Csalfa barátnők társasága – EGY KIS SZÍVESSÉG (2018) kritika

Premier kritikák | 2018-09-15 | Ben Palmer

Minden évben előfordul, hogy érkezik hazánk vetítőtermeibe egy-egy cím fű alatt, ami elsőre semmit se mondd az embernek, és a marketingje se mondható erősnek, aztán mégis az egyik kellemesebb élménnyel szolgál a folytatások és az újrafeldolgozások korszakában. Ilyen cím volt számomra a Freeman Film által forgalmazott Egy kis szívesség is, melyet már csak azért is igyekeztem kerülni, mert ennek a forgalmazónak köszönhettük a nyár egyik legvállalhatatlanabb filmjét is A kém, aki dobott engem, című vígjátékot. Egyik alkalommal aztán volt szerencsém belefutni az Egy kis szívesség előzetesébe, és meglepődve tapasztaltam, hogy ez a két perces kedvcsináló egy egész jó kis thrillert sejtet. Tekintve, hogy a rendezői széket a hol jobb, hol rosszabb komédiákat dirigáló Paul Feig foglalta el, kíváncsi voltam, hogy ebből a párosításból mégis mi sülhet ki, így vettem a bátorságot és jegyet váltottam filmre, hogy aztán jól meglepjen a direktor.

Történetünk olyan igazi Paul Feig módra indul…Stephanie (Anna Kendrick) egy igazi minta anyuka, aki egyedülálló szülőként próbálja megállni a helyét, túlbuzgóságával és stréberségével pedig az őrületbe kergeti társait. Egyik nap aztán megjelenik az előkelő és titokzatos Emily (Blake Lively), aki egy igazi laza anyuka, és akire pont szüksége van Stephanienak ahhoz, hogy végre le tudja vetkőzni feszengéseit, valamint jó kislányos imidzsét. A sztori éppen ezért igazi vígjáték klisékkel indul, valamint pár jobb pár gyengébb szöveggel, hogy aztán az első félóra után - egy tragikus fordulat miatt - olyan komoly hangulatváltáson menjen át a film, amire még az előzetes alapján se lehetett számítani.

Nos, nem egyszerű megítélni Paul Feig legújabb munkáját, hiszen bár működik a thriller szál és egyértelműen az adja ki a történet gerincét, mégis inkább kelti sok esetben egy paródia hatását az alkotás, mintsem egy komoly noirét. Azt kell mondjam, hogy ha ez a helyzet akkor zseniális munkát végzett a rendező, hiszen kiválóan karikírozza ki a thriller, valamint a krimi műfaj zsáner elemeit, hibáit vagy éppen abszurdságait. Szórakoztat a film, de nem olyan Melissa McCarthy féle tenyérizzasztóan kínos módon, hanem úgy, hogy a kelleténél többet ne veszítsen a történet a komolyságából. Továbbá az is pozitívum volt, hogy a rendező csak annyira tartotta magát a nem túl magas korhatár besoroláshoz, amennyire az indokolt volt, így egy fordulatos, erotikával és ármánykodással fűszerezett, sokszor igencsak sötét hangulatú történetet kapunk, ami nagyon jót tett a sztori összképének.

A legfontosabb erénye még is az lett a filmnek, hogy hiába nem veszi sok esetben komolyan magát, mégis egy igen komoly dolgot boncolgat, méghozzá az önzőség fogalmát. Ennek szemléltetése Stephanie karakterén keresztül történik, aki kertvárosi, egyedülálló anyukából válik egy csapásra luxusfeleséggé. Nyilván nem fogom lelőni a poént, de igen komoly ára van ennek a változásnak, valamint elég megrázó titkok derülnek ki időközben főszereplőnkről, ami után felmerülhet a nézőben a kérdés, önző-e Stephanie, hogy az új élet reményében megragadja az adódó lehetőséget? Rossz ember-e azért, mert a múltja helyet a biztonságot adó jövőt választja a nagy ár ellenére is? Igaz, hogy Darcey Bell regénye jó alapot nyújtott a történetnek, de még emellett is nagy szó, hogy egy Paul Feig filmben ilyen gondolatokkal szembesülünk, ráadásul úgy, hogy abszurditás mellett az alkotás képes megőrizni a méltóságát is, ezáltal nem csak kimondva vannak ezek a gondolatok, de súlyuk is van.

Mielőtt rátérnénk a feketelevesre mindenképpen érdemes még kitérni a szereplőkre, hiszen amellett, hogy remekül el lettek mélyítve a karakterek még a színésznők is pazarul teljesítettek. Az egykoron Oscar- jelölt, mára a részről-részre gyatrább Tökéletes hang szériában ragadt Anna Kendrick, bár ezúttal se mutat kiemelkedőt, de bőven hoz egy korrekt szintet, és a jellemfejlődése is egészen látványos, még ha kicsit mesterkélt is. A film igazi sztárja viszont egyértelműen Blake Lively. A színésznő ezzel a szereppel egyértelműen bebizonyította, hogy igazán tehetséges és sikerült egy teljesen új oldalát megmutatnia, látszott is rajta, hogy minden percét élvezi szerepének, ezért pedig hiteles is volt abban. Dicséretre méltó egyébként, hogy a „Nem minden az, aminek látszik…” jelmondat csak a történet utolsó harmadában nyer értelmet, addig pedig fenn tudták tartani az érdeklődést a készítők, hogy kire is vonatkozik ez az állítás valójában? Stephaniera? Emilyre? Vagy éppen az Emily férjét játszó Seanra (Henry Golding), aki leginkább csak statisztált a lányok mellett, mégis fontos fogaskereke az eseményeknek.

Néhány hibára is ki kell térnünk azonban, hisz bár meg tudott lepni Paul Feig, azért a keze nyoma is rajta maradt valamennyire a végeredményen, ami rontani tudott az élvezeten. A leginkább zavaró az volt, hogy a rendező sokszor nem egészen tudja hol a határ és bizony vicceket képes unalomig újrahasználni, ami egy idő után inkább idegesítővé, mintsem szórakoztatóvá válik, valamint az időzítés se volt a legmegfelelőbb egy-két esetben, amivel igazán ki lehetett a nézőt zökkenteni a film hangulatából. Továbbá a Kendrick által vitt vlogos szál bár ötletes, de logikai bakikat is eredményez, ami főleg a végjáték során igazán kitűnő.

Összességében azt mondhatom, hogy az Egy kis szívesség így is az év egyik meglepetés mozija lett számomra, hisz ennyire jó krimi-thriller paródiát talán még soha nem volt lehetőségünk látni, és ezért bátran ajánlom férfitársaimnak is, hisz bár első sorban a női nézők a célpontja a filmnek, mégis nemtől független kiváló élménnyel szolgál Paul Feig legújabb munkája bárki számára.

Továbbá érdekességeket a filmről a Mafab oldalán találhattok!