Álcázásból elégtelen - ANNA (2019) kritika

Premier kritikák | 2019-07-18 | Turner

Anna rossz sorsú lány, akinek nem adatott több, minthogy egy moszkvai, lepukkant panelban tengesse életét bűnöző élettársa mellett. A lány azonban nem nyugszik bele kisiklott életébe, és jelentkezik a haditengerészethez. Egy nap megkeresik a KGB-től kiutat ajánlva a gettóból, de lassan kiderül, hogy az ügynökség sem adja meg számára azt a fajta életet, amivel elégedett lenne. A KGB a lehető legjobb kiképzést adja neki, nem mellesleg Anna gyönyörű, így rengeteg ajtó nyílik meg előtte. Kivéve a szabadságé.

A Vörös verébhez és az Atomszőkéhez hasonlóan itt is egy kémthrillert próbáltak ötletesen kivitelezni, kevés sikerrel. Luc Besson többségében nem próbált szakítani az egyszerű felemelkedés-kiemelkedés-megtévesztés-happy end vázzal, és mint az említett filmek esetében, itt is fontosnak tartották, hogy nő legyen az, aki túljár mindenki eszén. Hogy e döntés mögött milyen motivációk álltak, mindenki döntse el maga. (Ehhez érdekes körülmény, hogy Bessont tavaly 9 nő vádolta meg erőszakkal.)

Tehát, miután Anna hátra hagyja drogos életét és titkosügynökként kezd tevékenykedni, egy francia modellügynökség újdonsült üdvöskéje lesz. A csinos pofi mögött azonban kegyetlen gyilkológép lakozik, aki ha nem a kamerák, akkor a fegyverek kereszttüzében pózol. Két óra leforgása alatt pedig eljutunk oda, hogy örökre olajra lép munkaadói elől. Ez így, lineárisan összefoglalva nem hangzik izgalmasan, ezért a készítők gondoltak egyet, és minden tizedik perc után bevágtak egy inzertet, pontosan hol járunk térben és időben. Ami nem azt eredményezte, amit szerettek volna. Nemhogy sejtelmesen, késleltetve derült volna fény Anna életének különös szegmenseire, hanem a negyvenedik percnél konkrétan elvesztettem a fonalat. A film lezárása előtt megkaptuk a túl sokadik ilyen segítő feliratot, ami már konkrétan fennhangú nevetést váltott ki a nézőtéren ülőkből.

Igazából kezdettől fogva nem volt világos, mit akarnak velem közölni, de a kuszaságnak köszönhetően a film felére teljesen elvesztettem azt a csekély érdeklődésemet is. Anna klisés, kiszámítható fordulatokkal teli, sanyarúnak beállított karrierijéért kellett volna izgulnom? Vagy túlfűtöttnek hazudott szerelmi és magánéletéért? A KGB, a CIA és az egyéb állambiztonsági és hírszerző apparátusok létjogosultságát és működését volt hivatott bemutatni a film? Vagy az amerikaiak és az oroszok közötti különbözőségeket és hasonlóságokat? Esetleg a modell lét nehézségeit? Vagy azt, hogyan lehet valaki egyszerre profi és elbűvölő a munkájában? Mindről szól egy kicsit a film, de egyikről sem teljesen, és végső soron nem tudtam megfejteni, mi volt ezzel Besson célja, milyen hatást szeretett volna gyakorolni a közönségre. Ámde a film egésze hasonul főszereplőjéhez: mindkettő óriási kamuflázs. A film hibáit mégsem sikerült elfedni.

Külön bosszantó, hogy az egyetlen értékelhető, a felszínnél hajszállal mélyebben szántó gondolat a Matrjoska babákhoz kötődik. Anna pályája kezdetén piaci kereskedőnek adta ki magát, aki Matrjoskákat árult. E tény tudatában – márpedig tudjuk, hiszen megmutatták – könnyen lehetett asszociálni, hogy Anna lényének és foglalkozásának meghatározó pillére lesz a baba, hiszen megköveteli az élete, hogy folyamatosan újabb rétegeket szedjen magára. Nagyra becsültem volna ezt a gondolatot, amennyiben sunyin beleépítik a cselekménybe, és hagyják, hogy a néző magától eszméljen, vagy ne. De azzal, hogy Anna külön hegyibeszédet tart erről, a szimbólum elveszíti a súlyát, a publikum pedig hülyének van nézve, amit én mindig vérlázítónak tartottam.

De hogy ne csak a negatívumokról beszéljek, Sasha Luss meglepően jól funkcionált címszereplőként (szemben a húzóneveknek számító Luke Evans, Cillian Murphy és Helen Mirren felejthető alakításaival, faék egyszerűségű figuráival). Az akciójelenetek nagyrészt korrektek voltak, nem voltak szétmozogva a kamerával és a koreográfiák is korrektek voltak. Ennek ellenére azért nehéz elhinnem, hogy egy 40 kilós nő – akármilyen felkészítéssel a háta mögött – péppé tud verni több tucat felfegyverzett, magasan kvalifikált orosz őrt a saját terepén.

Az elmúlt években Bessonnak nem sikerült maradandót alkotnia. Legutóbb a Valerian és az ezer bolygó városa csalódásként lett elkönyvelve a köztudatban, de már a 2014-es Lucy sem aratott osztatlan sikert. Reméljük, a francia rendező még visszatalál régi, eredeti hangjához.

A film Mafab oldalát itt találod.
Képek forrása: IMDb