Gyarlóság, ember a neved - CSILLAGOK HATÁRÁN (2019) kritika

Premier kritikák | 2019-06-22 | Turner

A Csillagok határán első hallásra egy sima űrhajós sci-finek tűnhet, melyet a 18-as karika és Claire Denis neve tehet vonzóvá. Azonban a film megtekintése után az lesz a benyomásunk, mindenre számítottunk, csak erre nem.

Egy elítéltekből álló csoportot felküldenek az űrbe azzal az elsődleges céllal, hogy egy fekete lyukat tanulmányozzanak. A főküldetés mellett a hajón lévő orvos, Dibs (Juliette Binoche) azon kísérletezik, hogyan lehetne megalkotni a tökéletes embert és hogyan maradhatna életben az űrben.

Alapvetően minden benne van a filmben, ami elvárható egy űrben vegetáló csapat életét feldolgozó sci-fitől. Tökéletesen mutatja be az elhagyatottság, a reménytelenség, a bezártság okozta frusztrációk kezelhetetlenségét, a kötődés hiányát és a normális emberi kapcsolatok nélküli lét elviselhetetlenségét. Ilyen hatások mellett kell túlélniük a végtelennek hitt utat, és közben nem elveszíteni emberi mivoltukat. De mit is jelent embernek lenni?

Már az elején megmutatják nekünk, hogy az utasok száma az idő folyásával egyre csökkent – az utolsó túlélő Monte (Robert Pattinson) –, de az ok-okozati összefüggések csak nagyon lassan kerülnek napvilágra. A nem lineáris történetvezetés ellenpontozza, hogy a film iszonyú kis lépésekkel halad előre. Sokak számára ez unalmas és zavaró lehet, engem viszont transzba ejtett, és úgy éreztem, mintha én is a sötét űrben keringenék megállás nélkül velük együtt, érezve a rideg, steril hajóbelső szorítását.

Denis viszont a csoportlélektanon túl lép egy merészet, és az ösztönösségnek, a testiségnek fontos kulcsszerepet ad. A hajón lévők puritán valójukban léteznek, a körülmények hatására a legprimitívebben élnek. Ennek az egyszerűségnek két sarkalatos megnyilvánulása van: az egyik az űrhajón létrehozott kis kert, a másik egy fülke, melyben egy berendezés segítségével kiélhetik szexuális vágyaikat. A kert jelenti számukra az egyetlen valós és természetes dolgot, amellyel gondosan tudnak bánni, és amely emlékezteti őket a földi világra. Egy olyan helyen, ahol még a gyermekszüléssel is mesterségesen próbálkoznak, igazi kincs az a pár négyzetméter, amely még termőképes. Ezen túl a kert egyfajta Paradicsom, melybe mindenki vágyik, és ami megadja a lehetőségét annak, hogy a bűnösök utazásuk alkalmával megtisztuljanak, lelkiállapotuk egyensúlyba jöjjön.

A fülke lényegét naturálisan és érzékletesen szemlélteti az orvosnő egy (túl) hosszú, provokatív és bizarr jelenetben. A kerttel szemben a fülke az, amelytől oly’ nehéz szabadulni, és aminek hatására visszaváltoznak ösztönlénnyé. Monte számára az önmegtartóztatás jelenti a kiutat, a cölibátus által magasabb (erkölcsi) szintre lép a többiekkel szemben. Többek között ez a fajta tudatosság, döntésképesség az, amiben az ember mivolta rejlik. Így lehetséges később az, hogy egyedül ő képes gyermeket nemzeni és túlélni az évtizedeket. Ettől fosztja meg Monte-t a doktornő, mikor tárgyként kezelve őt tudta nélkül kísérletezik vele. 

A rendező érdekesen bánik a karakterekkel, távolságtartó és nem ad róluk információt, ennek következtében könnyen a helyükbe képzelhetjük magunkat. Mivel elítéltekről van szó, meglehet, rendezői koncepció volt, hogy ne tudjunk semmilyen pozitív vagy legalább semleges véleményt kialakítani a szereplőkről, néha ez viszont zavaró volt, mert az események nem kötöttek le, nem szurkoltam senkinek, nem izgultam senki sorsa miatt. Ami miatt tovább néztem, az a ringatása volt, hogy egy-két dinamikusabb jeleneten kívül a zene, a sokszor minimalista, helyenként epikus képek és a ritmusa képes volt behálózni és nem ereszteni két órán át.

Tudatosan egy szűkebb célközönségnek készítette Denis a Csillagok határánt. Olyanoknak való, akik inkább a gondolatébresztő, mintsem magyarázó történeteket kedvelik, és akiknek a film légköre, nézőre gyakorolt – általában tudattalan – hatása többet számít, mint az esetleges logikailag megkérdőjelezhető momentumok.

A filmről további információkat a Mafab oldalán találsz.
Képek forrása: IMDB