Tisztelgés az I. Világháború hősei előtt - AKIK MÁR NEM ÖREGSZENEK MEG (2018) kritika
Számtalanszor festette már a földet vörösre a történelem. A háborúk az emberiség szörnyű velejárói. A közelmúlt nagy csatái az I. és a II. Világháború idején pusztítottak leginkább. Ezekről már elegendő ismerettel rendelkezünk, melyet a történelemórák során alapos részletességgel ismertetnek velünk gimnáziumi éveink során. Dokumentumanyag a köztudatban főleg a II. Világégésről maradt fenn, az I. Világháború éveiről viszont alig tudunk valóban értékelhető filmfelvételt említeni. Nos, A Gyűrűk Ura legendás direktora, Peter Jackson egyrészt személyes indíttatásból fakadóan, másrészt az első világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából lélegzetelállító dokumentumfilmet készített, Akik már nem öregszenek meg (They Shall Not Grow Old) címmel. A film anyagát a BBC és a Brit Birodalmi Hadtörténeti Múzeum több mint 600 órányi hang-, és filmfelvételéből válogatta össze. Jackson és stábja a 100 éves archív felvételeket páratlan technikai bravúrral játékfilm minőségűre restaurálta, utólagosan pedig színessé varázsolta. A felvételek eddig sosem látott részleteket tárnak fel a nézők számára a háború kegyetlen mindennapjairól. Filmjében megelevenednek azoknak az embereknek a történetei, akik testközelből tapasztalták meg a pusztítás rettenetes valóságát. A film limitált vetítéssorozatban érkezik majd a hazai mozikba, december 5-től.

Háborút élőben látni sosem lehet könnyű feladat. Hiába a számtalan játékfilm, a digitálisan megvalósított, realisztikus jelenetek tömkelege, ha jól ismert hollywoodi sztárok előadásában kerül elénk, egy látványos mozifilm formájában. Ott egyszerűen elfogadjuk a pusztítás traumatikus képeit, mint Spielberg mozijában, a Hadak útján esetében, noha belül tudjuk, a szörnyű valóság ennél sokkal kegyetlenebb volt.
Peter Jackson nagyapja is harcolt a háborúban. A háborúban, ahova egészen fiatalon jelentkeztek a felajzott ifjak, nem is sejtve; a földi pokolba menetelnek. Valószínűleg ez is erősen motiválta dokumentumfilmje megvalósításában. A filmben, melyben a túlélők még életben levő tagjainak narrációjával kerülhetünk a csatatér, a lövészárkok rideg valóságába, ahol a túlélés esélye napról-napra csökkent.
A történetet nagyjából ismerjük mindannyian. 1914. június 28-án merénylet áldozata lett Ferenc Ferdinánd és felesége. 1914. július 28-án az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Ezzel kitört a háború, ultimátumok, hadüzenetek, majd mozgósítások során egy hónap alatt sorra háborúba léptek az országok. A több évtizedes európai békét, melyet az utókor „boldog békeidők” jelzővel illetett, pár hét alatt felváltotta a kontinens nagy részére kiterjedő hadiállapot.
A háború pusztítása nem csak fizikai síkon történik. A hosszas csatározások pszichésen is tönkreteszik az embereket. A film által betekintést nyerünk a katonák kiképzésétől egészen a vérre menő ütközetekig tartó, hosszú időszak történéseibe. Látjuk a lassan bajtársakká váló fiatal férfiak mindennapjait, a túlélésért folytatott brutális harcok közepette mindössze másodpercnek tűnő fegyverropogás nélküli időszakok viszonylagos meghittségét. Szembenézünk a rettegéssel teli szempárokkal, mindazzal, mi akkor és ott valóban történt. Nem speciális effektusok alkotják a teremben rengő robbanásokat, nem művér ömlik, és nem művégtagok szakadnak le az ütközetek hevében. A halál a vásznon minden percben ott leselkedik ránk. Jackson filmjében mi magunk is ott leszünk a csatatéren, együtt lélegezünk a katonákkal, akik eleinte csupán célpontokat látnak az ellenséges oldal fiaiban, a háború végére azonban lassan felismerik, micsoda értelmetlen öldöklésben vettek is részt mindannyian.

Peter Jackson így vallott a filmről: „készítése során arra törekedett, hogy „hangot adva” ezeknek az embereknek, feltárja a veteránok egykori félelmeit és reményeit, és bemutassa, miként változtatta meg egy teljes generáció sorsát a világtörténelem első globális konfliktusa.” - és ennél pontosabban nem is lehetne összefoglalni az Akik már nem öregszenek meg lényegét. Nem lenne szabad egymás ellen fordulnia egyetlen nemzetnek sem! Jelenleg is több sebből vérzik a világ, számos népcsoport hazáját dúlják fel harcok, viszályok. A gyilkos pusztítás fekete leple itt van sajnos felettünk. Az emberiség képtelen tanulni a századok viharaiból. Ember, embernek farkasa, mind a mai napig.
Megtekintve Jackson dokumentumfilmjét, könnybe lábad a szem. Az utolsó percekben a veteránok arról mesélnek, mennyire értelmetlen volt valójában egymás ellen fordulniuk, mikor a harcok végeztével az ellenség gyermekeinek éppúgy adtak vizet, olykor támogatták is némelyüket, mint saját bajtársaikat.
Minden háború első áldozata ugyanis az ártatlanság, és ezt nem lenne szabad elfeledni!
Képek: Pannonia Entertainment
A film Mafab oldala
Értékelés: