A mozivászon megannyi horrormese látott már napvilágot, a Nosferatu hátborzongató sziluettjeitől a Psycho borzongató történetéig. Egy ember azonban, aki a klasszikus horrorok árnyai mögött lapul, gyakran elkerülte a mozilátogatók figyelmét. William Seabrook: ez a név talán nem sokaknak lehet ismerős, de történetei (pontosabban a kannibalizmusra való hajlama) kétségtelenül kitörölhetetlen nyomot hagytak a modern horrorfilmeken.
A 20. század elején az irodalom világába merülve Seabrook, az amerikai újságíró és okkultista, Nyugat-Afrikán átívelő kalandjait dokumentálta. Drámai érzékkel és a hátborzongató dolgok iránti vonzódásával 1937-ben megjelentette az Utak a dzsungelben című művét. A könyv, bár gazdag volt törzsi hagyományokban, sötét kinyilatkoztatásokat is tartalmazott. Seabrook bevallotta, hogy éveken át tartó morbid kíváncsiságának kielégítésére emberi húst fogyasztott.
Nos, a horror műfaja mindig is vámpírok, kísértetek és természetfeletti lények valóságos svédasztala volt. De itt volt egy ember, aki távol állt a kitalált szörnyektől, és bevallotta, hogy megkóstolta az emberi húst. Az elbeszélése megrázta az irodalmi világot, ami így elkerülhetetlenül átcsapott a film világába. Ráadásul A bűvös sziget című könyve és annak Lugosi Béla főszereplésével készült filmadaptációja, A fehér zombi megismertette a nagyközönséggel a "zombi" szót. Seabrook a forgatókönyvírók és a határokat feszegetni kívánó rendezők számára lett táplálék. És ezt meg is tették.
A század közepére Seabrook hatásának hullámai nyilvánvalóvá váltak. A filmek újult erővel kezdtek tabutémákba merülni, kihívások elé állítva a közönséget, és sok esetben arra kényszerítve őket, hogy szembenézzenek legsötétebb félelmeikkel. A természetfeletti elemektől megfosztott, nyers, nyugtalanító élményei a realista horror mintájává váltak, és évtizedekkel később olyan kultikus klasszikusok születtek, mint a Texasi láncfűrészes mészárlás és a Sziklák szeme. Bár Seabrook nem kapott közvetlen elismerést, a közvetlen hatás nyilvánvaló volt.
Seabrook sötét tévelygéseivel sikerült elmosnia a fikció és a valóság közötti határokat. Ahogyan Hitchcock is tette a mesteri feszültségkeltésével, Seabrook hatására a horrorfilmekbe is bekerült egyfajta nyugtalanító realizmus. Bár neve talán nem díszíti a filmplakátokat, és a díjátadókon sem szerepel, hatása tagadhatatlan.
Örökségét mégis borzalmak szegélyezik. Míg az emberi comb elfogyasztása egy társasági partin bizonyára rosszalló volt, a hírhedt okkultista és szexmágia-gyakorló Alistair Crowley-val való együttműködése még kevésbé volt kedvező megítélésű. És persze ott volt még az a beteges szokása, hogy napokra láncra verte a nőket a pincéjében.
Mégis, miközben a horror műfaja folyamatosan fejlődik, és a legmodernebb technológiát és innovatív történetmesélési technikákat alkalmazza, a Seabrook-hatások megmaradnak. A horror műfaj nagyjaihoz, Roger Cormanhez, Tod Browninghoz és Ed Woodhoz hasonlóan ő is kivívta a maga helyét. De Seabrook esetében ez a film arra kényszerített minket, hogy megkérdőjelezzük emberi mivoltunkat, hogy a mélységbe nézzünk, és elgondolkodjunk azon a vékony határvonalon, amely elválasztja az embert a szörnyetegtől - nem semmi örökség egy olyan embertől, akit egykor a horrortörténelem lábjegyzeteibe soroltak.
_25592960.jpg)
