Shyamalan öregszik - IDŐ (2021) kritika

Premier kritikák | 2021-07-28 | Juhász Péter

A modern filmművészet egyik legnagyobb hatású direktora olyan kiváló alkotásokkal jelentkezett Pályafutása során, mint a Hatodik érzék, Jelek, Sebezhetetlen, vagy A falu. A 2000-es évek végére azonban durva mélyrepülésbe kezdett, sorra szállította a gyengébbnél gyengébb filmeket. A rajongók és a kritika egyaránt értetlenül állt Shyamalan előtt. Mindenki azt várta, mutasson végre megint olyan lenyűgöző filmes varázslatokat, mint pályafutása elején.

A Látogatás című filmjének váratlan sikerét követően jött a Széttörve, mely ismét a magasba emelte az indiai származású direktort. Shyamalan ekkor nagyot csavart életművén, mikor Üveg című filmjével trilógiává bővítette a Sebezhetetlen történetét. A gond mindösszesen annyi, hogy az Üveg újfent megosztotta a nagyérdeműt, így a rendező neve mellé hatalmas kérdőjel került. Mi történt M. Night Shyamalannal az utóbbi évtizedben? Hova tűnt belőle első filmjeinek ihlető forrása? Miért nagyon izzadságszagú minden, amihez hozzáér? Ehhez hasonló kérdésekkel lehetne bombázni.

Az Üveg után érthetően óriási űr keletkezett. A fanatikusok éltették a produkciót, mások végleg leírták a rendezőt, jómagam pedig örök bizakodóként vártam soron következő alkotását. Szerencsére, streamingen kijött tőle közben a Servant című sorozat, ami remekül hozza a tipikus jegyeket. Kicsit megnyugodtam.

Amikor aztán megérkezett az Idő első beharangozója, hatalmasra nyílt szemem. Végre, újra elemében van egyik legnagyobb kedvencem, legalábbis úgy tűnt a 2 és fél perces trailer alapján. Nos, ez csak részben van így.

A történet szerint egy kétgyermekes család érkezik a trópusokba, egy fenséges szállodába. Guy (Gael Garcia  Bernal) és felesége, Prisca (Vicky Krieps) között feszült a légkör, a válás sötét fellege lebeg a nyaralás fölött. Gyermekeik szerencsére hamar feltalálják magukat, az idilli tengerpart csábításán túl barátságot kötnek az egyik helyi kissráccal. Egy nap aztán a szálloda menedzsere mesél nekik egy különösen szép partszakaszról, ahová el is viszi őket egy figyelmes sofőr. Velük tartanak még páran a szállóvendégek közül, együtt érkeznek meg a mesés tengerpartra. Akad köztük orvos, újgazdag menyecske, idős hölgy és egy rapper is.

Az álomszép nap azonban hamar rémálomba fordul, mikor partra sodródik egy fiatal lány holtteste, majd pedig az idős hölgy rosszul lesz és meghal. Ráadásul a gyerekek is megváltoznak, mintha éveket öregedtek volna néhány óra alatt. A kis csapat döbbenetes felismerésre tesz szert; a partszakasz valamilyen módon kihat az emberi szervezetre, és rohamos sebességgel öregíti meg sejtjeinket. Mint homokórában a homokszemek, úgy pereg le az élet alig néhány óra alatt.

Jól hangzik, ugye? Hát, igen. Elég klassz alap lenne ahhoz, hogy egy olyan különös látásmóddal megáldott rendező, mint M. Night Shyamalan remekül kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket. A probléma ott indul, amikor egyre érezhetőbbé válik, hogy az alaptörténettel képtelen megbirkózni a film.

Nem arról van szó, hogy M. Night ne vetné be a legjobb tudása szerint kivitelezett ötleteit. Kellően pörög az adrenalin, jönnek egymás után a sokkoló elemek, rohan az Idő. Zenei aláfestés terén mindig maximumon jártak filmjei. Ugyan most nem James Newton Howard írta hozzá a dallamokat, de Trevor Gureckis is hibátlanul érti a shyamalanizmust. Ihletett muzsikája a produkció egyik legjobb szegmense.

A probléma az, hogy M. Night ismét elkövette azt a bántóan kellemetlen hibát, amit mostanság állandóan, miszerint, túl nagyot akar szakítani, és belebukik.

Az Idő ötletes alapkoncepciója ellenére idővel kínosan rossz jelenetek és megoldások tárházává válik, ami már csak azért is nagyon dühítő, mert a direktor, úgy gondolom, nem engedhetné meg ezt magának. Most egészen biztosan nem.

Nincs olyan messze még az Üveg, mely megtörte a Széttörve abszolút sikerét, a rendező fénykora óta viszont már rengeteg idő telt el. Még a leghűségesebb rajongók is érezni fogják legújabb filmje láttán, hogy valami sajnos elveszett belőle, és nagyon úgy néz ki, nem tudja már visszahozni, hiába igyekszik oly nagyon.

Az Idő frappáns gondolatai mellett ugyanis nem fordít kellő figyelmet a színészi játékra, sokszor művi és nagyon erőltetett egy-egy megnyilvánulás. Olyan képtelen dolgokkal szembesül a nagyérdemű, ami inkább vicces, mint jó. A rapper srác karaktere például késett 20 évet. Döbbenetes látvány szegény egy 2021-es produkcióban. Ha a koncepció része volt egy Coolio kaliberű figurát előrántani a kalapból, elhiszem, de attól még rettentő ciki. És ez csak néhány példa.

Nem hiányozhat természetesen a lelki szál sem, és M. Night ugyebár sosem bírja ki, hogy ne erőltessen valami morális okosságot filmjeibe, mint ahogy azt sem hagyja ki, hogy beleírja magát egy aprócska szerepben. Nem árulok el vele nagy titkot, ha azt mondom, ezúttal sincs ez másképp. Ő a rendező, így ő a vezérfonal.

A film amúgy egy képregényből készült, és nagyon sajnálom, hogy nem ismerem, mert akkor egyértelműen kiderülne, az alappal volt a baj, vagy már megint kedvenc indiai direktorunk nem fért a bőrébe.

A kötelező shyamalani csavarral megbolondított finálé ugyan menti valamelyest az előtte lezajló történéseket, lendít is egy kicsit a dolgon, ám ettől még az Idő nem képes a legjobb Shyamalan-darabok közé emelkedni, hanem megragad sajnos félúton. Kicsit olyan az egész, mint volt anno Az esemény. Azt a filmet is vagy gyűlölik, vagy éltetik. Középút nincs. Ezúttal sem lesz ez másképp.

A Hatodik érzék előtt áhítattal leborulók ismét bőszen sóhajtozva hagyják majd el a termet, akik viszont egy szó szerint különös utazást szeretnének átélni bő 100 perc alatt, adjanak esélyt M. Night Shyamalan legújabb mozgóképes víziójának. Idővel legfeljebb majd elfelejtik…

Képek: TMDb