Befejezték a Jumanji 3 forgatását
2017 egyik legnagyobb filmsikere volt a Jumanji - Vár a dzsungel című film, ami az 1995-ös Robin Williams mozi folytatása volt és nem kevesebb, mint 962 millió dollárt szedett össze világszerte, így ezt a sikert újfent meg kell lovagolni.
Az új film főbb szerepeiben Dwayne Johnson, Karen Gillan, Jack Black és Kevin Hart volt látható, aki szerencsére nem a mai trendeknek megszokott remake-t hozták el nekünk, hanem egy folytatást forgattak hozzá, mely maximálisan tiszteletben tartotta a Williams féle elődöt.
A Jumanji 3-mat már február óta forgatták, azóta pedig szinte semmi hír nem volt vele kapcsolatban, mígnem Dwayne Johnson bejelentette Instagramon, hogy véget is ért annak forgatása. A színész a megszokott professzionalizmusával megköszönte mindazoknak, akik részt vettek munkálatokban, illetve a világ rajongóinak is, hogy sikerült a franchise-zal a legvadabb álmaikon is túlszárnyalni.
