincs, aki megmentsen összességében egy remek film. Az, hogy végül nem kapott mozis premiert nagyban köszönhető a komplexebb utolsó harmadának, mintsem annak, hogy gyatra lenne az összhatása. Aki szereti a kizökkentő történeteket, akiknek nem gond, ha a készítők nem rágnak a szájába minden magyarázatot, így azt nekik kell továbbgondolni a megtekintése után, azok a nézők bátran tegyenek egy próbát a filmmel.

Képek: TMDb