Új szinopszis jelent meg a Godzilla vs. Kong című filmhez
Ki lesz a szörnyek végső királya a Godzilla vs. Kong című filmben? Természetesen ezt még senki nem tudja, hiszen a film majd csak novemberben érkezik meg a hazai mozikba, de nézzük meg, mit is tudunk eddig?
A Legendary/Warner MonsterVerse következő filmje a Godzilla vs. Kong lesz, amiben a két címszereplő szörnyeteget engedik egymásnak. A minap kikerült egy új szinopszis az IMDb honlapjára - melyet a Legendary Pictures megerősített -, és ami szerint:
"Amint a hatalmas Kong találkozik a megállíthatatlan Godzillával, a világ arra figyel, hogy melyikük lesz a Szörnyek Királya."
Ez ugyan nem sokat jelent, ugyanakkor mégis egyértelműbb, mint volt a korábbi leírás. A popkultúra szerint csupán egy lény kapta meg a Szörnyek Királya jelzőt, és az nem más mint Godzilla. Viszont ott van az 1962-es King Kong vs. Godzilla című film, amiben a végső győztes Kong lett, legalábbis Godzilla az utolsó nagy csata után már nem bukkan fel az említett filmben. Az új film rendezője, Adam Wingard viszont elmondta még 2017-ben, hogy a filmjében egyértelmű lesz a győzedelmeskedő szörny kiléte.
Nemrégiben kiderült az is, hogy a Godzilla vs. Kong PG-13-as korhatárral fog mozikba kerülni. Adam Wingard direktor közölte, hogy hatalmas akciójeleneteket és rombolást láthatunk a vásznon, valamint többes kaiju viadal is lesz a filmjében, hiszen egy 2017-es nyilatkozata szerint nem csak a két címszereplő esik egymásnak a Godzilla vs. Kong képsoraiban.
A Novemberben érkező filmben tehát el fog dőlni az egyik lény végső sorsa, de hogy melyiké, az egyelőre kérdéses. Mindazonáltal biztosan indulatokat fog kelteni az egyes karakterek rajongóinak körében, akár Godzilla, akár Kong legyen az a bizonyos nyertes fél.