Tátongó űr - AZ ÚR HANGJA (2018) kritika

Premier kritikák | 2018-12-20 | Turner

Kiváltképp kedvelem Pálfi György munkásságát, mert igen színes a palettája. A Taxidermia és a Nem vagyok a barátod között nemcsak műfaji különbség van, de témájukban is a két végletet célozzák meg. Épp emiatt a szélsőségesség miatt vártam új filmjét, Az Úr hangját, reméltem, hogy kísérletező lesz és meghökkentő.

Lényegében ez meg is valósult, csak nem olyan formában, ahogy szerettem volna. Stanislaw Lem regényének leginkább gondolatvilágát adaptálta egy családi krimibe burkolva. Péter (Polgár Csaba) rég nem látott apját keresi, akit rejtélyes amerikai halálesetekkel hoztak összefüggésbe. A férfi azóta új családot alapított, elhagyott fiával való találkozásakor pedig vall disszidálásáról, akkori munkájáról, és hogy rájött, nem vagyunk egyedül a világegyetemben.

Ez az alapszituáció elég könnyen emészthető, de természetesen ennél mélyebbre kellene tekintenünk. Az emberi kapcsolatok, a család feláldozhatósága, a munka fontossága, az univerzum megfejtése és megértése mind beleképzelhető, hiszen a konfliktusok javarészt Péter szeretteihez köthetők és a döntéseikhez. Azonban a kivitelezés rendkívül öncélúnak hat, gondolatébresztőként nem jól funkcionál, és a film élvezhetőségéből abszolút elvesz a követhetetlen szimbólumrendszer.

A rengeteg metafora túlontúl művi és sokszor kaotikus, nehezen rendszerezhető és értelmezhető az elvont betétek sorrendje, és végső soron a szerepük is megkérdőjelezhető. Nehéz megkülönböztetni, mi a valóság és mi csak képzelgés, elég későn érnek össze a szálak, és nem is kifejezetten jó az időzítése az absztrakt elemeknek. Úgy tűnik, csak random módon váltakoznak a jelenidőben játszódó jelenetek és a spekulatív felhangú képek.

Érdekes viszont a visszatérő minta, amelyet Péter apja rendre kirajzol kötött takaróiban, és a lezárás. Érdemesebb lett volna erre összpontosítani, valamint az öreg által végzett munkára és hatásaira. Talán koherensebb lett volna a mű, és nem zökkentene ki a párkapcsolati szál, amelynek volt ugyan rendeltetése, de csekély, elhanyagolható. És így is értettük volna, hogy mindennek ára van.

Mégis számomra kardinális probléma, hogy műfajilag sem tudnám besorolni. Nemcsak, hogy nem tudom, sci-fi, dráma vagy vígjáték-e, de még azt sem, teljesen komolyan gondolták vagy paródiának készült. Bizonyos részeknél azt gondoltam, ez valaminek az arcul köpése, valamikor meg láttam mögötte a valódi szándékot, hogy értékelhető film szülessen, de csak bizonyos jeleneteknél. A híradós bevágások, a flashbackek és maga a kutatás mint motiváció miatt sokáig azt éreztem, tényfeltáró műnek szánták.

Bár Az Úr hangja filmterve a Torino FilmLab filmterv fejlesztő fórumán 3 díjban is részesült, debütálásakor a Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában már nem sikerült elvinnie a legjobb filmnek járó díjat.

Végső soron egy nagy utazás Pálfi filmje, de semmiképp sem kellemes. Túl sokat akart markolni, de keveset sikerült átadnia.

További információkat a filmről a Mafab oldalán találsz.