Találd ki, kijön ma vacsorára - ISTEN HOZTA, ŐRNAGY ÚR! (1969) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2023-09-19 | Gulyás Dominik

Ha van egy magyar rendező, aki rögtön eszünkbe jut, és nem mellesleg nemzetközileg is elég ismert, akkor az Tarr Béla. Neki volt a leguniverzálisabb filmes nyelve, a legtehetségesebb képi érzéke, és az egyik legegyedibb szerzői látásmódja a magyar filmesek közül. Na, de most felmerül a kérdés. Ki volt a Tarr Béla (Sátántangó, A torinói ló) előtti legnagyobb magyar rendező? Na, itt már megoszlanak a vélemények. Lehet itt említeni az Oscar-díjas Szabó Istvánt (Mephisto, Redl ezredes), vagy az örökmozgó kamerás Jancsó Miklóst (Szegénylegények, Csillagosok katonák), én mégis egy valakit választottam, aki nem vált akkora nemzetközi szenzációvá, mint az előbb említett három személy, de nekünk magyarok számára igen is nagy jelentőséggel bír. Ő pedig nem más, mint Fábri Zoltán. A színház világából jött filmrendező, azért is lehet egy nagyon is fontos pontja a magyar film (és kultúra) történelmének, mert az ő filmográfiája tudott a leginkább hozzánk szólni. Fábri filmjeiben valahogy nagyon jól elültette azokat a történelmi traumákat és társadalmi problémákat, amikből talán a mai napig sem tudtunk kilábalni. Persze lehet azt mondani, hogy Fábri filmjeinek nagy része adaptáció, így ő csak átvette ezeket az alapból is jó történeteket, viszont itt jön a képbe egy nagyon fontos pont. Fábri valóban jó alapanyagokból dolgozott, viszont egy jó regényt is nehéz filmre vinni, mivel a két médium teljesen eltér egymástól. Fábri tehetsége pedig abban mutatkozott meg, hogy ő értette az eredeti művek szellemiségét, és azt filmnyelvi eszközökkel sikeresen át is tudta ültetni egy másik formátumba. Ahhoz, hogy ezt jobban tudjam érzékeltetni, hadd mutassam be egyik remekművén keresztül, ami nem más, mint az Isten hozta, őrnagy úr!

A film Örkény István: Tóték című novellájának feldolgozása. Egy kis település tűzoltó parancsnoka Tót Lajos (Sinkovits Imre) a családjával vezeti a közösséget. Fiúk a fronton van, és minden nap várják a hírt, hogy mi van vele. Egyik nap egy távirat érkezik, hogy a fiú feletese (Latinovits Zoltán) meglátogatja a családot egy rövid időre (hogy kipihenje idegi problémáit). A látogató azonban őrült fordulatot vesz, amikor az őrnagy nem tud aludni, és arra kötelezi a család tagjait, hogy virrasszanak vele. Azonban, ahogy rátelepszik a családra, azok egyre nehezebben viselik az őrnagy passzív-agresszív viselkedését, de mindent megtesznek a fiúkért, Gyuláért.

Az alapsztori nagyon átérezhető. A kisembernek el kell viselnie a magas rangú tisztnek a mániáit, még akkor is, ha az a testi egészségébe kerül. Örkény műve viszont nem a frontvonalra koncentrál, hanem a hátországra. Ebbe csempészi bele a hatalom és az egyszerű polgár viszonyát. Ha az őrnagy azt mondja, hogy egész este dobozolni fogunk, akkor dobozolni is fogunk. Ha pedig Tót úr ásítani merészel, akkor jön a sértődés és a csomagolás. Fábri filmje nagyon finoman utal, az akkori időszak rendszerére, amikor már nem a nyílt agresszióval fenyítik be a társadalmat, hanem a passzív módszerekkel. Ha ellenkezel, szíved joga, de nem is kerül a fiad jobb pozícióba. Mindezt pedig megfűszerezi a fekete komédia fanyar ízvilágával, mint például az árok (aminek ott kell lennie, ha már átugrották); a dobozolás (ami az ötéves tervnek egy kifordított verziója); vagy a hirtelen eltűnő és előkerülő figurák. És itt jön a képbe Fábri remek vizuális érzéke, ugyanis ő nem elégedett meg az eredeti novella történetének az adaptálásával.

Ő át akarta adni annak a fanyar, abszurditását a filmnyelv eszközeivel. Ezért sokat játszik a film a vágással, illetve a hirtelen bevágott szöveges inzertekkel. Azonban, mivel Fábri elsősorban a színház világából jött, ezért itt is inkább a színészközpontú rendezés dominál. De ezzel azért nincs probléma, mert az egyik legjobb szereplő gárdát sikerült szerepeltetni. Latinovits Zoltánnak ez egy jutalomjáték volt, Sinkovits Imre szintén sziporkázik a szerepben, de a film igazi csillaga, mindenki kedvenc Cecey Évája Vencel Vera, aki tündéri Ágika szerepében. 

Elsősorban elmondható, hogy az Isten hozta, őrnagy úr legnagyobb érdeme az, hogy Örkény művének lényegét a lehető legjobban sikerült feldolgozni. Humora mellett a mélyen megbúvó üzenete is átjön, ami felfogható egy családi, vagy egy nemzeti tragédiának is. Hiszen Tóték felszolgálják az életüket egy befolyásos őrnagynak, ugyanúgy, ahogy egy nép is felszolgálta (múlt és jelen időben) a saját értékeit, egy jobb élet reményében. Ezt az üzenetet pedig ennél jobban nem is lehetett volna közölni, hiszen direktnek nem direkt, de mindenki tudja, milyen az, amikor dobozolni kell egész nap.