Amerikavízió - EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁL: A FIRE SAGA TÖRTÉNETE (2020) kritika

Premier kritikák | 2020-06-27 | Lubianker Dávid

A kínos középszer története.

Az Eurovíziós Dalfesztivál országokon átívelő, kimagasló népszerűségű zenés showműsor, melyen különböző nemzetek előadói mérhetik össze tehetségüket. Az elsősorban európai országok között folyó, gyakran politikai hátterű szavazásnak és saját nemzeti identitásukat populáris zenei körítéssel tálaló produkcióknak köszönhetően a műsor sokkal összetettebbnek, színesebbnek és nem utolsó sorban értelmezhetetlenül furcsábbnak hat más világszerte ismert zenés tehetségkutatókhoz képest. Ez a különösen az európai kultúrkörön kívülről érkezőknek lehet elidegenítő hatású. Mindazonáltal a Dalfesztivál kiváló alapanyagot nyújt mindennemű paródia számára. A maga karikaturisztikus túlzásaival és nemzeti csatározásaival igazi csemegéje a szatirikus olvasatoknak. Így csak idő kérdése volt, hogy a rendezvény mikor kerül górcső alá egy filmes feldolgozásban.

A Netflix legújabb premierfilmje, az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története mégsem képes kiaknázni az alapanyagban rejlő lehetőségeket. Az amerikai alkotógárda érezhetően nem volt tisztában a fesztivál mélyebb értelmezhetőségével, és jelentésével az európai emberek számára. Éppen ezért David Dobkin rendező (Ünneprontók ünnepe, Télbratyó, A bíró) és Will Ferrell, aki nem csak főszereplője, hanem forgatókönyvírója is a filmnek, az egész Dalfesztivált kizárólag háttérként használták fel egy jól bejáratott sémákra épülő, zenei betétekkel felturbózott romantikus vígjátékhoz.

Az édesanyját elveszítő és apja szeretetére vágyó Lars (Will Ferrell) a Dalfesztivál színes, csillogó kavalkádjában talál rá önmagára. Innentől kezdve egyetlen célja, a belé menthetetlenül szerelmes Sigrittel (Rachel McAdams) alkotott duójukkal megnyerni az Eurovíziót. Különböző véletlenek és balesetek során be is kerülnek a fesztivál döntőjébe, ahol számos nehézség árán, önmagukat legyőzve kell rádöbbenjenek, mik a valódi álmaik és hogyan érhetik el azokat.

A duó egymásra találása a film első jelenetétől kezdve nem kérdéses. Álljon bár közéjük szerelmi vetélytárs, eltérő életcél vagy kölcsönös meg nem értettség, a nagyközönség előtti záró romantikus összeborulás elkerülhetetlen. A két főszereplő kapcsolata mégsem őszinte. Nem csak azért, mert Will Ferrell a szerepével ellentétben a valóságban jóval idősebb partnerénél, ezáltal inkább tűnnek testvérpárnak, aminek lehetőségére maga a film is több ízben utal. Elsősorban Lars apjának (Pierce Brosnan) nőfaló természetéből fakadóan. De a két színész között nincs meg a kellő kémia sem. Mindketten dilettánsan komikus mellékkarakterekként viselkednek, miközben a romantikus főhősöket kéne megszemélyesíteniük. Így igazán izgulni sem lehet kapcsolatukért, mivel az érzelmeket folyamatos kérdőjelek közé szorítják a különböző poénok és megjegyzések. A színpadi duó romantikus összeboronálása sokkal inkább tűnik a film természetéből adódó evidenciának mintsem a történet természetes kibontakozásának.

Will Ferrell továbbra is a tőle megszokott felnőni képtelen, férfitestbe zárt önző gyermeket alakítja, mint megannyi korábbi filmjében. De ez alkalommal még önmaga paródiájához sem elég hiteles. A film jelentős részében háttérbe is szorul partnerével szemben, akit Rachel McAdams inkább rutinból, mintsem teljes odaadással kelt életre. A zenei fellépései közben viszont nem a színésznő hangját hallhatjuk, mivel a részeit Molly Sandén énekli, ami a film színvonalán is sokat javít. A Fire Saga története ugyanis elsősorban backstage musicalként működőképes, egy-két vitathatatlanul megmosolyogtató pillanattal is a kínos poénok(?) mellett. A gyakori dalbetétek és színpadi showk profi látványvilággal és hangzással tálalva gyakran idézik egy valódi dalfesztivál hangulatát. A számos Maroon 5 videoklipet is jegyző rendező kiválóan boldogult a zenés szekvenciákkal, melyek a film legnagyobb erényei is. Nemcsak a legdivatosabb mai popzenék színvonalát sikerül megütniük a filmhez írt eredeti számoknak, de a történetet és a karaktereket is remekül kiegészítik. Sigrit dala pedig nagy eséllyel kerülhet fel a slágerlistákra és zsebelhet be komoly díjakat is a film számára. Valamint egy jelenetben még magának az Eurovíziós Dalfesztiválnak is adóznak a készítők a korábbi valós fellépők énekes vendégszereplésével.

Összességében tehát a film nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, ha valaki egy Eurovíziós paródiára, vagy színtiszta vígjátékra számít. Ugyanakkor nem is válik Európa-karikatúrává. A szereplők nincsenek az egészségesnél nagyobb sztereotípiaként ábrázolva, ahogy az gyakran lenni szokott a tengerentúli vígjátékokban. Erre még némi önreflexív utalást is tesznek az alkotók az amerikai turistacsoporthoz köthető rövid jelenetekben. Ugyanakkor bizonyos sémákat képtelen levetkőzni magáról az alkotás. A rosszfiúk szerepében feltűnő öltönyös pénzember és orosz vetélytárs, a fantáziátlan fordulatok, semmibevezető történetszálak, valamint az eredetiséget nélkülöző (de legalább kidolgozott) karakterek és felemás színészi alakítások nem engedik kitörni a filmet a középszer skatulyájából. Az Eurovíziós Dalfesztivál vagy a popzene rajongóinak mégis érdemes lehet tenni egy próbát a filmmel. Mivel, ha vígjátékként nem is, zenés filmként képes szórakoztatni A Fire Saga története.

Képek: TMDb

A film Mafab oldala