Mindenki gyanús – TŐRBE EJTVE (2019) kritika

Premier kritikák | 2020-01-04 | Ben Palmer

Mindig merész vállalkozás egy olyan műfajt elővenni, aminek az aranyévei gyakorlatilag a western korszak lezárulásával egyetemben már kifutott bőven az előző század vége előtt. Főleg bátor vállalás volt ez attól a Rian Johnsontól, akit ízekre szedtek pár éve Az Utolsó Jedik fogadtatásának idején. Nem is csoda, hiszen a széria talán legmegosztóbb darabját készítette el az egyébként tehetséges szerzőifilmes rendező, ám klasszikus nyomozós krimit készíteni a mai felgyorsult világban, ahol a cselekmény helyett a dialógusok és az észjáték dominálnak bő 2 órás játékidőben, még úgyis kockázatos projekt volt, hogy biztos vagyok benne, hogy megvan az a tábor, aki már ki volt éhezve egy Agatha Christie-féle bűnügyi produktumra. A különböző műfajok zsáner elemeit már korábban is kikarikírozó, valamint azokat lelkesen vegyítő Johnson új munkája esetén se hazudtolta meg önmagát, és műve jóval több lett egy hétköznapi kriminél, melyről bátran állíthatom, hogy új mérföldkőként lesz bejegyezve ezen típusú filmek berkein belül.

A sztoriról tényleg csak nagyvonalakban. Harlan Thrombey, (Christopher Plummer), híres krimi írót 85.-ik születésnapján éri a halál, aki állítólag öngyilkos lett, ám elég gyanús körülmények között került erre sor, mint pedig később kiderül a családtagok megannyi tagjának bőven volt indítéka arra, hogy félreállítsák az ünnepeltet, így felmerül a gyanúja annak, hogy gyilkosság történt. Nem is kell sokat várni, hogy a rendőri szervek is bekapcsolódjanak az ügy felgöngyölítésébe, élükön a titokzatos magándetektívvel, Benoit Blanc-kal (Daniel Craig). Ám az eset mégis onnan kezd izgalmassá és bonyolulttá válni mikor Harlan ápolónőjét, Marta Cabrerát (Ana de Armas) is bevonják a nyomozásba.

Az igazat megvallva elég zavarban vagyok, hiszen egy ilyen típusú filmet talán a legnehezebb kielemezni, ugyanis minden használható érv esetében ott van a kockázata annak, hogy lelövök valami részletet a cselekménnyel kapcsolatosan, ami esetleg ronthat az élményen, ám megnyugtatok mindenkit a következő sorok is abszolút spoilermentes mentalitásban íródtak.

Azt már rögtön elsőnek kiemelném, hogy Johnson eddigi vegytisztán legjobb munkájáról beszélhetünk, - rendezés és szkript szintjén egyaránt – már csak azért is, mert a direktornak úgy sikerült egy mára már eléggé ódivatú, leginkább tv-filmes közegben működő műfajt frissé tennie, hogy gyakorlatilag ennek a ponyva stílusnak a gyökereiből építkezve készített valami újat. Ennek eredményeképpen úgy idéz meg klasszikusokat ezen alkotások típusain belül, hogy egyszerre ismeri el azok érdemeit, ám közben maga a krimi archetípusának jellemzőit is rendre ki-kiparodizálja, felnagyítja, vagy éppen rávilágít annak hibáira. Bizonyára az akcióorgiák szerelmeseiben és vizuális orgiákon szocializálódott közönségben felmerülhet a kérdés, hogy érdemes-e megnéznem egy olyan filmet, melyben gyakorlatilag csak 2 órán át beszélgetnek, ám nekik azt üzenném, hogy igen, még nektek is érdemes. Johnson ugyanis egy roppant interaktív, dinamikus művet hozott tető alá, mely cselekményében a néző is résztvevővé válhat, és együtt göngyölítheti fel a rejtélyt a szereplők és nyomozók társaságában, miközben remekül szórakozik, mintha csak egy ilyen jellegű társasjáték egyik játékosa lenne.

Másodsorban, ami szintén a Tőrbe ejtve mellett szól az az, hogy eredeti. Igaz, maga az ihletése egyértelmű honnan eredeztethető, de a kivitelezés, a stílus paródia intelligens használata, és önmagában a történet is indokolttá teszi azt, hogy így tekintsük Johnson rendezésére. Nagyon meg kell becsülnünk, hogy napjainkban még készülnek ilyen jellegű filmek, melyek adni akarnak valamit a nézőknek és ki akarják szolgálni az igényeket. Az meg, hogy gyakorlatilag a burleszket működőképesen sikerült beágyazni ebbe a közegbe, úgy, hogy a cselekmény drámaisága ennek nem látta kárát, minden túlzás nélkül bravúrnak nevezhető. Bizarrságában talán a Grand Budapest Hotelhez tudnám hasonlítani ezt az alkotást, mert bár azon mű is infantilis volt, ahol csak tudott, mégis ott volt a történet mögött egy lehanyatló kor véres tragédiája, ahogyan itt se veszti el a történet a fókuszt arról, hogy tulajdonképpen egy gyilkossági ügy felderítése a cél.

Harmadrészt pedig, ami miatt abszolút jól funkcionál nagyvásznon is ez a sztori, az a megannyi kiváló első osztályú színész, akik között pazar a kémia, és remekül is funkcionál mindegyikük a rájuk irt karakter bőrébe bújva. Közülük a két legkiemelkedőbb egyértelműen a két Golden Globe-jelölt színművész Daniel Craig és Ana de Armas. Hiszen Daniel Craig magánnyomozója zseniális karikatúrája a titokzatos, háttérben meghúzódó, passzív ügymegoldó kopóknak, aki teátrális megnyilvánulásai ellenére is meg tudja őrizni saját misztikumát, valamint előadásmódjához a színész olyan kiváló déli akcentust sajátított el, hogy egyáltalán ne legyünk meglepődve, ha esetlegesen Oscarra is jelölik teljesítményéért. Ana de Armas pedig amellett, hogy megmutathatta a nagyérdeműnek, hogy talentuma szépségén túl a színészi kvalitásaira is kiterjedt, szintén egy olyan karaktertípus elnagyolt verzióját hozta éretten, melynek eljátszása azért igenis tehetséget igényelt (ezt, ha megengedik nekem a kedves olvasók, tudatosan nem lőném le). Akit pedig még mindenképpen ki kell emelni a sztárparádéból, az Chris Evans, aki a fekete bárány Ransom Drysdale szerepében több éves jófiú imidzsével ment szembe a család mocskos szájú fekete bárányának képében, ráadásul még a jeleneteiben is abszolút ellopja a showt a többiek elől és tudja fellejtetni a nevével az elmúlt évtized során egybeforrt ikonikus karaktert.

Egyedül, ami szembeötlő mondjuk úgy „hiba” lehet, hogy a film kissé elrugaszkodott a valóságtól cselekményében, ezáltal megállapítható az a tény, miszerint a valóságban valószínűleg nem lenne működőképes egy ilyen felállás, ahol ténylegesen minden egyes apró részletnek jelentésértéke van és, ahol minden mozzanat apró darabkája egy kirakósnak. Ezt a pontot azért is tüntettem fel idézőjelesen, mert egyéni, hogy ki éli meg hibaként az ennyire forgatókönyvszerű történetvezetést. Viszont, ami már ténylegesen zavaró tényező volt, az az, hogy sikerült ebbe a filmbe is beletuszkolni az aktuálpolitikát, mondhatni eléggé ügyetlenül, ezen részek eléggé idegennek is hatnak a nagy egészben, illetve bizonyos pontjai idő előtt kiszámíthatóak a nyomozásnak, amit azért egy krimi esetében nem felróni elég nagy mulasztás lenne.

Összességében mégis azt mondhatom, hogy régóta indult már ennyire kiváló filmmel egy esztendő, amiben ténylegesen ennyire egyben volt minden, és még eredetiséget is kaptunk a mozi jegyünk áráért. Mindenkinek erősen ajánlom, legfőképp a műfaj kedvelőinek, mert ezt az alkotást egyszerűen látni kell!

Képek: TMDb

A film Mafab oldala