Kisiklott életek – HÁZ A KÖDBEN (2003) kritika

Házimozi ajánló | 2023-11-11 | Szombati Zoli

Időről-időre akadnak olyan rendezők, akik - mint utóbb kiderül - egyszerűen egyetlen filmre vannak "kalibrálva". Persze az átlagnéző nem lát be a döntések mögé igazán, így lehet csupán annyiról van szó, hogy nem jutnak több lehetőséghez. Mindenesetre az ukrán származású Vadim Perelman elsőfilmes rendezése szokatlan telitalálatnak minősül a most tárgyalandó filmdrámával, hogy aztán azóta se halljunk róla szinte semmit. A történetben rejlő drámai potenciál pedig inkább azt sejtetné, hogy a producer (jelen esetben Michael London, akinek olyan gyöngyszemeket köszönhetünk, mint a Kerülőutak vagy A látogató) nevesebb rendezőt ültet ilyen esetben a direktori székbe, zöldfülűként tehát már a lehetőséghez jutás is vaskos meglepetésnek tűnik - különösen annak tudatában, hogy mennyire nagy nevekből áll a színészgárda gerince. Az biztosan Perelman mellett szólhatott, hogy határozottan vonzotta egy olyan jellegű történet, amelynek feldolgozásakor a saját bevándorlói élettapasztalataiból meríthetett. A (bal)sors végzetszerűségén alapuló sztori egyből Alejandro G. Inárritu „haláltrilógiáját” juttathatja eszünkbe, különösen a 21 grammot. Az a film például tökéletesen bizonyítja, hogy mennyire fontos a perfekt színészválasztás szerepe egy jó drámában. A Ház a ködben női főszereplőjét nehezen lehetett volna ennél jobban castingolni, Jennifer Connelly ugyanis a korszak egyik legkvalifikáltabb drámai színésznője, és szerencsére szinte mindig ilyen tónusú karaktereket bíznak rá. Mint az jól ismert, Connelly-t már tinédzserkorában felfedezte Hollywoood, hiszen Sergo Leone utolsó nagy epikus művében (Volt egyszer egy Amerika) tűnt fel először. A büszke perzsa családfőt az amúgy indiai gyökerekkel rendelkező Ben Kigsley formálja meg, aki ekkor már rég túl volt az ikonikus szerepein (Gandhi, Schindler listája), mára pedig érthetetlen módon eltűnt a süllyesztőben, ugyanis az elmúlt bő évtizedben rendre hulladékokban szerepel. Feleségét a ténylegesen Iránból az Államokba emigrált Shohreh Aghdashloo alakítja, aki teljesen a színházi szerepek felé fordult (miután folyton csak terrorista szerepeket ajánlottak neki), és két évtized után tért vissza a nagyvászonra ezzel a filmmel - Kingsley-vel egyetemben az ő hiteles játéka is Oscar-nominációt ért.

A Ház a ködben adaptált forgatókönyvből dolgozik (részben Vadim Perelman írta), ugyanis az alapot Andre Dubus hasonló című, 1999-ben megjelent novellája szolgáltatja. Nézzük is a történet által felvetett, konfliktusokkal terhelt alaphelyzetet. A nyugatbarát Pahlavi-rezsim bukását követően sokan kaptak menekültstátuszt az USA-ban, köztük Massoud Behrani (Kingsley) és családja is. A légierő ezredese a sah belső köreihez tartozott egykor, az általa dicsőített büszke Irán képe azonban számára már csak emlék. Amint valaha visszatérne hazájába, a rendszer ellenségeként azonnal kivégeznék. A politikai emigráns Behraniék immár Észak-Kaliforniában élő amerikai állampolgárok, a teljesen eltérő kultúra és kevésbé merev szokásjog ellenére valamelyest már asszimilálódtak, de a lelkük egy darabja Iránban maradt. A múltba révedő vágyképüket az egykori Kaszpi-tengeri nyaralójukhoz kötik, ahol a '70-es években még kiváltságosnak számítottak. Az Iránban megszokott életszínvonaluk biztosítása azonban már jóval nehezebb a teljesen megváltozott körülmények között, hiszen új hazájuk társadalmában maximum átlagpolgároknak számítanak. Egy napon vissza nem térő lehetőség hullik az ölükbe egy, az értékéhez képest jóval olcsóbban megszerezhető kétszintes partmenti ház képében, melynek fekvése ráadásul emlékezteti őket egykori otthonukra. Az apjától örökölt házat az egyedülálló Kathy Nicolo (Connelly) feje fölül árverezik el éppen, aki alkoholizmusát nehezen leküzdve, válását követően elég súlyos depresszióval tengeti a mindennapjait. Természetesen igen érzékenyen érinti lakhelyének végleges elvesztése, amely egy adóhátralék elmulasztásának a meglehetősen igazságtalan és aránytalan következménye. A fiatal nő jogorvoslatért folyamodik, a helyzet pedig úgy hozza, hogy az új vevővel kellene megegyeznie, azonban Behrani elképzelése teljesen más, így hallani sem akar az ügyletről. Az ezredes ugyanis némi idő elteltével többszörös felárral akarná továbbadni az ingatlant, mivel a profitban bízik, amely lendíthetne az amerikai életszínvonalukon. Mindeközben Kathy a kilakoltatás során megismert Lester Burdon rendőrtiszttel (Ron Eldard) érzelmi kapcsolatba bonyolódik, aki megpróbál a nő érdekében kifejezett nyomást gyakorolni a perzsa házaspárra. Egyikőjük sem sejti, valójában milyen végzetes lavinát indít el mindannyiukra nézve...

A rendező keretes elbeszélő szerkezetet alkalmaz a végzetes irányt vett, sorsszerűen egymásba fonódó tragikus események eszkalálódásának érzékletes bemutatásához, amely a film közvetlen lezárását így igen hansúlyossá és drámaivá teszi. Perelmant szinte egyáltalán nem az eltérő kultúrák találkozása foglalkoztatja, így az a „vád”, hogy valójában egy izraeli-palesztin konfliktus parafrázisa óhajtana lenni minden áron a mű, egyáltalán nem állja meg a helyét. A kulturális különbözőség pusztán a kiindulópontot jelenti, és a felek múltjában is gyökerező motivációi megismerésének eszközeként szolgál. Sokkal inkább adott helyzetben az aktuális pszichikai státust is integráló jellemrajzok alapos felvázolására, és az egyszerű történetmesélésre törekszik, gyakorta dialógus nélküli, lassú folyású, de hatásos képekkel. A film fényképezése elsőrangú, Roger Deakinst ismerve persze nem is lehet más. Egy ilyen erőteljes dráma egyáltalán nem működhetne hiteles színészi teljesítmények nélkül, ezekből pedig szerencsére nem szenvedünk hiányt. Jennifer Connelly pont ezekben az években volt pályája csúcsán (Rekviem egy álomért, Egy csodálatos elme, nem sokkal később pedig a Véres gyémánt következett), beleértendő a kellemes külcsínt is. Ben Kingsley-nek pedig újra alkalma nyílt megvillantania számos jelenetben a tehetségét, amint ezt a látszatot és tekintélyt a kedvezőtlen körülmények ellenére is makacsul fenntartani kívánó merev figurát hozta, aki az önzetlen szeretet kinyilvánítására is képes, nem rossz ember. Apropó karakterek: érdekes vonása a filmnek, hogy igazán egyik főszereplővel sem tudunk teljes mértékben együtt érezni (a fatális végkifejlet szempontjából valamely ponton mindegyikük jelentőset hibázik), de határozott ellenszenvet sem. Sőt a rendező annyira jól árnyalja őket, hogy valójában egy érzelmi hullámvasúton ülünk ebből a szempontból az összképét tekintve értelemszerűen lehangoló tónussal keretezett, a néző emocionális bevonódását elősegítő elbeszélés során. Az a bizonyos címszereplő ház pedig, amely a konfliktusokat végső soron generálja, illetőleg az otthont annak minden szimbolizmusával együtt jelenti és jelképezi, ütközőponti minőségében szinte különálló karakterré lép elő. Bár konkrétan nincsen megnevezve a fikciós helyszín, de a folyton ködös partszakaszból egyértelműen San Francisco környékére (Bay Area) asszociálhatunk. A valóságban azonban jóval délebbre zajlott a forgatás, Los Angeles vonzáskörzetében. A ház kisebb változtatásokkal szerencsére ma is áll, méghozzá Malibuban (Floris Heights, Zuma Beach partjától nem messzi). A jellegzetes móló szintén itt van, a Paradise Cove Beach partszakaszhoz tartozik. A nyitány esküvői ceremóniáját a Los Angeles belvárosában található Millennium Biltmore Hotelben tartották. A Crystal Ballroom a valóságban is használatos esküvők lebonyolítására (már aki meg tudja fizetni), de ami filmes szempontból sokkal érdekesebb: 1927-ben itt alakult meg az Amerikai Filmakadémia (AMPAS), sőt nyolc alkalommal az Oscar ceremóniáknak is otthont adott az ominózus nagyterem. A végső kataklizmát elindító jelenetsort pedig a Pasadena City Hall árkádjainál és lépcsősoránál forgatták.

Gyártási év: 2003
Rendező(k): Vadim Perelman
Író(k): Vadim Perelman, Shawn Lawrence Otto

Főszereplő(k): : Ben Kingsley, Jennifer Connelly, Frances Fisher, Ron Eldard, Shohreh Aghdashloo, Kim Dickens, Spencer Garrett
Műfaj(ok): dráma
Címkék: jennifer connelly, ben kingsley, ház a ködben, 2003, kritika, dráma, vadim perelman

Értékelés: