A terror szállodája - HOTEL MUMBAI (2018) kritika

Premier kritikák | 2019-04-17 | Vászláv

Az elmúlt években egyre többször láthatunk olyan valós eseményeket feldolgozó mozikat, melyek egy-egy terrorakciót, illetve annak hátterét igyekeznek körbejárni főszereplőik szemszögéből, hogy aztán kíméletlen véleményt mondhassanak globalizálódó világunkról és korunk társadalmáról. Ezt az egyre növekvő szórást valószínűleg annak is köszönhetjük, hogy sajnos világunk bőséges táptalajnak bizonyul az ehhez hasonló tragikus és véres történetekhez. Ezúttal a 2008 novemberében, Mumbaiban végrehajtott szervezett terrorakciót veszi górcső alá Hollywood és igyekszik felfedni, hogy miként és legfőbbképpen miért is történt az a megmagyarázhatatlan tragédia, amely az egész világot megrázta.

Az egyik legnagyobb indiai pénzügyi központnak számító Mumbaiban 2008 novemberében egy dzsihádista szervezet 10 tagja összehangolt akciók berkein belül 12 támadást hajtott végre mindössze 4 nap leforgása alatt. Többek között vérengzés volt egy pályaudvaron, egy felkapott kávézóban és az egyik legprominensebb luxusszállodában is, a Taj Mahal Palace Hotelben. Erről az eseményről forgatta le első rendezését az eddig mindössze rövidfilmekkel operáló Anthony Maras. Mindehhez pedig olyan kiváló színészek segítségét kérte, mint a Gettómilliomosból világszerte megismert és immár az Oscar jelölésig is eljutó, Dev Patel, vagy éppen az újabb generáció egyik legnagyobb tehetsége Armie Hammer, hogy a mindig kiváló és megbízható karakterszínészről, Jason Isaacsről már ne is beszéljünk.

Az alkotás a Torontói filmfesztiválon mutatkozott be először, ahol zajos kritikai és közönségsikert aratva végre hozzánk is megérkezett, azzal a nem titkolt céllal, hogy elgondolkodtasson erkölcsről és morálról, civilizációról és hitről. De sajnos ez nem nagyon sikerült neki.

A film rögtön in medias res kezdődik, ahogy a terroristák megindulnak végzetes útjukra, taxiba szállva célpontjaik felé, hogy aztán egy vágással meg is ismerhessük főbb szereplőinket. A szálloda alkalmazottjaként dolgozó Arjun (Dev Patel) szemszögéből bemutatják nekünk a Taj Hotelben folyó életet és uralkodó munkaszellemiséget, mely szerint a vendég (amint azt a szlogenjük is mondja,) az Isten. Ide utazik nyaralni a jómódú David feleségével, illetve fiúkkal és még egy rokonukkal. Megcsodálhatjuk a hatalmas épületkomplexumot, amely tényleg minden létező igényt kielégít, hogy aztán bele is csapjunk rögtön a lecsóba.

Az első filmjét dirigáló Maras nem cicózik sokat és szinte már rögtön a Hotel Mumbai elején elkezdi bemutatni a terrorcselekményeket, illetve egy-egy pillanatra a mögöttük rejtőző embereket is. Mindez már rögtön az első pillanattól kezdve egy hihetetlenül dinamikus és érzelmes hangulatot ad, melyet a szereplők kimondottan valósághű reakciói csak tovább fokoznak. A rendező keze egy pillanatra sem remeg meg és ugyanolyan biztosan mutatja be a vérfürdőt rendező dzsihádistákat, mint mozijának főbb karaktereit. Ebből az következik, hogy a történet nem egyszer 4-5 szálon is fut, ezzel pedig meg is alapozza filmje hangulatát a direktor, hogy mire eljutunk a Taj Hotelben rendezett vérengzésig már csak a képernyőre tapadó szemmel tudjuk figyelni a történéseket. És itt kezdődnek a bajok.

Mint a film végi feliratból megtudtuk, a Hotel személyzete közel az akkor ott tartózkodó emberek felét tette ki, ehhez képest a szállodában eltöltött uszkve másfél óra alatt végig csak a szegény nyugati fehér ember szenvedéseit és megrázkódtatásait követhettük nyomon, amellyel a Hotel Mumbai egy idő után elérte azt, hogy egy kimondottan hiteltelen és felháborító képet fessen a történtekről. Míg az indiai statiszták egymás után esnek áldozatául a merénylők hidegvérű profizmusának, addig Hammerék gond nélkül rohangálhatnak fel alá a szállodában, hogy aztán mindig éppen az utolsó utáni pillanatban ne vegye észre őket senki és menekülhessenek meg. Ugyanez Dev Patelről is elmondható, akinek a karaktere többször is túlmutatott már a „jó ember” fogalmán és viselkedett hihetetlenül önfeláldozó módon. Mindez pedig egyszerűen elég is volt ahhoz, hogy a Hotel Mumbai egy hiteltelen film legyen, amely annak dacára, hogy többször is már-már dokumentarista jelleget ölt és annak ellenére, hogy hihetetlenül feszült nem képes azt az érzetet kelteni, hogy ez tényleg így és így történt meg.
Minthogy a sztori jópár szálon fut, így a karaktereknek nem jut különösebben sok idő a kibontakozásra, ezért többségüket inkább a rájuk aggatott címkéjük (a gonosz terrorista, a nagyképű orosz, az erőteljes szakács) alapján fogjuk csak elhelyezni magunkban egyik, illetve másik oldalra.

Ez természetesen az alakításokra is rányomja kissé a bélyeget, hiszen sok esetben nem hagy elég időt a Hotel Mumbai, hogy karakterei kibontakozhassanak. Ennek ellenére mindenki hozza a kötelező jó szintet Armie Hammertől az utolsó statisztáig, így ilyen téren nem is maradt bennem hiányérzet.

A film technikai oldalról szinte kifogástalan. Gyönyörű nagytotálokon csodálhatjuk meg a nyomorból kiemelkedő fenséges szállodát, és szűk tereken izgulhatunk hőseinkért, hogy túléljék ezt a tragédiát. A zene mindehhez aláfestésként szolgál és igyekszik végig alárendelten csak a háttérben megmaradni, ezzel is erősítve az emberben a valós utánérzetet. Mindez sajnos azonban nem tart sokáig ugyanis nyugati hőseink többszöri elképesztő mázlija és állandó csetlés botlása egyszerűen nem képes fenntartani a feszültséget, se pedig az izgalmat, így pedig hamar elunja magát a kényelmetlen moziszékben a néző és pillantgat lopva órájára.

És ez a Hotel Mumbai legnagyobb problémája, hiába a feszes tempó, a jó rendezés, illetve a remekbeszabott nyitás és befejezés, mikor az ember a játékidő nagy részében nem képes hőseinkkel együtt izgulni egy ilyen borzasztó és tragikus szituációban. A film egyszerűen túl műnek hat, ahhoz hogy elfeledkezz arról, hogy hol is vagy valójában, miközben minden képében igyekszik a valóság tökéletes lemásolásának érzetét kelteni. Ezzel pedig ahelyett, hogy feszült, sokkal inkább izzadságszagú lett.

Mindennek ellenére egy próbát mindenképp ajánlott tenni vele, már csak a remek operatőri munka miatt is, de ha valaki egy olyan filmet akar megnézni, amely okosan körbejárja egy tragédia színterét az nézze inkább újra sokadszorra is a Hotel Ruandát. Higgyétek el, sokkal elgondolkodtatóbb lesz.

Kiemelt kép: Emerald Cinema Complex

képek: IMDb

További részletek a filmről a Mafab oldalán találhatók!