Kihagyott ziccerek holdja - A LELŐHELY (2018) kritika
Ha filmkészítő vagy és kevés a pénzed, a műfaji keretek nagyban befolyásolják majd a filmedet. Ilyenkor például a sci-fi műfaj az egyik, amibe csak a legritkább esetben kellene belevágnod, ugyanakkor az is tény, hogy az elmúlt években akadt jó néhány olyan történet a műfajban - District 9, vagy az Ex Machina - amik ügyesen kiaknázták a bennük rejlő lehetőségeket, és amik szórakoztató vagy éppen mélyebb mondanivalóval rendelkező történetet voltak képesek prezentálni a nagyérdemű felé.
A lelőhely című kanadai színekben forgatott film is egy hasonlóan érdekes helyzetet vázol fel nekünk. A film, a már említett alacsony költségvetés ellenére is ígéretesen kezdődik, de ahogy haladunk a történetben rá kell jönnünk, hogy az alkotók a látványvilágon kívül nem tudnak semmilyen élménnyel szolgálni a filmjükben.

A film egy apa-lánya sztorival kezd, akik egy holdra utaznak, hogy ott különleges kövek után kutassanak. Szó van valamilyen csatlakozásról, amit el kell érniük, miután végeztek a melóval, épp ezért az idő is szorítja őket, hogy minél elöbb elhagyják a felszínt. Egy másik párossal történő konfrontáció után a lány, Cee egyedül marad egy idegen férfivel, Ezra-val, akivel össze kell fogniuk, ha vissza akarnak jutni az űrbe.
Ígéretes sztori, amiről hamar kiderül, hogy sajnálatos módon semmi extrát nem tartogat nekünk. Van egyfajta lazára vett felnövéstörténet a lány részéről, meg némi karakterfejlődés a férfit illetően, de ezt a lehető legunalmasabb körítéssel tárja elénk a forgatókönyv. A Prospect, mint számomra is kiderült, egy 2016-os kanadai rövidfilm alapján készült, amit a rendezőpáros Christopher Caldwell és Zeek Earl készített el szintén. Csakhogy filmjük tökéletes példája annak, hogy miért ne bővítsük ki a 15 perces rövidfilmünket másfél órásra, mert bizony az álommanó nagyon is megkörnyékezhet a nézése közben.
Nem lenne amúgy rossz film A lelőhely, sőt, igenis nagy potenciál volt benne, de az olykor semerre sem haladó történetvezetéssel (legalábbis így érezzük a film közben) és hangyányi méretű akcióval, ami benne van, inkább egy jófajta altatónak felel meg. Nem nézhetetlen tehát a Caldwell-Earl páros alkotása, csak bántóan semmilyen, ami tökéletes bemutatása annak, hogy is hagyjuk ki a ziccereket. Néhány ponton kifejezetten kínosnak éreztem a narratívát, annak ellenére, hogy nem megszokott eszközökkel dolgoznak a főszereplők, vagy nem megszokott ruházatuk van a filmben, ami tényleg piros pont az alkotóknak, bár azt, hogy eredeti ötlettel dolgoztak volna, nem nagyon lehet ráfogni a kész filmre. A látványvilág maga a bolygón – amit egy Washington közeli erdőségben vettek fel - tényleg remek atmoszférát nyújt, de némely esetben itt is becsúszik egy-egy kritikán aluli háttér, ami rosszabbul fest, mint bármilyen space téma, amit beállíthatsz a Google Chrome böngésző háttérképeként.

Mint utána olvastam, a készítők bevetettek néhány ügyes trükköt is a látvány érdekében, éppen ezért a folyton látható por nem CGI, hanem teljesen valódi anyag, csak külön vették fel, ahogyan száll, és így lett ráillesztve az egyes jelenetekre. A közel négy millió dolláros költségvetés tehát nagyban rányomta bélyegét a látványra és behatárolta a kereteket, de akkor viszont a történet emberi alkotóelemeivel kell foglalkoznod, ehhez képest nincsenek nagy meglepetések a narratívában, hisz az olyan lapos, mint az Alföld.
A főszereplők terén magát a pozitív karaktert megformáló Sophie Tatcher Cee-jét sem sikerül megkedvelni, és akkor nem beszéltem még Pedro Pascal Ezra-járól, aki bár valamilyen szinten jellemformálta rosszfiút alakít, de a kedvelhető kategóriától olyan messze van még így is, mint Makó Jeruzsálemtől. Nincsenek átélhető pillanatok, nincsen semmi, csak unalmas és nem mellesleg roppant kiszámítható narratíva.
Sajnálom a Prospectet, mert egy ígéretesnek tűnő történet rejlett a sorok között, amivel az ég egy adta világon semmit nem tudtak kezdeni a készítők. A lelőhely így ebben a formában csak egy kiaknázatlanul hagyott sci-fi, pont olyan, mint film címeként szereplő lelőhely.
Képek: TMDb
A film Mafab oldala
Értékelés: