A képregényfilmek Sátántangója - ZACK SNYDER: AZ IGAZSÁG LIGÁJA (2021) kritika

Premier kritikák | 2021-03-20 | Sós Áron Árpád

Eljött végre ez a nap is, bemutatásra került a Zack Snyder: Az Igazság Ligája című film. Az idáig vezető út nem volt könnyű, hiszen az alkotás körül már a legelejétől kezdve sötét fellegek gyülekeztek. Kezdve azzal, hogy a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala című film fiaskója után a Warner, ahol csak tudott összeveszett Zack Snyderrel a készülő folytatást illetően. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy időközben a rendező lánya öngyilkos lett, ami végül odáig vezetett a folyamatos stúdióharccal megtámogatva, hogy Snyder távozott film éléről. A Warner pedig kihasználva ezt gyorsan ki is rúgta őt, a helyére pedig beültette Joss Whedont, hogy mentse a menthetőt, ami végül nem sikerült neki. Ezután Snyder és a fanatikus rajongótábora közel 4 éven át kampányolt a film Snyder Cut változatáért. Erőfeszítéseiket végül siker koronázta, köszönhetően a Covidnak és a Warner tökölésének az HBO Max-ot illetően.

Mielőtt azonban belevágnék a film kivesézésébe fontosnak tartok két dolgot tisztázni. Az egyik, hogy Whedont alaptalanul szidják a rajongók, hiszen ő csak a stúdió elvárásait teljesítette, kezdve azzal, hogy nem lehet a film hosszabb két óránál. Az egykoron ünnepelt rendező egy olyan helyzetbe találta magát, amelyből csak vesztesen jöhetett ki, köszönhetően a stúdiónak, aki Snyder változatát látva azon nyomban kukázta azt. A másik dolog pedig Snyder azon kijelentése, hogy ez lenne ő eredeti víziója, ami egy ordas nagy hazugság. Aki csak egy kicsit jártás a szakmában az tudhatja, nincs olyan stúdió vagy rendező, aki egy 4 órás filmet bevállalna és mozikba küldene. Egyszerűen anyagilag nem kifizetődő sem a stúdiónak, sem pedig a mozihálózatoknak egy ilyen hosszú alkotás.

Persze lehetne ellenpéldának hozni, hiszen ott A Gyűrűk Ura: A király visszatér vagy a Bosszúállók: Végjáték, de ezen alkotások egy-egy nagyobb történet, utazás lezárásai voltak, emellett az előző részek bizonyítottak a pénztáraknál és a kritikusoknál, de még így is ritka eseteknek számítanak a filmiparban. Arról nem is beszélve, hogy a BvS fiaskója után Snyder teljesen eljátszotta a stúdió bizalmát. Szóval esélytelen lett volna, hogy kiengedjenek 2017-ben egy 4 órás filmet tőle.

A kritikám tárgya nem Zack Snyder eredeti Az Igazság Ligája, hanem annak nyers változata, amelyről normál esetben 1-1,5 órát lecsippentenek, mielőtt moziba küldenék a megálmodott verziót. Ez itt nem történt meg, hiszen Snyder ismételten szabadkezet kapott a Warnertől, ami meg is látszik a végeredményen. De erről majd később.

Szóval a film sztorija, hm, hol is kezdjem, hol is kezdjem… Talán ott, hogy semmiben sem változott Joss Whedon változatához képest, csak itt az egész sokkal terjedelmesebb, valamint magyarázóbb. Az alapok, a fordulatok, a történések mind-mind ugyanazok, mint a 2017-es változatban. Superman feláldozta magát, Steppenwolf megjelenik, hogy megszerezze a kockákat, hogy azok segítségével elpusztíthassa a Földet. Közben Batman próbálja összehozni a Ligát, és végül csak feltámasztják Supermant, és legyőzik a gonoszt. A faék egyszerű történet túl van magyarázva, nem beszélve arról, hogy rengeteg felesleges jelenettel van megtűzdelve az alkotás. Gondolok itt az olyanokra, mint az elnyújtott bankrablás vagy Barry Allen felesleges munkakeresése, és a rengeteg expozíció, amit egy-egy karakter monológja kísér. Normális esetben az ilyen töltelékrészeket kivágták volna, de itt a rendező kontrol nélkül dolgozhatott. Emiatt pedig a film egyik legnagyobb negatívuma pont maga a rendezője. Ugyanis Snyder hozzáállása és a kontroll nélküli ténykedése véget a film rengeteg sebből vérzik. Kezdve a közel 4 órás hosszával. Egyszerűen sok a film játékideje, feleslegesen van ennyire elnyújtva, a film 50. percénél ott tartunk, mint Whedon változatának huszadik percénél. A plusz részek érdemben semmit se tesznek hozzá a sztorihoz, leszámítva néhány esetet. Ilyen például a Darkside elleni összecsapás a múltban, na annak volt értelme, és még jól is volt megkoreografálva. Előre mozdította a sztorit, megtudtunk valamit a kockákról. Ezzel szemben a film utolsó 10 perce egy hatalmas nagy blöff, ugyanis Joker és Batman párbeszéde semmit se tesz hozzá a film cselekményéhez, olyan mintha egy másik mozi kezdődött volna el. Emellett hiába van az egész mű hat egységre felosztva, azok nemhogy egymással, de még ön-önmagukkal sincsenek egységben. Ennek köszönhetően pedig olyan érzése támad az embernek, mintha egymásra hányták volna jeleneteket.

Sajnálatos módon a terjedelmes játékidő nem csak a sztorin nem segített, de a karakterek jó részén sem. Persze azért vannak üdítő kivételek. Például Steppenwolf ezerszer jobb karakter lett, mint a 2017-es változatban, van íve a karakterének, és teljesen érthetőek a cselekedetei és a motivációi. Fisher Cyborgja is jól járt a közel 4 órás hosszall, és immár érthető a színész kifakadása is a mozis változattal szemben. Ugyanis itt a karakterének nagyon szép íve van, emellett az apjával való kapcsolata mélyebbre és drámaibbra sikeredett, szemben a mozis változatéval. Egyértelműen az ő személyes sztorija a film egyik pozitívuma.

A többiek esetében már nem beszélhetünk ilyen megkapó dolgokról. Egyrészt Wonder Woman bántóan sok időt kap, holott neki már ekkora van egy szóló filmje, így érthetetlen mért kap több felvezetést az ő karaktere, mint Aquamané vagy Flashé, akik a terjedelmes játékidő ellenére sem kapnak elég figyelmet. Semmivel se tudunk meg többet róluk, mint a 2017-es változatban, emiatt pedig a plusz jeleneteik jó része feleslegessé válik. Még most se derül ki, hogy Flash honnan is kapta az erejét, cserébe azonban megtudtuk, hogy nem Whedon miatt lett debil a karakter annak idején, hanem Chris Terrio és Zack Snyder csodálatos írásának és színészvezetésének köszönhetően. Bár Jason Momoa Aquamanje valamelyest szerethetőbbre sikeredett itt, a karakter még sem emiatt működik, hanem a színész karizmája miatt. Ben Affleck Batmanje csupán régi árnyéka önmagának, minden hiányzik belőle, amiért annak idején a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala című filmben megszerettük. Sótlan, vérszegény az alakítása, no meg nem egy karakteridegen megmozdulása van. Például, mikor megérinti véletlenül Diana kezét, és ettől zavarba jön. Ő, mint Bruce Wayne, a nőcsábász, aki minden nap más nőt szed fel. Superman és Darkside pedig az előbb említett szereplőknél is rosszabbul jártak. Előbbi semmilyen jellemfejlődésen nem megy át, míg Whedon változatában a film végére azzá a Supermanné vált, akit mindenki ismer a képregények lapjairól. Itt csak az aktuális verőember, még a Liga tagjaival sem beszél, semmi kommunikációja nincs a társadalommal. A filmben ki van mondva, hogy gyászol a Föld a halála miatt, de ezt sehol sem tapasztaljuk, nem látjuk mit is jelentett a világ számára Superman. Darkside, aki pedig az egész DC univerzum legveszélyesebb gonosza egy papírmasé főgonosz lett, akinél még a beosztottja Steppenwolf is félelmetesebb. A karakter semmi mást nem csinál az egész filmben csak áll vagy ül egy helyben, és sötéten néz maga elé. De nekünk ennyitől el kellene róla hinnünk, hogy egy Thanos szintű fenyegetés.

A mellékszereplők hada pedig érdektelenre és súlytalanra sikeredett, talán egyedül Lois Lane gyásza van jól ábrázolva, és teljesen átérezhető a karakter belső drámája. A többiek csak a fanservice miatt kerültek bele az alkotásba, ez legfőképpen a Marsi Vadászra igaz. Aki csak úgy van, és néha lelkisegély-szolgálatot tart.

Ahogyan már fentebb is említettem a film egyik legnagyobb negatívuma maga Snyder, ez pedig nem csak a játékidőn érhető tetten, hanem a film látványvilágán is. A 4:3 képarányt semmi sem indokolja, egyszerűen csak a rendező egója miatt maradt így. Hiába szánta a filmet Snyder IMAX-re, a kész mű nem ott került bemutatásra, míg Nolan is képes az ilyen esetekben kompromisszumokra. Sőt, a Wonder Woman 1984-nél lehetett választani, hogy 16:9, vagy 4:3, ha ott lehetett, akkor itt miért nem?

Ja, mert Zack Snyder.

Ha nem lenne elég a képarány problémája, akkor ott van a pocsék CGI. A film vizuális effektjei végig úgy festenek, mint egy 10 éves videójáték átvezetői. Cyborg szabályosan leugrik a képernyőről. Nem beszélve a színtelen látványvilágról és az állandó lassításokról. Előbbi esetében, már az jutott eszembe, hogy Snyder talán színvak, míg utóbbinál a film első 20 perce után Flashnek éreztem magam, hiszen a filmben 5 percenként vannak lassítások, mert ettől aztán minden nagyon menő lesz. Ha nem lenne ennyi slow-motion a filmben, vélhetőleg sokkal jobban pörögne az egész, sőt talán rövidebb is lenne. Konkrétan van, mikor egyetlen lassítás percegik is kitart.

Ám a fentiek ellenére néha mégis működik az egész, mivel Snyder javára írható, hogy piszkosul ért az állóképekhez. Ennek következtében nem egy bitang jó pillanatkép szerepel a filmjében. Nem beszélve arról, hogy akciójeleneteket még mindig tud rendezni. Például a Steppenwolf elleni végső ütközet pörgős, izgalmas, valamint látványos. Van ritmusa az egésznek, okosan használja a szereplői képességeit, de ez igaz a film többi zúzására is.

Végezetül essen szó a zenéről. Junkie XL komponálása szerencsére működik, a stílusa is passzol a mű eposzi hangvételéhez. Bár néhány helyen a betétdalok nem éppen illenek a cselekményhez, de ez legyen a film legkisebb hibája.

Mindezek után adódik a kérdés, hogy Zack Snyder filmje jobb-e, a 2017-es mozis változatnál? Válasz pedig az, hogy igen. Hogy jó film lett-e? Nem. Snydernek közel 4 óra alatt egy közepes filmre futotta, ami valljuk be nem nagy érdem. Sajnos a mostani alkotására is igaz az, hogy a kevesebb néha több, és az álművészkedés nem kifizetődő hosszútávon. Továbbá nem kell többet belelátni az alapanyagba, mint ami ténylegesen benne van. Természetesen, akiknek Snyder stílusa eddig bejött, azok imádni fogják Az Igazság Ligájának mostani változatát, akik pedig eddig sem szerették a rendező munkásságát azok ezután sem fogja. A laikusok pedig nem ezért fogják megszeretni. Mindenesetre a képregényfilmek új korszaka nem ezzel az alkotással fog elkezdődni.

Kiemelt kép

További képek: 1+2+3+4