Egyszemélyes háború - UTØYA, JÚLIUS 22. (2018) kritika

Premier kritikák | 2018-09-27 | Turner

Norvégia, 2011. július 22. Oslo kormányzati negyedében bomba robbant, aminek következtében 8 ember veszítette életét. Ezt követően nem sokkal a pár kilométerre lévő Utøya szigetén a kormányon lévő Munkáspárt gyerekeknek szervezett táborában lövések dördülnek el, és elszabadul a pokol. A militáns szélsőjobboldali beállítottságú Anders Behring Breivik rendőrnek öltözve másfél órán keresztül üldözte a fiatalokat, 69-cel közülük végzett is. Tetteit azzal indokolta, hogy nem ért egyet a hatalom elveivel, és ezzel próbálta előidézni a változást.

Már a felütés is igen erős, a merényletekkel kapcsolatos archív felvételekkel indít a film. Főszereplőnk első megszólalása pedig ez: „Úgysem fogják elhinni!”. Ekkor még nem tudjuk, kihez szól, hamar körvonalazódik viszont, hogy egyszerre üzeni ezt édesanyjának, és nekünk, nézőknek is. Mikor az első figyelmeztetések elhangzanak, néhányan még szkeptikusak, úrrá lesz rajtuk a hitetlenség, azonban a menekülőket látva kétségbeesnek, és képtelenek dönteni, elbújni kellene, avagy menekülni.

Nem ismerjük meg a filmből a támadó személyét, egyszer sem mutatja a rendező vagy említi meg a nevét. Ugyanez a helyzet a brutális valósággal, azon túl, hogy látunk néhány halottat és sérültet, nem tárja elénk a mészárlás teljes valóját. Ez rettenetesen nagy könnyebbséget ad, hiszen így is elég szívszorító látni a tinédzserek arcán a fájdalmat, a félelmet és a tehetetlenséget, mégis felébreszti bennünk azt a frusztrációt, amit az okoz, hogy csak a közvetlen környezetet észleljük. Pont úgy, ahogy a szereplők, akik tudják, hogy irtózatos dolog folyik körülöttük, de nem tudják, pontosan hol és hányan vannak, már csak a sebesülteket és az elesetteket találják.

Sokféle karakterrel találkozhatunk a főszereplő lány, Kaja menekülése közben. Egyszerre próbálja felkutatni húgát és menteni a saját életét, így keresése közben különböző emberekkel, barátokkal és ellenségesen viselkedőkkel is találkozik. De mégis ki hibáztatná azokat, akik önzőnek tűnnek, és magukra gondolnak? Érdekes kérdés ez, hiszen kívülről figyelve mindenki feltételezi magáról a legjobbat, de nincs rá garancia, hogy egy ilyen súlyos és felfoghatatlan helyzetben mi máshogy cselekednénk. Van a játékidő alatt némi humor is, ami néha a legmeghökkentőbb helyeken kerül előtérbe, hogy csökkentse a feszültséget úgy bennünk is, mint a tragédiát elszenvedőkben.

Erősen meglátszik, hogy Eric Poppe Svédországban operatőrként végzett, nagyon tudatosan instruálja Martin Otterbeck operatőrt. A mockumentary sítlusnak és a szubjektív kamerának köszönhetően a színészek minden lépését követjük, sőt, mi magunk is szereplőkké válunk. Velük együtt bujkálunk, csúszunk, futunk még a legkisebb helyekre is, ami még testközelibbé, realistábbá teszi a képeket, nem mintha nem lenne elég, hogy a történet megtörtént eseményeken alapszik. Mondhatni egy nagy felvételként értelmezhető a film, ami igazán bravúros teljesítményt követelt a színészektől, akik ezt maradéktalanul teljesítették is. A hitelesség – mind képileg, mind színészi játék szempontjából – rengeteg felkészülést igényelhetett, bizonyára megterhelő volt már csak az anyaggyűjtés is egy ilyen drámához.

Poppe egy interjúban elmondta, öt nap állt rendelkezésükre, hogy lebonyolítsák a forgatást, végül a negyedik nap snittjét használták fel. Bár a túlélők beszámolóit is figyelembe vették, a szigeten történt események és a nevek fiktívek, mégsem rugaszkodtak el a realitástól. Utøya hálás terepnek bizonyult, hiszen a tisztástól kezdve az erdőn át a szirtekig mindent megtalálható ott, az ezekben rejlő lehetőségeket maradéktalanul ki is használták.

Vérfagyasztó alkotás, amely a végén kicsit a rendőrségnek is odaszúr. 72 percen át folyt a terrortámadás, a helyi erők viszont nem voltak felkészülve ilyesmire, hiszen a 21. században, egy civilizált világban ilyen nem fordulhat elő.

Paul Greengrass is feldolgozza a történéseket a Netflix égisze alatt, de aligha van rá esély, hogy túlszárnyalja Poppe meghökkentő, naturalista, mégis az áldozatok felé tiszteletet tanúsító művét.

További információkat a filmről a Mafab oldalán találsz.