Leonardo DiCaprio 10 legjobb alakítása/szerepe
Nemrégiben nálunk is elstartolt Quentin Tarantino legújabb mozija, a Volt egyszer egy Hollywood, melyet már bejelentésétől fogva hihetetlen várakozás előzött meg és melyet már most, a jövő évi Oscar gála egyik nagy esélyeseként tartanak számon. A legendás direktor természetesen ezúttal sem fukarkodott összetrombitálni az álomgyár apraja-nagyját, hogy valami olyat tehessenek le az asztalra, melyet még nem látott a világ. Ennek a megvalósításában, QT mellett a másik legfontosabb tartozék napjaink egyik legnépszerűbb és kétségkívül legjobb színésze, az immár Oscar-díjas Leonardo DiCaprio, aki ezúttal főszereplőként tűnik fel Tarantino filmjében, és aki könnyen lehet, hogy hamarosan újabb nominációval, hovatovább győzelemmel gyarapítja repertoárját. Ennek kapcsán szedtük össze az általunk 10 legjobbnak ítélt alakítását az amerikai színésznek, akinek az életművét böngészve egyértelmű, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít.
10. A nagy Gatsby (2013)
Mi sem jelezheti jobban azt, hogy a legnagyobb színészek között emlegetnek, mint az, hogy megtalálnak a hálás szerepekkel. Márpedig az amerikaik egyik legnagyobb kultregényének, az F. Scott Fitzgerald féle A nagy Gatsby címszerepe pontosan azért létezik, hogy egy ilyen kaliberű szupersztár kelthesse életre. No és mi az hogy életre kelti? DiCaprio egyenesen lubickol a rejtélyes, gazdag üzletember szerepében, aki hétről-hétre megrendezi New York legnagyobb bulijait. A kérdés azonban ami mindenkit foglalkoztat, hogy ki is ez a bizonyos „nagy” Gatsby?
A Buz Luhrman rendezte film kétségtelenül legnagyobb erőssége, maga Leo, aki látványosan meghálálja a kultszerepet, melyet ráosztottak, hogy aztán A nagy Gatsby-t még hosszú ideig emlegessék mind a nézők, mind pedig a kritikusok. A színész minden megmozdulásán látszik, hogy mennyire meg akarta kaparintani Gatsby figuráját magának, hiszen ahogy ő is fogalmaz: „Ő egy olyan ember ideálja, aki a semmiből kell, hogy felküzdje magát, és akinek a semmiből kell megalkotnia önmagát mindezt a képzeletére hagyatkozva.” Szóval végső soron Leo ezúttal eljátszotta az amerikai álmot. Ráadásul ugyanebben az évben megtette ezt még egyszer, hiszen A Wall Street farkasában is egy klasszikus felemelkedés-bukás sztorit tálaltak elénk. Szerencsére nagyon úgy tűnik, hogy Leo csak felemelkedik.

9. Kapj el, ha tudsz (2002)
Steven Spielberg bizony nem nagyon szokott mellényúlni. Ez mind filmjeiben, mind pedig szereposztásában rendre meglátszik. Épp ezért, amikor a fél világ által egyszerűen csak egy pojácának titulált Leo-ra ráosztotta műfajmix alkotásának címszerepét, bizony többen is elkezdték mondogatni, hogy nalám, a mester öregszik.
Mint utólag kiderült a direktor nem is hozhatott volna jobb döntést annál, mint hogy az akkor már 28 esztendős kölyökképű színészre bízza minden idők egyik leghírhedtebb szélhámosa, Frank Abignale szerepét. A csekkhamisításaiból milliókat kaszáló Abignale, már 19 éves kora előtt sikeresen eladta magát mint pilóta, ügyvéd vagy éppen orvos, ezzel állandóan összezavarva a nyomában lihegő FBI-t.
Amint már ebből a felsorolásból is látszik ezúttal DiCaprio-nak nem egy, hanem legalább 5 személyiséget kellett eljátszania a rendelkezésre álló bő 140 perc alatt és ő ezt finoman fogalmazva is sikeresen tette meg. Olyannyira, hogy az FBI ügynököt alakító Tom Hanks-szet nem egyszer mossa le könnyedén a képernyőről, hogy olyan nagy színészekről már ne is beszéljünk, mint Martin Sheen vagy éppen Christopher Walken. Éppen ezért is csalódás a mai napig, hogy nem zsebelhette be érte akkor már második Oscar-jelölését. Sebaj, a listára felfért.

8. Gilbert Grape (1993)
Az első film, amely feltette DiCapriot Hollywood nagy reménységeinek listájára és amelyet követően véglegesen be is indult karrierje. Az akkor mégcsak 18 éves Leo olyan elképesztően jól játszotta el Johnny Depp mentálisan beteg kisöccsét, hogy az rögtön egy Oscar-nominációt is ért. Habár a főszerep ezúttal nem az övé, sokkal inkább Deppé ugyanakkor az egész film katalizátora a szellemi fogyatékos kissrác, aki finoman fogalmazva sem könnyíti meg családja életét, pláne apjuk halála után.
A Csokoládét, a Kutyasorsot és az Árvák hercegét is jegyző Lasse Hallström egy néhol kissé talán hatásvadász, ugyanakkor egy kifejezetten erőteljes és szívhezszóló drámát dirigált le, amelyben meg tudta teremteni Leo-nak a nagyjeleneteit, aki köszönte szépen élt is velük. Érdekesség, hogy DiCaprio, mikor megkapta a szerepet, olyan komolyan vette azt, hogy néhány napra összezáratta magát mentálisan visszamaradott gyerekekkel, hogy tanulmányozhassa mimikájukat és mozdulataikat. Utóbb azt mondta, hogy: „Üdítő látni, hogy minden impulzus mennyire újnak hat számukra.” El lehet mondani, hogy ennek jegyében játszott végig, ahogy azt is, hogy az Esőember óta nem láttunk ilyen szívszorítóan reménytelen küzdelmet egy elvarázsolt ember körül.

7. Hazugságok hálója (2008)
Ridley Scott méltánytalanul elfeledett mesterműve, a közel-keleti háború talán egyik legkomolyabb meséje és legelgondolkodtatóbb története a Hazugságok hálója. Mikor a valós idejű döntéseket igénylő helyzeteket egy washingtoni fejes hozza meg karosszéke kényelméből, ahelyett hogy terepen dolgozó emberére hagyatkozna, akkor döntése tökéletlen lesz. Erről szól ez a film.
Bár sokakat meglephet, hogy a listán egyáltalán helyet kaphatott a Hazugságok hálója, hiszen a többség véleménye szerint DiCaprio pusztán korrekt játéka meg se tudja közelíteni a film másik főszereplője, Russell Crowe bődületes alakítását, ugyanakkor a terepbe teljesen beolvadó CIA ügynök messze Leo egyik legfontosabb szerepe. A Bourne-mozik és újkori Bond filmek csúcsán, az érzékeny és drámai akcióhősszerepet, olyan játszi könnyedséggel vette fel és adta át a színész, hogy nincs az a Jason Bourne, 007-es vagy akár Jack Bauer, aki ezt utána tudná csinálni. Roger Ferris ügynök messsze Caprio egyik legkompetensebb figurája, aki ennek ellenére mégis talán a legtehetetlenebb szinte mind közül. Érzi, sőt tudja is mi a helyes, ám csak sodródik az árral és a bürokráciával, hiszen nem is tehet mást. Ferris egyszerre kemény és esendő, akárcsak Leo minden szerepe, így egyfajta verdiktként is lehet rá tekinteni, aki önmagában megtestesíti a DiCaprio’s greatest hits-et.
A filmben ráadásul végig befestett hajjal és kontaklencsével kellett rohangálnia kedvenc aktorunknak, ugyanis az öncélúságra néha hajlamos rendezőzseni, Scott ragaszkodott a figurát illető eredeti elképzeléseihez…nem is dolgoztak együtt azóta se…mindannyiunk nagy bánatára.

6. Véres gyémánt (2006)
Manapság már évről-évre megtalálhatóak a mozik kínálatában a harmadik világ, pláne Afrika helyzetéről szóló alkotások. Ha ezek sorozatát nem is a 2006-os Véres gyémánt indította be, ám megmutatta, hogyan is kell kultfilmet készíteni a témában. Itt vehette magára talán először igazán az akcióhős szerepét DiCaprio megmutatva mindenkinek, hogy ő bizony bármiben, bárhol helyt áll.
A zsoldos és gyémántcsempész Danny Archer karaktere egy tipikus tépelődő antihős, aki nemcsak a kiugrás lehetőségét látja meg Vendy hatalmas gyémántjában, hanem az üdvözülését is a férfi megmentésében. Az 5 Oscar-nominációt is begyűjtő alkotás, köztük egy újabb jelölést ért Leo-nak, aki szerepe kedvéért megtanulta a Dél-Afrikában járatos angol dialektust is, hogy aztán azzal parádézza végig Edward Zwick filmjét. Ezúttal is adva volt minden számára ahhoz, hogy nagyot dobbantson, ő pedig ezúttal sem volt rest élni a lehetőséggel. Üvölt, sír, könyörög vagy éppen meggyőz, de mindegy is. A lényeg, hogy ezúttal is baromi hitelesen teszi.

5. Titanic (1997)
Most őszintén, volt bárki, aki szerint lemaradhat DiCaprio első és talán a mai napig legszuperebb szuperprodukciója?
A Titanic minden idők egyik legikonikusabb filmje és Jack Dawson minden idők egyik legemlékezetesebb filmes szerepe. Mindez persze nem DiCaprio-nak köszönhető, bár tény, hogy részben neki is. Sokkal inkább az emberek igényeihez félelmetesen jól értő James Cameron-nak, aki sorra gyártja sikerfilmjeit, úgy hogy azok nem valami széria huszon-akárhányadik darabja. Egy szó, mint száz a Titanic minden szempontból kultfilm, és mint olyat mindenki imádja, ám Leo alakítása a hősszerelmes szerepében már erősen megosztja a kedélyeket. Van, aki szereti, van, aki gyűlöli, de senki sem vitatja, hogy ez filmtörténelem. Persze ez a szerep rosszabbul is elsülhetett volna a kölyökképű sztár számára, hiszen Jack után évekig kellett melóznia azért, hogy ne skatulyázzák be egy nyálas kis tinibálvánnyá, hanem beszéljenek róla úgy, mint komoly színészről. Mindannyiunk szerencséjére szépen lassan kitört talán a mai napig leghíresebb szerepe fogságából, a végeredményt pedig mindenki ismeri.

4. Ez a fiúk sorsa (1993)
A ’93-as év több szempontból is sorsfordító volt Leo számára, hiszen ekkor játszotta élete első Oscar-jelölést érő alakítását a Gilbert Grape-ben és ekkor mutathatta meg sokoldalúságát az Ez a fiúk sors című filmben is. Nem is csoda, hogy a 2016-os Oscar beszédében Michael Caton-Jones direktornak is megköszönte, hogy anno beválogatta ide és megadta a lehetőséget. Nem mintha nem hálálta volna meg azt kamatostul.
Élete talán első igazán komoly szerepében a Robert De Niro játszotta vadállat nevelőapát túlélni akaró 18 éves aktor, akkorát alakított, hogy leszakad a ház. Nem is csoda, hogy miután De Niro ezt végigélte fel is hívta rögtön Scorseset, hogy azonnal nézze meg ezt a tehetséges fiatalt, ugyanis nem nő ám ilyen minden bokorban (azóta 5 filmjében is főszerepet kapott).
Az Ez a fiúk sorsa egy kissé méltatlanul veszett el a filmtörténelem süllyesztőjében, ugyanis nem csak hogy remek alakítások és bivalyerős forgatókönyv jellemzi, de még jól is sikerült. Ennek ellenére, ha valaki kíváncsi Leonardo DiCaprio életművére, illetve Leo-ra, mint színészre az egyértelmű, hogy itt kell kezdenie.

3. Viharsziget (2010)
Ha most megkérnék egy filmekben igencsak járatos akárkit, hogy mondja el mi is az új évezred legjobb pszicho-thrillere a Viharsziget címe garantáltan felmerülne. Scorsese elképesztő atmoszférájú modernkori mesterműve egy rettenetesen nyugtalanító utazás nemcsak az elmebetegeknek fenntartott szigeten, hanem egy a világháborúból megtért ember lelkében is. Ez a film nem csupán minden rezdülésében művészi, zavarba ejtő és nehéz hanem mindemellett még piszkosul szórakoztató is. Mindezt csak tetézi, hogy Leo messze élete egyik legjobb alakítását nyújtja. Teddy Daniels karktere bizony nem egy hálás szerep, sőt egy piszkosul nehéz feladat. Mégis DiCaprio szinte nevetve ugrotta meg azt a cseppet sem könnyű lécet, melyet Scorsese elébe rakott. Nem is csoda, hogy mind a nézők, mind pedig a kritikusok imádták a Viharszigetet, ezzel pedig ez lett Scorsese (pénzügyi szempontból persze) legsikeresebb filmje. Ezt a tiszavirágéletű címet aztán a 2013-as A Wall Street farkasával el is vesztette az alkotás, ugyanakkor a mai napig mind Leo, mind pedig a direktor egyik legnépszerűbb műve. Érdekesség, hogy eredetileg ehelyett a Wall Street-et akarták volna leforgatni, ám az a túl magas büdzsé miatt végül ideiglenesen kútba esett. Azt hiszem nem bántuk meg.

2. Django elszabadul (2012)
Quentin Tarantino vitathatatlanul minden idők egyik legnagyobb rendezője. Ezt a titulust nemcsak azzal éri el az ember, ha mind a 9 filmje iszonyatosan jó, vagy bármely jelenete alapján azonnal felismerhető, hanem azzal is, hogy színészeiből képes kihozni a létező legjobb alakításokat. Olyanokat, melyekkel az adott karaktert szó szerint kimaxolják. Mikor kiderült, hogy Leo életében először együtt fog dolgozni a mesterrel, ahol ráadásul kapásból élete első antagonistáját is megformálhatja, már mindenki tudta, hogy itt bizony valami nagy van készülőben. Végül a kész mű, még az elvárásainkat is túlszárnyallta. DiCaprio egy olyan minden hájjal megkent, ördögien gonosz, mégis elképesztően esendő figurát mutatott be a nagyérdeműnek, akinek minden szava és megmozdulása aranyat ért. Korunk egyik legnagyobb kultfilmje lett a Django elszabadul, amely egészen egyszerűen nem lenne ilyen jó, Leo nélkül. Ő volt itt az a bizonyos plusz, azaz X-vegyszer, ami kellett, hogy létrejöjjön a csoda. Ráadásul elhivatottságára sem lehet panasz, hiszen abban a jelenetben tényleg elvágta a kezét, abban a jelenetben tényleg az ő vére folyt, és abban a jelenetben tényleg arcizma se rezdült. Szerepben maradt. Mi ez, ha nem szenvedély?

1. A tégla (2006)
Martin Scorsese és DiCaprio összesen 5 filmben egyesítette erőit 2002 és 2013 között. Ezek közt előfordult a kosztümös gengszterfilmtől kezdve, az életrajzi alkotáson át, a partyfilmig minden, melyekben az összes ráosztott különféle szerepet játszi könnyedséggel hozta Leo, akit végső soron Scorsese emelt az igazi nagyok közé. Kooperációjuk legjobb, legszebb, legmeglepőbb és persze legvéresebb története A tégla. Ez az a film, amely végleg felrakta a pontot az i-re és meghozta Scorsese-nak az oly régóta megérdemelt Oscar-díjat. És ez az a film, ahol Leo élete legnagyszerűbb karakterét tiszteli meg élete legelementárisabb erejű alakításával.
Ha van az a fogalom, hogy árnyalt hős, akkor A tégla garantáltan kimeríti azt. Itt, ahol még az utolsó rosszfiú is megkapja a maga figuráját és ahol mindenki hatalmasat játszik, innen emelkedik ki a még mindig pofátlanul fiatal (32 éves) Leonardo DiCaprio, aki simán megfér a vásznon egy Jack Nicholson, egy Matt Damon, egy Martin Sheen, egy Mark Whalberg és egy Alec Baldwin mellett. Aki nem csupán megfér, de úgy lejátszik mindenkit, hogy arról tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.
Az bostoni ír maffiába beépülő Billy Costigan számomra A szerep, amellyel DiCaprio végleg bebizonyított, hogy minden idők legnagyobb aktorai mellett érdemel helyet. Scorsese meg persze adja alá a lovat, de miért is ne tenné? Minden létező helyzetbe és cliffhangerbe belerakja főhősét, aki a két és fél órás játékidő alatt végigzongorázza az érzelmek leghosszabb skáláját. Teszi ezt átmenettel, hitelesen. Nagy taps ezért a hibátlan mesterműért mind Leonak, mind pedig Martinnak, ugyanis egy időtálló mestermű, egy modernkori klasszikus jelzi együttműködésük gyümölcsét. Aki teheti nézze meg újra, sokadjára is ugyanis az garantált, hogy A tégla nem az a film, amit bárki valaha is megun.

Ez az a pont ahol muszáj szót ejtenem bizonyos nagy kimaradókról, melyeket joggal várhatna el a kedves olvasó listámban. Ezek közül a legelső az 1995-ös Egy kosaras naplója, melyben először vetkőzte le Leo a kisfiú szerepet és tűnt fel, mint érzékeny tinédzser. Az már más kérdés, hogy hiába volt jó, mindkét ’93-as alakítása hitelesebben hatott, így végül lemaradt listámról.
A 2004-es Aviátor volt első alkotása, amely valóban kívül-belül tökéletesen leterhel egy színészt. Scorsese vezetgette szépen Leo-t, ám Howard Hughes szerepe picit túl nagy falatnak bizonyult az aktor számára, aki így néhol kissé darabos volt. A második Oscar-jelölését azért meghozta.
A 2008-as A szabadság útjai sokkal inkább az újból összetalálkozó DiCaprio-Winslet párosról híres, semmint bármelyikük alakításáról, míg a 2010-es Eredetben hiába játszott remekül (és vált memmé), az amerikai srác, valószínűleg senki sem színészei miatt imádja azt a filmet.
2011-ben egy igazi Oscar filmben, a J. Edgar- Az FBI embere-ben nyújtott pazar szereplést. Pechjére Eastwood nem tudta igazán megadni a jelöléshez szükséges nagy pillanatokat Leo-nak, így nominációja elmaradt.
Ellenben 2013-ban újra bezsebelhetett egyet A Wall Street farkasában nyújtott jó, ugyanakkor helyettesíthető alakításával. Épp ez a helyettesíthetőség érzete az, amiért nem ezt a filmet, hanem Gatsby-t raktam listám 10. helyére.
Végül 2016-ban mindenki tudja mi történt. Leonardo DiCaprio végre Oscar-díjas színész lett. Kár, hogy filmje A visszatérő alapján nemhogy a díjat, de még a jelölést is csak nagyokat krákogva érdemelte meg. Viszont, ha életműdíjként fogjuk fel, már mindjárt más a leányzó fekvése, hiszen ha van valaki, aki megérdemli, hogy elmondhassa magáról, hogy Oscar-díjas színész, az maga LEONARDO DICAPRIO.
Képek: TMBd
Címkék: leonardo dicaprio a tégla viharsziget django elszsbadul ez a fiúk sorsa titanic véres gyémánthazuugságok hálója gilbert grapekapj el ha tudsza nagy gatsby