Zavart érzek a... - ŰRVIHAR (2017) kritika

Premier kritikák | 2017-10-22 |

Vannak azok a filmek, amiket megnézel, mert bevonzanak a moziba. Lehet teljesen tisztában vagy a várható minőséggel, de érzed, hogy meg kell nézned. Tipikusan ilyen számomra az Űrvihar.

Már a címénél kezdődnek a problémák, amik arra engednek következtetni, hogy komoly bukfencekre lehet számítani a vetítés ideje alatt (lásd, a kreativitást hírből sem ismerő címválasztás). Ami az igazán rémisztő, hogy ezek a csavarok megelevenednek a szemed előtt (amikor majdnem minden papírforma szerint alakul).

Kezdem az elején.

A történetünk szerint adott a klímaváltozás (remek aktuális probléma), ami elkerülhetetlenül fenyegeti bolygónkat. A nemzetek végre egyként vallják a „reggelizz, ne háborúzz” elvet és összefogásukban megalkotják a megoldást, egy műholdakból álló, a Föld körül keringő gyűrűt, amely segítségével befolyással bírnak a szélsőséges időjárás felett. Azonban, ami elromolhat, el is romlik (hellyel-közzel) és máris kész a katasztrófa. A nagyszájú zseni, aki a kócerájt megalkotta (Gerard Butler személyesen) azonban képes lehet kijavítani a gyilkos masinát, megmentve a Földet az elsöprő erejű Űrvihartól.

Természetesen a főszereplőnek dukál egy gyerek, lehetőleg kislány, aki cuki és hasonló zseni, mint az apja, hogy érdemes legyen akár az életét is kockáztatni érte a hős apuka. Nem maradhat el a külföldi, lehetőleg kínai/koreai/japán összekötő ember, aki mindent tud, de valami hiba folytán az életmentő információja nem éri el a célszemélyeket. Ki ne maradjon egy gyorsan összeverbuválódott nemzetközi csapat az űrállomáson, akik egytől- egyig szakterületük ászai. Kell a lenti frontra is egy csavar, hogy ne csak fent legyen forró a hangulat, és persze a lényeg, a természeti csapások drasztikus szemléltetése ártatlan áldozatokon, ideértve a gyermekeket és az állatokat, mert őket sajnáljuk meg legelőször.

Az alap ütős, aktuális, drámai. A szereplők jók, a mai technika adott. Ennek a filmnek remeknek, de legalább nagyon jónak kellett volna lennie. Ehhez képest, bekerült a futottak még skatulyába a többi „katasztrófás” film mellé, hogy valaki, néha, valamiért leporolja és megnézze, vagy legalább ugródeszkája lehessen egy későbbi szuperprodukciónak. Mert az X ott van benne. Csak most nem jutott tovább az élő showba. Próbálkozz egy év múlva…

A nyitó szavaknál utaltam arra, hogy egyes filmek (mint a cukros bácsik) becsalogatnak a moziba. Velem is ez történt. Gerard Butler volt a ludas, akinek nem tudtam ellenállni és látnom kellett mert még a mai napig piszok sármos egy ember.... Méhméreg ide-oda, nem játszott rosszul. A testvérét alakító Jim Sturgess engem meglepett, nem egy halomra foglalkoztatott színész, de remekül hozta a feltörekvő kistestvért. Viszont a szinkronja Hevér Gábor, egyszerűen annyira eltalálta a karaktert, hogy öröm volt hallgatni.  

Ami engem meglepett abszolút kellemes élményt okozva, hogy a végén, pár percben (Hevér Gábornak külön taps az alakításért) olyan érzelmi hullámvasútra ültet fel a film, hogy töredelmesen bevallom egy könnycseppet elmorzsoltam. Remek dráma, remek érzelmi hatások.

Való igaz, hogy az emberiség sok mindent nem ér meg, sok kockáztatás és sok jó cselekedet kallódik értelmetlenül közöttünk, de szívós egy faj vagyunk annyi szent, és akkor is magunknak drukkolunk amikor tudjuk, hogy meg se érdemelnénk.

Ám ami a film pozitivitása (a szereplők) az az egyik nagy gyengesége is. Nincsenek kibontva eléggé a karakterek ahhoz, hogy igazán együtt tudj érezni velük. (Bár bevallom a romantikus szál hiányának kifejezetten örültem.) A történet „fő lókötője” aki mindennek a sok borzalomnak a kitervelője volt, úgy elsikkad a tömegben, hogy fel sem tűnik. Semmi drámai leszámolás, utolsó rúgás a jók felé, végső összecsapás. Nuku, nyista, még, amikor adott a pillanat és felkészülsz a váratlan fordulatra, a karakterek ugranak a következő jelenetre otthagyva a nézőt a letargia piszkos gödrében.

A természet és a katasztrófa eléggé háttérbe kényszerült ebben a KATASZTRÓFA filmben, aminek a logikáját azóta is keresem, de jelenleg sem találom.

Összegezve a film kapcsán bennem megfogalmazódottakat, egy tucat katasztrófafilm született, beleillik ezek sorába, nem kiemelkedő (hacsak az emberiséget jelenleg is fenyegető klímaváltozást nem tekintjük annak) a kötelező köröket lefutotta, elszórakoztatott, helyenként talán meg is lepett, hiányosságai ellenére, amik a történet vesztét okozták (kevés katasztrófa, nyikhaj főgonosz…) azonban meg lehet találni a szerethető pontokat, amiktől odakívánkozunk a fotelbe és megnézzük magunknak a Föld ismételt megmentését. (Természetesen szívdöglesztő karakter megvalósításában).