Toszkánai napfényben – MADE IN ITALY (2020) kritika

Premier kritikák | 2020-08-08 | Christian

Liam Neeson a Made in Italyben ezúttal nem az akcióhős oldalát hozza, ahogyan azt tette az elmúlt években, hanem egy családi drámában vesz részt, melynek egyik pikantériája, hogy saját fiával, Micheál Richardsonnal játszik együtt, de ez a mozi nem csupán ezért lesz – ha csak részben is – különleges.

A film története röviden összefoglalható, ám annak felszíne alatt sokkal több minden lakozik. Jack Fosternek (Richardson) pénzre van szüksége, hogy feleségétől – akitől épp válófélben van –megvegye a galériát, ahol dolgozik.  Szeretné tehát eladni azt a toszkánai házat, amit még apjával közösen örököltek a korábban elhunyt anyjától. Felkerekedik tehát a bohém festőművész apjával, Roberttel (Neeson), hogy túladjon az épületen, ám mikor odaérnek, szembesülnek a valósággal, hogy a ház az eladás előtt némi felújításra szorul, hiszen az elmúlt évtizedek nem kis nyomot hagytak rajta.

A film narratívája az egyértelmű szimbolizmusra épít, az omladozó épület ugyanis tökéletesen kifejezi, hogy apa és fia kapcsolata nem a legtökéletesebb. A Made in Italy képsoraiban az épülettel együtt egy családi kapcsolatrendszert is újra fel kell építeni a szereplőknek, így ahogy a ház falai visszanyerik régi fényüket, úgy alakul a két férfi egymáshoz fűződő viszonya is egy jobb irányba.

Noha ez az apa-fia kapcsolat egyáltalán nem tűnik rossznak a film elején, ahogy haladunk a történetben egyre nagyobb érzelmek kerülnek felszínre. Emlékek idéződnek fel a két férfiben, mely abban manifesztálódik, hogyan is képesek feldolgozni egy szeretett feleség és egy anya halálát. Van néhány nagyon mély jelenet a filmben ezzel kapcsolatban, például amikor kiderül a srác számára, hogy apja az egész gyermekkorát – különféle tárgyakat és anyjáról készült festményeket és fotókat – rejtegeti a ház melletti épületben. Ekkor nyilvánulnak meg a legőszintébben egymás előtt, mely egy teljesen új szintre helyezi kettejük kapcsolatát, csak ezzel akkor még nincsenek tisztában.

A Made in Italyben jelen van a humor is, bár kétségtelen, hogy nem a térdcsapkodós fajtából, ez a része inkább csak olyan finoman képes melengetni az ember lelkét, kis mosolyt csalni az arcunkra, ahogy arra a toszkán napsütés is okot ad a maga csodás, festői szépségű tájaival. Azt azonban mindenképp megjegyezném, hogy az elsőfilmes James D’Arcy nem olyan rutinos ennek megmutatásában, mint ahogy azt például Luca Guadagnino tette a Szólíts a neveden képsoraiban, de van itt jó néhány szép vágókép, meg egy közeli kis település, a maga kis közösségével, akik egy ízletes péntek esti vacsora után filmvetítést tartanak a nyári éjszakai égbolt alatt a városka terén. Ezek mind olyan momentumok, amikre manapság szükségünk van, hiszen nem kicsit képesek arra, hogy jó érzéssel töltsenek el bennünket.

A fiatal srác, Jack esetében kapunk egy kihagyhatatlan romantikus szálat, ami ugyan nincsen teljes egészében kibontva, és csak később lesz jelentősége, mivel a fő hangsúly továbbra is apa és fia közti ellentétek bemutatásán van. De csakhogy kekeckedős énemet megvillantsam ezen alkotás esetében is, el kell mondjam a való életben nem megy ilyen simán egy omladozó épület felújítása. Tehát ez csak amolyan körítés, és a direktor sok esetben el is intézi ezt a narratív szálat egy kis festéssel meg pepecselgetéssel, de nem foglalkozik vele túlzottan. Persze lehet nem is kell és elég csak az a pár képkocka és kisebb jelenet, amit megmutat nekünk, például a kislánnyal történő falfestegetés egész aranyos. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a humor egy része például pont a rögtönzött felújítás nehézségeiből fakad. A szereplők már két napja a házban vannak, de az egyik probléma, hogy hogyan szabaduljanak meg egy görénytől, ami birtokba vette a konyhát és a fürdőszobát is.

A film egyik láthatatlan rétege egyébként, amivel talán nincs is minden, a filmet megtekintő néző tisztában, hogy Neesonnak és Richardsonnak a való életben is szembe kellett nézni egy feleség és anya elvesztésével, hiszen Natasha Richardson színésznő még 2009. március 16-án szenvedett síbalesetet, melyben olyan súlyosan megsérült a feje, hogy később kómába esett, március 18-án pedig lekapcsolták a létfenntartó gépekről. Ennek tudatában a film egy egészen új jelentéstartalommal bővül.

A Made in Italy nem egy tökéletes film, a megszokott boldog konklúzióval zárul, melyből kiderül, hogy a frissen felújított háztól nem is olyan egyszerű érzelmi szinten megszabadulni, de talán nem árulok el filmtörténeti csavart azzal, hogy elmondom, ez nem is sikerül. D’Arcy mozija jó arra, hogy egyszer elbújjunk a hétköznapok elől két órára, hogy egy nem mindennap látott vidéket ismerjünk meg, és hogy bepillantsunk egy családi dráma, érzelmekkel átitatott színfalai mögé.

Kiemelt kép: TMDb

A filmről további információkat a Mafab oldalán találsz.