Szörnyek szörnyű filmje! - MONSTER HUNTER - SZÖRNYBIRODALOM (2020) kritika

Premier kritikák | 2021-03-01 | Sós Áron Árpád

Megdöbbentő, hogy Hollywoodban mennyire nem tudnak tiszteséges szörnyfilmeket készíteni. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az elmúlt években mennyi értékelhető alkotás készült a műfajban. A stúdiók szemlátomást nem képesek tanulni az elődök hibáiból, és rendre ugyanazokat a baklövéseket követik el. Gondolok itt a túltolt emberi szálakra, vagy a rossz rendezők kiválasztására. 

Ennyiből már biztosan kitalálhatta mindenki, hogy a Monster Hunter – Szörnybirodalom nem lett egy jó film. Olyannyira nem, hogy még a Tűzgyűrű: Lázadás szintjét sem sikerült elérnie, ami valljuk be elég nagy gáz. Igazság szerint nem vártam túl sokat a filmtől, egyrészt Hollywood rendre mellélő ezekkel az alkotásokkal, másrészt a rendezésért és az írásért az a Paul W.S. Anderson felelt, akinek A Kaptár-franchise filmjeit köszönhetjük. Azokról meg nem sok jó mondható el. De arra még én sem gondoltam, hogy Anderson legújabb ámokfutása még a legalapvetőbb elvárásokat sem lesz képes megugrani.

Mint az ismeretes, a mi derék rendezőnk már 25 éve készít játékadaptációkat, neki köszönhetjük a legelső Mortal Kombat-filmet, és a fentebb már említett A Kaptár című csodákat, szóval nem meglepő, hogy a legújabb műve a Monster Hunter- Szörnybirodalom is egy játéknak az adaptációja. Maga a játék egyébként arról szól, hogy egy képzeletbeli világban különböző vadászok hatalmas szörnyekre vadásznak. Minden egyes vadászat egy epikus küzdelem, ugyanis minden lény sajátos taktikát igényel. Emellett maga a játék világa is elég érdekes, köszönhetően a megannyi csodás karakternek és állatnak. Szóval van egy érdekes univerzumunk, amelyben a vadászok vadásznak nagydarab dinoszauruszokra és sárkányokra emlékeztető lényekre. Kimondottan jó alapanyag egy szörnyfilmnek, hiszen megannyi lehetőség rejlik benne. Mondjuk a sztori középpontjában állhatna egy fiatal vadász első vadászata, amelyen keresztül megismerhetnénk a népe kultúráját és a világ gazdag faunáját megannyi izgalmas és epikus csatával megtűzdelve. Ugye milyen érdekesnek hangzik? Na ilyen nem lesz a Monster Hunter- Szörnybirodalomban. Köszönhetőnek annak, hogy Anderson előszeretettel beletojik a filmjei alapanyagába, ezt már A Kaptár-szériánál is bebizonyította, nem is egyszer. Így a játékok rajongói készüljenek fel arra, hogy a szeretet világukat teljesen kifordítva látják majd. 

A film sztorija egyébként annyi, hogy egy ősi civilizáció egy torony segítségével képes volt más világokba portálokat létrehozni. Sajnos ennek köszönhetően kipusztították magukat, ám a torony működése nem állt le, aminek a következtében Artemis (akit a rendező felesége, Milla Jovovich alakít) a tengerészgyalogos csapatával átkerül a szörnyek földjére. Ahol aztán az életükért kell küzdeniük, no meg a hazajutásért. Ugye milyen fantasztikusan hangzik alapsztori? Jó a játék története sem egy nagy durranás, de cserében szofisztikált, változatos és érdekes.

Ezzel szemben Anderson filmje egysíkú, unalmas, valamint gyermeteg. Ezerszer látott és lerágott klisékből és fordulatokból építkezik. Nem beszélve arról, hogy itt is tetten érhető a műfaj egyik legnagyobb gyerekbetegsége. Nevezetesen az emberi szál. Konkrétan a film közepe csak az emberekről szól. Arról, hogy a sivatag közepén a két főszereplő hogyan is barátkozik össze. Nem viccelek, ezt nézzük fél órán át. Nagyon izgalmas egy ilyen szituáció egy szörnyfilmben, ugye? Mondjuk, ha még jól megírt karakterek lennének, de ilyenről szó sincs, ugyanis a szereplők 90%-a szörnyek eledeleként van jelen, a maradék meg szintén nulla háttérrel rendelkezik. Jovovich, akinek a neve az évek alatt összeforrt A Kaptár filmekével, nem csinál mást, mint az ottani karakterét hozza 100%-ban. Ami azért nem a legjobb ajánlólevél. Vele kapcsolatban egyébként megdöbbentő, hogy egykoron olyan kultikus alkotásban játszott, mint Az ötödik elem.  Tony Jaa thai származású harcművész pedig egy szobanövény szintjén található meg ebben a filmben, aki ugyan néha azért kinyög pár szót, meg lenyilaz valamit, mert a szerepe szerint ő lenne a másik főszereplő. Ja, és van egy Ron Perlmanünk, aki szerintem nem is tudja milyen rendezvényen van éppen. 

Persze ezekre lehetne azt mondani, hogy az ilyen típusú filmekben nem is a sztori és a karakterek a lényegek, hanem a szörnyek és a zúzások. A lényekből kapunk 5 fajtát, amelyek közül kettő kap érdemi játékidőt. A zúzások meg olyanok, amilyenek. Vannak, de kevésszer és még ráadásul pocsékra is sikeredett az összes. Főképp a film végi nagy boss fight, ami brutálisan összecsapott lett, mintha a végére elfogyott volna a pénze a készítőknek. Mondjuk legalább a szörnyek jól néznek ki, kár, hogy nem kapnak érdemi játékidőt. 

Mindenki jobban járt volna, ha a Sony, mondjuk egy áldokumentumfilmet forgat a Monster Hunter világáról, és az egészet Sir David Attenborough narrálta volna, mivel a Monster Hunter-Szörnybirodalom sem a játék rajongóinál, sem pedig a műfaj szerelmeseinél nem fog betalálni. Előbbiek vélhetőleg azon fognak szörnyülködni végig, hogy hogyan cseszték el a világukat a készítők (például az egyik szörny a Diabolus a filmben húsevő, míg a játékokban egy növényevő állat), utóbbiak pedig az emberi száltól és a kevés zúzástól fognak eret vágni.  

Összeségében Paul W.S. Anderson és a drága felesége, Milla Jovovich egy újabb játék világát gyalázták meg sikeresen, de legalább csak 1 óra 43 percig kell néznünk ezt a kínzást. Mindenesetre, aki teheti az inkább kerülje el messzire ezt a filmet, mivel bőven vannak nála jobb alkotások a piacon.

Kiemelt kép

További képek: 1+2+3