Rablópandúrosdi - A VISZKIS (2017) kritika

Premier kritikák | 2017-11-25 | Turbók Krisztián

A magyar kriminológia egyik "ékköve" Ambrus Attila kilencvenes években elkövetett rablásai, melyekben számos postahivatal és bank futhatott a pénze után, ha A "Viszkis" betért hozzájuk. Ez az egykori macska-egér harc most újra megelevenedik és mi mozinézők újraélhetjük ezt a különös nosztalgiát az év egyik legjobb magyar filmje által.

Előljáróban leszögezném, hogy bár elítélem ezt a fajta emberi viselkedést, ugyanakkor nem tartanám magam filmkritikusi szemléletűnek, ha ezek alapján ítélném meg az Antal Nimród rendezte A Viszkis című filmet. Úgy gondolom egy ilyen játékfilmet annak alapján kell bírálni, hogy mi az amit közvetít, és nem az alapján akiről szól maga a történet, hiszen a kettő távolról sem ugyanaz.

A sztori pedig ott kezdődik, hogy egy rendőrségi kihallgatáson vagyunk, ahol fény derül arra, hogy kicsoda maga Ambrus, hogy honnan jött, milyen gyermekkora volt, tehát megkapjuk a szokásos biopici elemeket. Megtudjuk, hogy az akkor a 20-as évei közepén járó srácot milyen megpróbáltatások érték. Meg is kedveljük ezt a fiút, aki olyan árva és elhagyatott, hogy szinte belesajdul a szívünk, mindez még akkor is tart, mikor megtörténik az első kétségbeesett lépése. Mert amikor már veszélyben a barátnő, mert nincs pénz, amikor a haverok már mutogatnak, hogy mégis mikor törleszted az adósságod, és a Miki bácsi sem segít rajtad, akkor nincs más lehetőséged, hogy egyszerre sok pénzhez juss.

Az első százezrek persze hamar fogynak, hiszen a féktelen bulik és a vágyott nő elhalmozása minden jóval igencsak sokba kerül. Innentől persze egyenes út vezet a "még többet akarok" nevezetű dologhoz, ami az ilyenkor szinte elkerülhetetlen bukás rögös útjára vezeti hősünket. 

Antal Nimród szórakoztató mozit forgatott. A Viszkis bőven túlmutat az izgalmas közönségfilm fogalmán, hiszen mindezt olyan élettel és humorral tudja bemutatni, hogy azt öröm nézni. Tudjuk, hogy a főhős bünöző, de ezt képes velünk feledtetni ez az élvezetes és szinte hihetetlen, való élet szülte történet. Rég láttam olyan mozit, amiben szó szerint térdcsapkodós a poénok egy része, de az emberi drámát is a helyén képes kezelni. Antal nem próbálja meg mentegetni a "hősét", persze nem is bírálja. Ő csupán konzekvens módon bemutatja a történéseket, magát a ítélkezést, vagy Ambrus karakteréhez való viszonyulást a film nézőjére bízza. 

A rendező a nosztalgiafaktorra is rájátszik az archív felvételek bemutatásával, és korhű érát teremt a vásznon. Zenei témáiban Yonderboi remek hangulatú, badass, olykor egészen szuggesztív hatású aláfestést komponált. Látszik a megannyi munka, amit belefektettek ebbe a filmbe. A Viszkis profi kivitelésű, nemzetközileg is helytálló darab lett ezáltal. 

Antal filmje profizmusról árulkodik, technikailag kifogástalan, ám ez a színészeiben már nem akaródzik annyira megmutatkozni, ugyanis, ha valamiben gyengécske, akkor ezt mindenképp kiemelhetjük. Szalay Bence jól hozza Ambrus Attilát, bár a film elején még nem győz meg minket erről, a fizikai hasonlóság és az, hogy arcra is mennyire formázza a fiatal Ambrust, külön kiemelendő castingpacsi. Ellenben Móga Piroska miatt már simán beirnánk a panaszkönyvbe, a hölgyemény ugyanis "dobókatai" babérokra tör. Karakterét egyszerűen nem sikerül mélységgel megtölteni. Ellenben Schneider Zoltán Bartos nyomozó szerepében kifogástalan játékkal örvendeztet meg bennünket. Karaktere iszonyúan kidolgozott és hiteles, a profi karakterábrázolás mintapéldája.

Összegzésképpen ez egy rohadt jó, és markáns film lett. Üdítő színfoltja az év magyar filmkínálatának. A hazai filmes ipar A Viszkissel már sokadik alkalommal mutatja meg, hogy igenis van minőségi kraft a magyar filmekben.