Állati nagy kaland - EGY KUTYA HAZATÉR (2018) kritika
Az év első hónapjában egy aranyos és kedves kutyás történet került a hazai mozikba, ez pedig az Egy kutya hazatér című kalandfilm. A sztoriját az a W. Bruce Cameron írta, akinek az Egy kutya négy élete című könyvet és filmet is köszönhetjük.

Az Egy kutya hazatér története szerint egy Bella nevű nőstény kölyökkutya egy véletlen folytán gazdira talál, és a srác, akit Lucasnak hívnak be is fogadja őt. Az idill csak rövid ideig tart, hiszen a fiatalember egy kis vitába keveredik a szomszédos telek tulajdonosával, aki azzal bosszúlja meg, hogy a kutyára küldi a helyi sintért. Ami az előzetesből nem derül ki az az, hogy a Bellát a gazdája elviszi egy meglehetősen távol eső ismerőshöz, hogy amíg az otthoni dolgok rendeződnek ne essen baja. A kutyus viszont úgy gondolja, hogy neki otthon a helye és nekivág egy roppant hosszú útnak hazáig.
Azt nem tudom, hogy ilyen valóban létezik-e, de tételezzük fel, hogy vannak állatok, akik többszáz, vagy akár több ezer kilóméter távolságról is képesek arra, hogy hazataláljanak, és ebben az esetben szigorúan szorítkozzunk a négylábú kedvenceinkre. A filmet végigkísérik a kutyus világra rácsodálkozó, naív gondolatai, ami nekem nagyon tetszett, hiszen a készítők jól mutatták be az ebből fakadó játékosságot, amiből persze nem egy nagyon jó poén keredett végül.
Az Egy kutya hazatér egy korrekt kalandfilm lett a második felére, melyben a főszereplő, immáron felnőtt kutyus rengeteg nagy kalandot él meg, és számos embert és más állatokat ismer meg hosszú útja során, tehát nem csupán azt kell nézni, hogy bandukol hazafelé, hanem azt is, hogy mit kell tennie az életben maradásáért egy olyan környezetben, ami merőben eltérő az eddig megszokott világától. Erdős vidékeken és Colorado hegyvidékes tájain keresztül vezet az útja, ahol veszély is leselkedik rá más ragadozók képében. Vadászokkal találkozik, akik miatt társául szegődik egy puma kölyök és akarva akaratlanul is felveszi azokat a vonásokat, amik miatt ő is egyfajta anyapótlék lesz a kölyök számára. Szinte ugyanolyan helyzetbe kerül ezáltal, mint, amivel neki is szembe kellett nézni kölyökkorában. Ezen elemek miatt a film egyfajta állati coming of age mozi lesz, mely a komorabb részeket sem veszi félvállról. Némely esetben emberi drámának is helyet szorítanak, persze mindig összekapcsolva a kutyus aktuális helyzetével.

A film a poénokban sem szűkölködik, hiszen annak több pontján is szórakoztató módon tudják ezeket a részeket bemutatni. Ezen képek általában valamilyen humoros rácsodálkozások dolgokra, amiket vagy vágóképekkel illusztrálnak, amikor Bella fura pofát vág, vagy szavakkal mondatnak ki a narratívában.
A korábbi állatos filmektől eltérően viszont nem kell attól tartani, hogy az állatok ember módjára tátognak, csupán a gondolatokat halljuk, ebben filmben pedig csak is és kizárólag Bella beszél a nézőhöz. A többi állatnak semmilyen verbális megnyilvánulása sincs a történetben.
Giccsben persze ebben a filmben sincs hiány, hiszen a célközönséget meg kell ríkatni a zsöllyéken. De azt nem mondom, hogy sziruposabb lenne az Egy kutya hazatér, mint bármely másik hasonló témában látott alkotás. Az egyetlen talán tényleg kirívó negatívum vele kapcsolatban az az, hogy botrányosan rosszak a CGI állatok megjelenítése. Elhiszem persze, hogy némely esetben ezt nem lehetett megoldani máshogy, de na, ennél azért többet tudunk már. Itt főként a párduc kölyök vizualításába kötnék bele, ami olyan szinten lelóg a vászonról, hogy azt még egy vak is látja.

Érdekességképpen még annyit elmondanék a mozival kapcsolatban, hogy a Bellát alakító felnőtt kutyust eredetileg Shelby-nek hívják és korábban mentőkutya volt, aki egy roncstelepen is élt. A kutyás történeteknek pedig még nincs vége, hiszen az író következő regényéből készülő "A Dog's Journey" című filmet már forgatják Dennis Quaid közreműködésével.
Az Egy kutya hazatér családosoknak mindenképp megér egy mozilátogatást, hiszen egy tényleg aranyos és szórakoztató darabbal bővült a műfaj kínálata.
További részletek a filmmel kapcsolatban a Mafab oldalán olvashattok!
Kiemelt és további képek: IMDb
Főszereplő(k): Ashley Judd, Edward James Olmos, Bryce Dallas Howard, Wes Studi, Alexandra Shipp, Barry Watson, Patrick Gallagher Műfaj(ok): dráma, vígjáték, kaland Címkék: dráma, vígjáték, kaland, 2018
Értékelés: