Így készült a Casablanca - CURTIZ - A MAGYAR, AKI FELFORGATTA HOLLYWOODOT (2018) kritika

Premier kritikák | 2019-09-12 | Gulyás Dominik

Mielőtt bárki kérdezné, nem szerepel benne Majka egy cameo erejéig sem! Most, hogy eme pocsék szóviccet is elsütöttem, térjünk is rá a heti egyik premierfilmünkre.

Nem ördögtől való kijelentés, ha azt mondom, hogy Hollywood alapjait nagyrészt magyar kivándorlók hozták létre. Elég csak Adolph Zukor-ra vagy William Fox-ra gondolni, akiknek 2 nagy stúdióvállalat megalapítása (a Paramount Pictures és a 20th Century Fox) is köthető a nevéhez. De ott vannak még az olyan híresebb színművészek, mint Lugosi Béla vagy az olyan nevesebb alkotók, mint Alexander Korda, George Cukor vagy Kertész Mihály. Utóbbinak a neve volt talán a legismertebb a szakmában, főleg azután, hogy 1942-ben elkészítette a még mindig klasszikus státusznak örvendő Casablancát, amiért megkapta az egyetlen Oscar-díját. Bár azóta csinált még bőven filmet előtte is, meg utána is, neve mégis egybeforrt a szerelmi háromszögbe bújtatott háborús korrajzzal, amire nincs is nagyobb bizonyíték, mint a 2018-ban elkészült (de csak most bemutatott) életrajzi filmje a Curtiz, aminek alaptörténete a Casablanca forgatása körüli problémákra és kulissza-titkaira épül.

A Curtiz vagy alcímén A magyar, aki felforgatta Hollywoodot (kicsit sem hatásvadász), egy magyar–amerikai koprodukció, amit az a Tamás Yvan Topolanszky rendezett és írt, akinek ez volt az első egész estés játékfilmje. Írótársának Bak Zsuzsannának is ez volt az első komolyabb mozis munkája (eddig csak az Oltári csajok című Tv sorozaton dolgozott). A főszerepet pedig Lengyel Ferenc kapta, azon okból, hogy ő hasonlított leginkább a hajdani magyar rendezőre. Most, hogy pedig az alap dolgokat tisztáztuk, jöjjön is az amire mindenki kíváncsi. Milyen is lett maga a film? Tisztességesen emlékszik meg a hajdani Kertész Mihályról vagy csak egy ezerszer látott sablonos életrajzi filmet kapunk? Hamarosan kiderül.

Először is be kell, hogy valljam, bármennyire is igyekszem elfojtani magamban a szubjektív érzéseimet és inkább objektív irányból megközelíteni a témát, sajnos az életrajzi tematikájú biopicekkel mindig is hadilábon álltam. Szerény véleményem szerint nincs még egy olyan műfaj, ami ennyire lustán állna hozzá a témájához, ráadásul piszkosul könnyű leforgatása miatt főleg Oscar-szezon idejében túl nagy dózisban is megkapjuk őket. Elég csak az elmúlt 10 év jelölt filmjeit megtekinteni. Lincoln, Kódjátszma, A mindenség elmélete, Legsötétebb óra, Bohém Rapszódia, de akár ide sorolhatnám hasonló tematikája miatt a Hitchcock-ot vagy a Chaplin-t is. Ezekben a filmekben már-már bejáratott sablonok szerint halad minden. Van egy színész, aki a lelkét is kiteszi, hogy hitelesen formálja meg az adott karaktert (és általában a nagy részük az arany szobrocskát is megkapja), a forgatókönyvíró lemásolja a történelem könyvek (vagy a Wikipédia) nagy részét, a kész változatra ráraknak egy szűrőt, berakják a lehető leghatásvadászabb és legmelankolikusabb zenét, a stáblista előtt pedig leírják a valódi karakterek sorsát, aztán The end! Oké tudom ez a megfogalmazás ebben a formában nem annyira fair, mint azt én gondolom, úgyhogy javítsuk is ki egy kicsit.

Nem azzal van probléma, hogy készülnek ilyen filmek. Ha van annyira érdekes a téma, hogy az üvölt egy filmes feldolgozásért, akkor a stúdióknak kutya kötelessége ráállítani a legjobb stábot a forgatásra. Csak, hogy itt kezdődik a probléma, hogy a profik helyett a tisztességes iparosok dolgoznak ezeken a filmeken, abban a reményben, hogy majd ez meghozza nekik az Oscar-díjat. És mint tudjuk a csillagos ötöst is az a tanuló kapja meg, aki tisztességesen bemagolja a tananyagot és nem az, aki átértelmezi mindazt amit eddig az univerzum rejtelmeiről hittünk. És remélem nem csak én vagyok így, de már baromira unom, hogy ilyen filmekből minden évben kapunk vagy 3-at, azokat is tömbösítve. Ezért is tudok, azoknak az alkotásoknak örülni (Amadeus, Gandhi, Rocketman), amin profi alkotók dolgoznak és képesek megállni a saját lábaikon, mint önálló film. Na a Curtiz, nem tartozik közéjük.

Épp ezért nehéz is írni róla, hiszen alapjaiba véve nem beszélhetünk egy rossz filmről. A rendezés korrekt, a színészek okék, de mégis olyan érzése van az embernek, hogy ezt már látta valahol, csak akkor éppen más személlyel kapcsolatban. A történet nagy részt a Casablanca forgatása körüli zűrt mutatja be, amit ha a néző nem ismer, akkor kaphat pár érdekes kulissza-titkot. Például, hogy a filmnek nem volt először befejezése, a stúdió ki akart szállni a projektből mert nem tartották elég patriótának a kész művet és hogy a német tisztet játszó Conrad Veidt sértőnek tartotta, hogy származása miatt egy nácit kell eljátszania. Ezek, mind érdekes adalékok, a probléma csupán az, hogy azok is maradnak. A filmben ezek az információk nem nyújtanak többet annál, mint ha utána olvasnánk egy napi érdekességek rovatnál. Maga Kertész Mihály bemutatása is túlságosan magasztos lett. Lengyel Ferenc bár jól hozza a temperamentumos rendező alakját, de maga a karakter a valósághoz képest túl lett értékelve. Úgy nyilatkoznak róla, mint Hollywood legnagyobb zsenije, de most őszintén tud valaki más emlékezetes filmet is mondani tőle, ami nem a Casablanca? Ráadásul szintén visszaköszön az a jól bejáratott sablon megoldás, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő! Ugyan ez volt a Legsötétebb óránál is, A mindenség elméleténél, meg a Bohém rapszódiánál is. Nem lenne probléma vele, ha nem lenne kínosan egyértelmű, hogy mire fog kivezetni ez a történet száll.

Persze a Casablanca érdemeit nem szabad elvenni tőle és nem rossz dolog megemlékezni róla, hogy egy magyar származású rendező egy nagy hatású mozit tett le az asztalra. Viszont, ilyen megvalósításban az fog lejönni a nézőnek, hogy miért volt szükséges ezt a filmet leforgatni. Mert bármennyire is hajt minket a magyar szellemiség, Kertész Mihály nem volt egy olyan alkotó, akit a mai napig emlegetnénk. Az, hogy volt egy olyan alkotása, amit a mai napig klasszikusnak számít, még nem jelenti azt, hogy maga a rendező is hallhatatlanná vált volna. És bármennyire is ezt próbálja hangsúlyozni a Curtiz, mégis a sablonos megoldásaival és bejáratott kliséivel, nem fog kilépni a középszerűség mocsarából. Annyi a különbség, hogy ez a film nem fog jelöléseket kapni a jövő évi gálán. Ha pedig igen, akkor valami nagyon rossz irányban halad tovább.

Képek: IMDb 

A film Mafab oldala