Hatalmas kis hazugságok - APRÓ MESÉK (2019) kritika

Premier kritikák | 2019-03-13 | Turner

A II. világháború után járunk, ahol egy svindler azzal tengeti budapesti mindennapjait, hogy a rokonukat vesztett családtagokat megtévessze és különféle szolgáltatások ellenében reményt keltsen bennük, hogy a csatában hősként álltak helyt, hazatérésük pedig még nem esélytelen. Saját csapdájába sétálva Balázs (Szabó Kimmel Tamás) menekülni kényszerül, vidéken pedig megtalálja a szerelmet, de minden fifikájára szüksége lesz, hogy elmeneküljön a háború okozta traumák és a ténylegesen fenyegető veszély elől.

Szász Attila nevéhez olyan filmek fűződnek, mint az Örök tél, a Félvilág és A berni követ, melyek joggal kiérdemelték a nézők elismerését. Legújabb munkájában sem kell csalódnunk, Köbli Norberttel az oldalán a rendező olyan találó párbeszédekkel tűzdelt, csavaros forgatókönyvű történelmi-romantikus drámát alkotott, ami pályájának újabb méltó darabja.

A Pappa Pia után nem sok bizalmat szavaztam Szabó Kimmel Tamásnak, személyes sértettséget éreztem, amiért a nevét adta hozzá. A fenntartásaimat azonban nem erősítette meg, az Apró mesékben otthonosan mozgott a ráírt szerepében, hitelesen adta elő a furfangos szélhámos és a megszeppent bonvivánt is. Kerekes Vica karakán karaktere igazi ideál lehet nem csak a kor, de a ma asszonyainak is, bámulatosan vált amazonból szelíd szeretővé. Molnár Levente pedig az akkori időszak kedélyállapotának manifesztációja egy személyben: dörzsölt, rapszodikus, zavart, igényli a változást, de nem tudja lerázni saját béklyóit.

Persze a színészi játék mit sem ér tudatos építkezés, feszes – bár helyenként lankadó – dinamika és ötletes sztori nélkül. A Szász-Köbli páros tévéfilmekben már jártas, feltétlen bizalmukat pedig nem csak egymás felé, de a nézők részéről is élvezhetik. Az Apró mesék nagyjátékfilmnek készült, egyszerre történelmi és romantikus elbeszélés, de egy krimi feszültségével és a noir színeivel operál. Az expozícióban ismerhetjük meg Balázs karakterét, ami a bravúros vágásnak köszönhetően tömör, de frappáns, a szöveg segítségével lépünk egyik szituációból a másikba. A fakó színárnyalatok tökéletesen passzolnak a komor korképhez, a hitehagyottság érzéséhez. Az operatőri munka kiváló, Nagy András gyönyörű kompozíciókkal dolgozik. Örökre az agyamba égett Molnár Levente jelenléte a konkluzióban, ahogy felső gépállásból láthatjuk őt. Egy ponton találtam zavarónak mégis a kézikamerás felvételt, egy párbeszéd alkalmával. Egy egyszerű beállítás-ellenbeállítás során zavaró volt a kamera rángatózása, mert a nézőpont az objektív és a point-of-view mezsgyéjén táncol. Számomra egy statikus kamera sokkal kellemesebb lett volna, nem zökkentett volna ki.

A cím utal a háború utáni apróhirdetésekre, melyekben a hozzátartozók eltűnt szeretteik után kutattak. Azonban nem csak erre reflektál, a cselekmény során számtalan ármány kerül felszínre, amit jól lehet leplezni némi újabb koholmánnyal. Az apró mesék nem csak a történet folyását kavarják meg, nem kizárólag a múlt leplezésére szolgálnak, hanem az emberi gyarlóság palástolására is. Bár a harcok utáni időszak önmagában is elég lenne egy kiszámíthatatlan világkép kialakításához, a politikai csatározások, hatalmi érdekek csak üde színfoltként vannak jelen. Végső soron egy karakterközpontú drámáról beszélhetünk, ahol a főszereplők napjain és lélektanán van a hangsúly, minden más – a korszellem, a zenék, a közélet – csak kellő mértékben, de észrevétlenül épül be a történetbe és teszi megfontolttá és akkurátussá a filmet.

Az előzetese alapján nem győzött meg, a teljes művet látva azonban nagy öröm, hogy napjainkban ilyen remek alkotásokkal örvendeztetnek meg bennünket a kortársaink. Irány a moziba be!

További információkat a filmről a Mafab oldalán találsz.

Képek: Vertigo média