Elvek és eszmék keresztútján – A CHICAGÓI 7-ek TÁRGYALÁSA (2020) kritika

Premier kritikák | 2020-10-18 | Ben Palmer

Politikai hátterű filmekhez mindig merész vállalkozás nyúlnia egy alkotónak, hisz amellett, hogy elég rétegtémáról van szó - ami ráadásul a szűkös műfaji kerete miatt nem is igazán megújítható -, még azt is latba kell vetni a készítőknek, hogy mai felgyorsult világunkban mennyire van még igény csupán dialógusokra és eszmék kifejtésére épülő alkotásokra. Ennek fényében talán nem is jött rosszul az Oscar-díjas Aaron Sorkin számára, hogy filmjét végül a Netflixen keresztül kezdték sugározni a gyöngyvászon helyett, hisz az otthoni kényelemben, - főleg ilyen ínséges időkben - bizonyára sokkal többen adtak esélyt ennek az egyébként is minőséginek ígérkező darabnak. Ha mindez pedig nem lett volna még elég csábító indok az átlag néző számára, a rendező igazi első osztályú sztárgárdát trombitált össze művéhez, akik között új csillagok és régi veteránok is felbukkannak egyaránt.

A 70-es évek Amerikájában járunk, ahol is hét férfinak azért kellett bíróság elé állnia, mert állítólag megbeszélten generáltak egy vietnámi háború ellen fellépő ártalmatlannak ígérkező tűntetésből káoszba fulladó zavargást. Továbbá nyolcadik vádlottként még hozzájuk csapják a Fekete Párducok egyik aktivistáját, Bobby Seale személyében, aki állítása szerint teljesen más indokból repült Chicagóba. Ez idő tájt éppen hatalomváltás ment végbe az Egyesült Államokban, így az új kormány természetesen hőseinken keresztül szeretett volna példát statuálni. Nem csoda tehát, hogy a tárgyalás rövid időn belül politikai perré fajult, ezért a gyanúsított személyek is mindent megtettek annak érdekében, hogy eszméiket, illetve állásfoglalásukat ismertessék a nagyérdeművel, lehetőleg még ítélethozataluk előtt.

Természetesen jogosan merül fel egy hétköznapi emberben a kérdés, hogy miért is mozgatná meg őt különösebben egy amerikai berkeken belül lezajlódó majd 50 éves politikai per, minek lebonyolításáról valószínűleg a film születése előtt még csak említés szinten sem hallott, ám, aki szereti a tárgyalótermi krimi műfaját és ismeri Sorkin korábbi munkásságát annak elárulom, nem fog rosszul járni ezzel az alkotással sem. Első körben amiatt, mert a környezet ellenére kifejezetten közérthető, befogadható nyelvezettel adja elő történetét az alkotás, nincsenek elidegenítő szakmai kifejezések, ahogyan a légkör se lett fojtogatóan feszült, sőt néha kifejezetten komikus és abszurd események követik egymást. Ennek ellenére nem felejti el a sztori gyökereit se Sorkin és esze ágában sincs elbagatellizálni annak súlyosságát, így a néhol könnyed hangvétel ellenére igazán jól mégiscsak drámaként működik műve.

Másodsorban a film ereje a nagyszerű dialógusokban, illetve a szerepeikben kiválóan teljesítő színészekben csúcsosodik csak ki igazán. A sok karaktert mozgató történetfolyamban simán háttérbe szorulhatna az éppen nem fókuszban lévő figura, ám az író-rendező jól elkülöníthető személyiséggel ruházta fel minden bábuját a sakktáblán, és nagyszerűen biztosította a játékidőt is számukra. Ennek köszönhetően többek új arcukat is megmutathatták a közönségnek, így például a blockbusterek világába csöppenvén kicsit megkopott fényű Eddie Redmayne is bizonyíthatta, hogy nem csak különc és szánni való személyek eljátszására képes, hanem nagyon is jól állnak neki a letisztult, hétköznapibb szerepek. Az egyébként Oscar-díjas színművész páratlan angol eleganciával keltette életre az általa alakított karaktert, egyfajta szilárd komolyságot képviselve a hetek között. Aztán itt van még a polgárpukkasztó vígjátékairól ismert Sacha Baron Cohen, aki bár itt is a komikus vonalat képviseli, ám ezúttal sokkal visszafogottabban, mint azt megszokhattuk tőle. Egyértelműen az ő alakítása viszi a prímet, hiszen nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy valaki hiteles figura tudjon maradni egy politikai töltetű film esetén egyfajta szórakoztató figuraként, ám Cohen nagyszerűen helytáll, nem is véletlen, hogy egyre hangosabbak őt illetően azok a bizonyos hangok, miszerint érik első Oscar - jelölése.

Harmadsorban pedig amiatt válik az idei év egyik legjobb filmévé Sorkin munkája, mert a Bobby Seale-szállal igazán ingoványos talajra merészkedik, mégsem csúszik el ezen a történet. Az eredeti vádlottak mellé, mondhatni a nép nyomására hozzácsapott radikális polgárjogi mozgalom tagját egyenesen rendőrgyilkossággal gyanúsítják, valamint a tárgyalás ideje alatt is végig éreztetve van, hogy megkülönböztetéssel kezelik az ő ügyét a többiekétől. Ez a napjaink Amerikájában is aktuális téma pedig simán elvehetné a rivaldafényt az eredeti sztori vonalról, ám direktor, ahelyett, hogy hatásvadász módon erre élezte volna ki filmje mondandóját, inkább beleépíti Seale ügyét a nagy egészbe, akit lényegében ugyanazért próbálnak meghurcolni, mint az eredeti heteket, mégpedig nézetei kinyilatkoztatásaiért. Az egyre inkább feltörekvő Yahya Abdul-Mateen II pedig igazi meglepetés alakítást produkált, játéka elementáris erejű, csodálatra méltó az a szenvedély, ami árad a színészből minden egyes megszólalása esetében, igaz az ő karaktere is a leghálásabb alapanyag ilyen tekintetben.

Teljesítmények tekintetében egyszerűen senkit sem érhet panasz, még az egy időre a nyilvánosság elől eltűnő Joseph Gordon-Levitt is mára már egy sokkal érettebb és rutinosabb színművészként mutatkozik meg ezúttal, akinek néha apró mimikák is elegek ahhoz, hogy együtt érezzünk vele és szimpatizáljunk karakterével, úgy, hogy tulajdonképpen a „rossz” oldalon képviseli az ügyet.

Tulajdonképpen Sorkin munkájában ezúttal egyszerűen nem találok kivetnivalót, annyira tökéletesre csiszolt forgatókönyv működteti ezt a gépezetet, hogy kukacoskodásnak hatna, ha elkezdené kikezdeni az ember. Nyilván az már szubjektív, hogy ki mennyire ért egyet szereplőink nézeteivel és eszméivel, valamint az is, hogy a kétórás játékidő kinek mennyire fekszi meg a gyomrát, én azt gondolom kellően feszes tempójú és megfelelően dinamikus képkockákon keresztül mesélték el nekünk a chicagói 7-ek ügyét, ezzel maradandó élményt adva számunkra. A téma kedvelőinek természetesen ajánlani tudom, de azt mondom, tegyen egy próbát az is vele, akitől távol áll a tárgyalótermi krimi műfaja, mert ez a társaság egyértelműen meg fogja hálálni a beléjük fektetett bizalmat.

Kiemelt kép

További képek: 1+2+3

A film Mafab oldala