Nem kurva, aki fél egyedül - AKIK MARADTAK (2019) kritika

Premier kritikák | 2019-09-21 | Turner

Nem jó, ha az ember egyedül van, nem arra van kitalálva. Azonban az univerzum néha magasról tesz erre, és van úgy, hogy azt érezzük, soha nem múló a magányunk. Mondják, ha az élet citrommal kínál, készíts belőle limonádét. Ha az élet eléd sodor egy idős asszonyt és egy kamaszlányt, alapíts családot.

Tóth Barnabás kiválóan ért hozzá, hogyan vegyítse a könnyedséget a velős mondanivalóval. Korábbi filmjeiben – legyen az nagyjátékfilm (Rózsaszín sajt) vagy kisfilm (Újratervezés, Susotázs) – már bizonyította, hogy a romantika, a dráma és a humor igenis megfér egymás mellett. A következő Oscar-gálára Magyarország legújabb alkotását, az Akik maradtak című filmjét nevezi.

Aladár (Hajduk Károly) orvos, szabadidejét főként olvasással és árva gyermekek megsegítésével tölti. Klára (Szőke Abigél) egy nap páciensként érkezik hozzá, de a serdülő lány hamar ennél jóval szorosabb kapcsolatot köt vele. 1948-ban járunk, a háborúban mindenki elvesztett valamit. Ők egymással pótolják a hiányt, különös, misztikus kötelék alakul ki közöttük, mely mélységében néha az apa-lánya viszonyon is túlnő.

A második világháború lezárása után az elesettek és hadifoglyok száma félelmetes méreteket öltött a trianoni határokon belül. Megsínylették az időszakot az ország épületei és gazdasága, fizikailag és lelkileg is megterhelőek voltak a diktatúra kiépítésének évei. Ebbe a kilátástalanságba és bizonytalanságba enged betekintést a film, meglepően pozitív hangnemben. Aldó és Klára rögtön érzik, hogy egymás társaságában vannak a legnagyobb biztonságban, és a másik személyében megtalálják rég vágyott emberi kapcsolataikat.

A Klárát játszó Szőke Abigél hitelesen prezentálja egy kamasz hangulatingadozásait, kicsinyes lázadásait, szép lassan pedig a hebrencs, világra haragvó kislányból érett nővé válik, ami Aldó személyéhez és a hozzá fűződő viszonyának köszönhető. A férfi a lány hatására nyitni kezd a világ felé, mely egykor kilökte magából azzal, hogy elvette a családját. Új élet reménye csillan fel bennük azáltal, hogy van valaki, akivel törődhetnek, és van valaki, aki törődik velük. A színészek maradéktalanul átadták magukat a szerepüknek, karaktereik rezdülései, mozdulatai, féltett pillantásai őszinték, mondataik sem csengenek soha hamisan.

A mértékletesség és a szelídség nem csak a színészi játékban tetten érhető, hanem a formanyelvére is jellemző. Telítetlen színei kissé melankólikussá és nosztalgikussá, mégis kedvessé teszik a képeket, sugárzik belőlük valamiféle nyugalom. Még akkor is, ha a két főszereplő közti kémiának és az állami rendfenntartartótól való örökös rettegésnek köszönhetően végigkísér bennünket egyfajta izgalom. Mindemellett a szavakkal is kellően takarékosan bántak. Minden mondatnak, minden reakciónak helye van, és soha nem szólnak többet a kelleténél. Nagyobb hangsúlyt fektettek a test beszédének jelentőségére, ami igazán meghatóvá teszi a filmet. Továbbá az egyik legnagyobb pozitívum, hogy a dialógusok rendkívül szellemesek, építenek a pubertáskor rigolyáira, a törődésre és féltésre, amik remek humorforrásként szolgálnak. Ez a laza stílus izgalmas megközelítése egy ilyen hányattatott korszaknak.

Az elmúlt évekhez képest az idei hazai Oscar-nevezett jóval közérthetőbb és szerethetőbb, de értékeiben fikarcnyival sem marad alul elődeihez képest. Akármi legyen is az eredmény, egy újabb kiemelkedő művel lett gazdagabb a mozik kínálata, a teljes magyar és a kortárs filmgyártás is.

További információkat a filmről a Mafab oldalán találsz.
Képek forrása: Budapest Film