Kitaszítottként élni - JOE BELL ÚTJA (2021) kritika

Házimozi ajánló | 2021-12-30 | Juhász Péter

Jadin Bell 2013-ban, alig 15 évesen lett öngyilkos, miután iskolás társai végletekig zaklatták mássága miatt. Halála után édesapja, Joe Bell gyalog indult útnak, hogy az államokat felhívja a figyelmet arra az iszonyatos elnyomásra, és megítélésre, amivel a melegek nap mint nap megküzdenek. Mark Wahlberg főszereplésével a Joe Bell útja az év egyik fontos mozis pillanata. 

A rövid, de annál velősebb film arról regél, ami sajnos manapság is roppant aktuális. Az elfogadáshoz vezető út nagyon hosszú, mi pedig még igencsak az elején járunk. De legalább már tettünk pár lépést előre. Nem könnyű darab a Joe Bell útja, viszont annál fontosabb az üzenete. Mark Wahlberg pedig kiváló a szerepben. Érdekes színész ő. Anno, ifjú korában rapperként futott be, majd komoly zenei karrierrel a háta mögött áttért a filmek világába. Eleinte főleg akciófilmek és vígjátékok jöttek, majd Martin Scorsese Oscar-díjas alkotásában parádézott. Noha remekül áll neki a hős karakter, aki fegyverrel a vállán oldja meg a problémákat, erősebb, drámai szerepben is abszolút hiteles. 

Reinaldo Marcus Green filmje őszinte tanmese erről a sokunkat érintő helyzetről. Az elfogadás mezején épp csak megvetettük lábunkat, még rengetegen képtelenek megérteni, micsoda dráma egy érző embernek kitaszítottként élni, folytonos megaláztatásban létezni. A lélekre mindez olyan nagy nyomást gyakorol, hogy sokan a legrosszabb utat választják. Képtelenség elmenekülni önmagunk elől, de felismerni és együtt élni a tudattal, más vagyok, mint a többiek, irtózatos terhet jelent, főleg fiatalabb korban.

Az ember könnyedén támadja a másikat, bele sem gondolva, mit okoz ezzel. Az arrogancia, erőszak, megítélés ott lobog sajnos legtöbbünkben. Megváltozni pedig roppant nehéz, de mindenképp megéri a próbát. A Joe Bell útja igaz történetet mesél el. Mint a legtöbb ilyesfajta mozi, kőkeményen arcunkba vágja a kendőzetlen igazságot, máskülönben semmi értelme nem lenne bemutatni.

A történet elején Joe Bell sem az a példás mintaapa, mint amit a film leírása sugall. Messze jár még attól, hogy érdemben felismerje, megértse nagyobbik fiát, annak szívszorító problémáját. Jadin semmi mást nem szeretne, csak fogadják el, úgy, ahogy van. Ne bántsa senki azért, mert más úton jár, mint legtöbbünk. Igazából, nem is szabadna, hogy ez gondot okozzon, komoly lelki kínokat, mélyen rejlő fájdalmat váltson ki. Melegként élni azonban még ma is stigmaként nehezedik az emberre. Amikor aztán bekövetkezik a tragédia, Joe Bell, a kemény amerikai férfi, az apa, kénytelen szembenézni a valósággal, mindazzal, amit ugyan megpróbált elfogadni, de átérezni ténylegesen nem sikerült neki. 

Amint feleszmél, hogy élete értelmét veszítette el fia halálával, a szerencsétlenségben megvilágosodik, hogy muszáj valahogy felhívnia az emberek figyelmét egy nagyon fontos dologra; mennyien szenvednek elnyomástól csak azért, mert mások. A kemény fából faragott figura döntő lépésre szánja el magát, útnak indul, egyedül, hogy felszólaljon az ügy érdekében. Sajátos kanosszajárása során nem csak fia fájó emlékével küzd meg, hanem önmagát is kénytelen jobban megismeri. 

A film nem erőltet ránk semmit, mindösszesen felidézi a múlt fontosabb pillanatait, megmutatja nekünk, ki is volt Jadin Bell, a diák, aki semmi mást nem keresett az életben, csak a boldogságot és a belső békét. Megmutatja azt is, mennyire gonoszak tudunk lenni mi emberek, egymással, mennyire téves az a feltevés, hogy attól, mert mások vagyunk, kevesebbek vagy épp bűnösök lennénk. Joe-nak is meg kell értenie, a másság nem lehetne gond az életben, nem holmi betegségként van jelen. Megtanulni elfogadni, az egyik legfontosabb, és egyben legnehezebb feladat. Nagyszerű, hogy a film ezekre is kitér, és teszi azt úgy, hogy bárki megértheti, ha valóban ez a célja a film megtekintésével.

Joe Bell útja mindenki számára tartogat valamit. A kérdés csupán az; képesek vagyunk-e meghallani, megérteni, és megpróbálni érdemben megváltozni egymásért, önmagunkért? Hiszem, hogy üzenete célba ér, mert muszáj idővel átlendülnünk azokon a régi dogmákon, amik által tucatnyian élnek még körülöttünk a fájdalomtól megtörve. 

Senki sem hibás vagy rossz attól, mert igaz, őszinte életet akar élni. Nem bujkálva, rettegve, szégyenkezve. A probléma ott kezdődik, hogy sokaknak ez még mindig fejtörést okoz. Meg kell változnunk! Nem próbálni, vagy reménykedni a változásban, hanem igenis lépéseket tenni ennek  érdekében. Nézzétek meg ezt a remek filmet, mert tanulni lehet belőle. Azt pedig sosem késő…

Képek: TMDb