Lányregény - COLETTE (2018) kritika

Premier kritikák | 2019-03-25 | Turbók Krisztián

A Colette című film Sidonie-Gabrielle Colette francia író, újságíró, színésznő, pantomimművész életéről szól, akit a jobb napokat is megélt, kétszeres Oscar-jelölt Keira Knightley kelt életre a vásznon. Gabrielle, vagy ahogy később nevezi magát, Colette a kissé naív vidéki lány férjhez megy és szinte megbabonázva kerül bele Párizs kultúrális és szellemi forgatagába, hogy végül férje szellemírójaként írja nagysikerű műveit. Később színésznőként, majd pantominművészként is elismerést szerez magának, nem mellesleg megírja fő művét a Gigi-t, amiért a 20. század közepén irodalmi Nobel-díjra jelölik, majd 1958-ban kilenc Oscar-díjas musical forgatnak Leslie Caron főszereplésével. Milyen izgalmasan hangzik, nemde? Bárcsak a filmről is így tudnék beszélni.

Sajnos azonban ezt nem igazán tudom megtenni, mégpedig azért nem, mert Wash Westmoreland rendező minden egyediséget nélkülözve, és a lehető legelcsépeltebb filmes eszközökkel, nem mellesleg meglepően érdektelen tálalásban vitte vászonra Colette történetét. Az előzetesben még pikánsnak tűnő leszbikus jelenetekkel is megpróbálták becsábítani a nézőket a mozikba, ám az eredmény olyan kis semmilyen lett végül, hogy azt fájdalmas nézni. Nem azt mondom, hogy rossz lenne a Colette, de a vetítés végén biztosra veszem, hogy a nézők nagy része elégedetlen lesz.  Westmoreland alkotásából hiányzik valami plusz, ami miatt a filmje emlékezetes maradhatna, hiányzik belőle a szenvedély és az igazi, mélyen gyökerező dráma. Pedig volt benne nem kevés potenciál, ám a méteres gödör helyett csupán egy kis lyukat sikerült kikapirgálnia.

Keira Knigthley-t biztosan lehet méltatni játéka miatt, ha valamire emlékszünk is a film után, az biztosan az ő teljesítménye lesz, ám hiába próbál Oscar-esélyes monológot (egyet) előadni, ha a kontextus, amiben megteszi nem elegendő. A Colette narratívája már az elejétől kezdve erőtlen és szó szerint lagymatag, nincsenek nagyjelenetek, bántóan kevés a humor, sokszor olyan érzésem volt, mintha csak odaállították volna szegény Knightley-t és Dominic Westet a kamera elé, aztán mondták nekik, hogy ez és ez a szövegetek, csapó és felvétel. Mindezt szárazon, szenvedély nélkül előadva, így e képsorok nem tudnak erővel hatni a nézőre.

Apropó a két főszereplő tuti választás volt, hiszen ha az volt a cél, hogy a kémia ne működkön a karakterek közt, akkor csillagos ötösre vizsgáztak a készítők.

Manapság a „Metoo” mizéria, a nők és férfiak közti társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetésének korában egy ilyen filmre jobban oda kellene figyelni. Colette karrierjét például csak abban az időszakában láthatjuk, amikor férjnél volt, a további sikereiről pedig csupán egy poszt szkriptet láthatunk a film végefőcíme előtt. Kövezzetek meg, de számomra ez az alkotás olyan felejhető, mintha soha nem is létezett volna. Beülhetsz rá, de másnap már nem is fogsz emlékezni a film cselekményére, kár érte…

A filmről még több infó a Mafab oldalán olvasható!

Kiemelt és további képek: IMDb