Identitászavarban – TOTAL RECALL - AZ EMLÉKMÁS (1990) kritika

Klasszikus / Elfeledett | 2020-12-27 | Szombati Zoli

Nagy becsben szoktam tartani azokat a kultfilmeket, amelyek különlegessége, határozott stílusjegyei, egyedisége markánsan kijelöli a helyüket a filmtörténetben. Az immár harminc éves disztópia sci-fi, a zúzós akciót sem nélkülöző Total Recall, számomra biztosan beletartozik ebbe a halmazba. Mára kifejezett patinája lett, szépen is öregedett, így még mindig nagyon kellemes "leporolni" ezt az alkotást a biztos retro élmény jegyében, a mostanra kissé idejétmúlt trükkjei ellenére is, melyek a kor színvonalán természetesen ütősnek és látványosnak számítottak (és ez a lényeg). 2012-ben még egy remake is készült belőle, amely a teljesen felesleges újrázás típusos példája: Len Wiseman rendezése meg sem közelíti a klasszikus színvonalát, és ezen a modern látványvilága sem tudott érdemben javítani. Kate Beckinsale küllemén kívül semmi más pozitívumra nem emlékszem ebből a filmből, amely tehát tökéletesen felejthető. Arnold Schwarzenegger komplett filmográfiájának egyik legérdekesebb darabjáról beszélhetünk, amely sztárrá válásának igen fontos mérföldköve is volt. Neve természetesen már a '80-as évek első felében jól csengett a film világában is (Conan, a barbár; Terminátor - A halálosztó), az évtized derekára pedig a tesztoszteronbomba típusú akciómozikban is letette a névjegyét (Kommandó; Ragadozó), első vérbeli blockbustere azonban 1990-ben érkezett el. A stúdiórendszeren kívüli finanszírozású Total Recall a közel hatvanmilliós gyártási költségével a legnagyobb büdzsével rendelkező filmnek számított ekkoriban (a Rambo III. mellett), Arnold pedig először érte el a tízmillió dolláros, álomhatárnak számító sztárgázsit, és persze a siker nyomán megnégyszerezett összbevétel sem mutatott rosszul. (A rákövetkező évben pedig a Terminátor 2. - Az ítélet napja fel is tette a koronát a filmes pályafutására). Hollywoodi szokásoknak megfelelően a Total Recall sem egykönnyen jutott a megvalósítás finisébe, hiszen már a '70-es években elkezdett dolgozni a korai forgatókönyvön A nyolcadik utas: a Halál jól ismert írópárosa, Ronald Shusett és Dan O'Bannon. Az alapmű egy mindösszesen húsz oldalas novelláskötet volt ("We Can Remember It for You Wholesale" - "Emlékárusítás kicsiben és nagyban"), melynek szerzője a legendás Philip K. Dick, akinek többek között a Szárnyas fejvadász alapötletét is köszönheti a filmvilág.

A filmkészítési jogokhoz - még a szerző életében - Dino De Laurentiis független producer jutott hozzá, aki tető alá kívánta hozni a megvalósítást a '80-as évek első felében. Az Ausztráliába tervezett forgatásnak Bruce Beresford lett volna a rendezője, Patrick Swayze pedig a főszereplője (felmerült Richard Dreyfuss neve is), ebből azonban szerencsére nem lett semmi. Az olasz producer ugyanis jelentős likviditási gondokkal küzdött épp az előkészítési fázis legvégére. Schwarzenegger egyébként erősen nehezményezte, hogy De Laurentiis nem kereste meg őt a főszerep kapcsán, hiszen volt közös múltjuk, ha nem is felhőtlen. A két Conan-filmet megelőzően együtt csinálták, a nehéz természetű producerrel pedig nem volt egyszerű kijönni, így sok volt köztük a súrlódás. De Laurentiis ugyanis az a fajta producer volt, aki a fogához veri a garast, ennek megfelelően a határidőkkel sem ismert tréfát, ezért a rendezők is nehezen jöttek ki vele. Karrierje kezdetén Schwarzenegger három filmre írt alá neki (a Conant trilógiának tervezték), ám a folytatás bukását követően Laurentiis - rá egyébként nem jellemző módon - nagyvonalúan elengedte őt, hogy James Cameronnal leforgathassa a Terminátor első részét, ennek pedig Schwarzenegger későbbi karrierje szempontjából volt alapvető jelentősége. Arnie annyira hálás volt ezért, hogy a producer temetésén 2010-ben az egyik gyászbeszédet ő mondta, még kormányzóként. Visszakanyarodva a Total Recall előkészületeihez: Arnoldnak annyira tetszett a sztori csavaros alapötlete, hogy a Carolco fejeseit - Andy Vajnát és Mario Kassart - rögvest rábeszélte, hogy csapjanak le a jogokra és fektessenek be a filmbe. Az elsővonalas (akció)filmsztárokat előnyben részesítő Carolco Pictures volt a korszak messze legnagyobb stúdiórendszeren kívüli cége. Vajnáék hajlandóak voltak igen komoly összeget is áldozni olyan filmekre, melyekben meglátták a fantáziát, ráadásul Schwarzenegger előzőleg pont velük dolgozott, hiszen a Vörös zsaru (részben budapesti) forgatását nemrégiben fejezték be. A producereknek is tetszett az időközben több mint negyvenszer átdolgozott script, bár alapvetően volt benne kockázat, hiszen egy disztopikus felhangú, eléggé nyomasztó sci-fi nem jelent automatikusan közönség- és kasszasikert, de megbíztak Arnold nagyfokú elkötelezettségében. Schwarzeneggert az vonzotta ennyire a karakterben, hogy egy erős személyiség kerül identitásválságba, és veszíti el a lába alól a talajt. Már csak egy megfelelő rendezőt kellett találni, aki korábban úgy tűnt, hogy talán David Cronenberg lehetne (a történetben szereplő mutánsok például az ő ötlete volt), ám nem volt kompatibilis a túl filozofikus elképzelése, így hamar otthagyta a projektet. Olyasvalaki kellett, aki nem idegenkedik a monstre akciójelenetektől sem, és meglehetősen egyedi, jó stílusa van. Arnie már korábban is szeretett volna együtt dolgozni a holland Paul Verhoevennel, a rendező pedig elfogadta a felkérést. Kifejezett pozitívum volt, hogy Verhoeven már készített sikeres antiutópia sci-fit megelőzően (Robotzsaru, 1987), ráadásul Schwarzenegger szóba is került akkor a címszerepre, de inkább a Ragadozót választotta.

A kettős identitású főszereplőt (Doug Quaid/Carl Hauser) tehát Schwarzenegger játssza, mellette két kiemelt női karakterünk is van. Az ekkoriban még szinte ismeretlen, ám annál szemrevalóbb Sharon Stone (Lori) később a rendező nagy kedvencévé vált, az Elemi ösztönt két év múlva nem véletlenül forgatták együtt, egyébként szintén a Carolco égisze alatt. Verhoevennek különösen tetszett, hogy Stone egyik pillanatról a másikra volt képes dühöngő vadmacskából behízelgő modorú, számító perszónára váltani. (Rossz nyelvek szerint Sharon Stone az életben is pont ilyen. Arnold leírja a "Total Recall" című 2012-es autobiográfiájában, hogy nagyon nehéz volt vele kijönni a forgatáson, bár a munkabírását, elkötelezettségét kifejezetten dícsérte). Stone fizikálisan is odatette magát, kaszkadőröket megszégyenítő módon vett részt a verekedős jeleneteiben. Az igazi női főszereplő a Melinát játszó Rachel Ticotin, akire elsősorban az Összeomlás rendőrnőjeként emlékezhetünk, ám ezúttal is remekül helytállt. Ő is a '90-es évek első felében volt tehát a csúcson. A többi, elsősorban negatív karakter megformálásában olyan színészek bukkannak fel, akik többször is dolgoztak a rendezővel. A három legnyilvánvalóbb példa a főbb antagonista szerepekben látható, cinikus karaktereket megjelenítő Michael Ironside (Richter) és Ronny Cox (Cohaagen kancellár), illetve a mutánsok oldalán álló Dean Norris, Tony szerepében... A film sztorijának felvezetése: 2084-ben járunk. A Marson turbinium ércbányászat folyik, a bolygó pedig kolonizálódott, azonban ott is az emberi kapzsiság az úr Cohaagen zsarnoksága alatt. A kancellár elnyomás alatt tartja a javarészt mutánsokból álló kolóniát a saját hatalomvágya érdekében, így ő rendelkezik a belélegezhető levegővel, melyet megvonva bármikor sakkban képes tartani a a helyieket. Köztük van a lázadók csoportjának vezetője Kuato is, aki médium. A Földön lakó Doug Quaid mindeközben igencsak elégedetlen a sorsával. Építőmunkásként húzza az igát, miközben azt érzi, hogy sokkal többre hivatott, terve van az életével. Fantáziáját mégis kizárólag a kopár Mars mozgatja meg, sőt a bolygóról és egy titokzatos nőről rendszeresen álmodik. Tudomására jut, hogy a Rekall nevű ügynökség valóságként megélt, és teljességgel realisztikus élményanyagot képes elülteni a delikvens agyában, s bár a felesége Lori megpróbálja lebeszélni, mégis felkeresi őket az izgalmas emlékképek reményében. Doug egy olyan kalandos kéthetes virtuális utazásra fizet be a cégnél, melyben ő az "egotúra" résztvevőjeként egy legyőzhetetlen titkosügynök bőrébe bújhat. A tudat manipulálásába azonban nagyon ritkán hiba csúszhat. Főleg akkor jelentkezik a skizoid embólia veszélye, hogyha a bevésendő emlékképek átfedést mutatnak a korábban megélt valósággal...

Philip K. Dick zsenialitását jelzi, hogy az alapvetően filozofikus sztorija még ebben a viszonylag lebutított verziójában is mennyire sokrétegű, csavaros, gondolatébresztő tudott lenni, jó eséllyel Schwarzenegger legérdekesebb történeti alappal rendelkező filmjéről beszélhetünk (nem véletlenül ez az egyik személyes kedvence). Említést érdemel, hogy a novellával ellentétben Verhoeven tudatosan nyitvahagyja a film legvégét, többféle értelmezési módot kínálva a nézőnek az álom vagy valóság relációjában (a rendező felfogása szerint álom, de mindkét értelmezést elősegítő "morzsákat" szórt el a történetben, tudatosan). A szerző egyébként szinte minden művének központi elemeként az identitásválság, a tudathasadt kettős énkép merül föl, a belőlük készült hollywoodi filmfeldolgozások is szinte mind ilyenek. (Tudvalévő, hogy Philip K. Dick enyhe skizofréniában szenvedett, és nem vetette meg a tudatmódosítókat sem). De gyakran megjelenik műveiben a paranoid, romlás felé haladó jövőkép borús hangulatvilága mellett a diktatúra alapjául szolgáló, szemfényvesztő zsarnok személye (vagy épp személytelenje) is. A novella szatirikus, fekete humora helyett sokkal inkább az izgalmas, fékevesztett üldözések, egyedi látványelemek, és a rendező stílusához passzoló, brutalizmusba hajló, véres akciójelenetek vannak a filmben, egyszerűen Arnold "szuperember" fizimiskájához igazítottan, a szokásos egysoros, aranyköpéses poénjaival megfejelve (mégiscsak közönségfilmnek szánták). A gondolatisága szerencsére még sincs kiherélve, sőt kifejezetten szórakoztató a hamis emlékképekkel felülírt valódi személyiség körüli csavaros hercehurca. Verhoeven nyers, gore-ba hajló filmnyelvi stílusa nagyon meghatározta ezt a moziját is, gyakorlatilag mintha ugyanabban az univerzumban játszódna a Total Recall mellett az említett Robotzsaru, de még inkább az 1997-es Csillagközi invázió is, melynek központi eleme már ténylegesen a szatíra lett. (A direktor amerikai karrierjének egyúttal pont ezek a filmek a legkiemelkedőbb állomásai). Nem véletlenül dolgozott szinte minden esetben ugyanazzal a stábbal (production design csapat, Jost Vacano operatőr). Az akciószekvenciákat a kor legjelentősebb kaszkadőr-koordinátorai tervezték (Vic Armstrong és Joel Kramer), Arnoldot pedig ebben a moziban már a későbbi állandó kaszkadőre, Peter Kent helyettesítette a túlságosan rázós jelenetekben. Ki kell emeljem Piroch Gábor szerepét is, aki ekkor dolgozott először amerikai szuperprodukcióban, ráadásul fel is ismerhető a filmben. A kreatívitásáról híres rendezőt mindig is kiemelten foglalkoztatta a fantázia és a realitás határmezsgyéje, vízióiban így a látványvilág kiemelt szerepet tudott betölteni. A Total Recall volt az utolsó olyan blockbuster, amelyben még a klasszikus effektek domináltak, ezek kivitelezése azonban a kor színvonalán pazarul sikerült (csak a dekompressziót bemutató trükkök felett járt el igazán az idő). Különösen a Mars felszínét ábrázoló miniature effect részleg tett ki magáért, de nagyon izgalmasak tudtak lenni az animatronikus szerkezetek (például Kuato) is, melyet A dolog maszkmestere, Rob Bottin irányításával alkottak meg. Az effektstáb jogosan nyert Oscar-díjat a film kapcsán. A röntgenátvilágítós jelenetsor rotoszkópos csontváz-animációja viszont digitális effekt, mely egy kezdetleges motion capture trükk. A Total Recall jelentőségét az is kiemeli, hogy inspirációként szolgálhatott olyan későbbi sikerfilmek számára, mint a Mátrix vagy az Eredet.

Végezetül rátérhetek a forgatás felettébb érdekes vonzataira: a CGI mellőzéséből fakadó szerencsés körülménynek tekinthető, hogy a díszleteket fel kellett építeni. Közel ötszáz munkás vett részt a csaknem ötven kisebb-nagyobb díszletelem megépítésében, ezek a munkálatok fél évet vettek igénybe. Egyébként annyira sok és komplex építmény kellett, hogy a forgatást a költségek elszabadulásának veszélye miatt Mexikóvárosba (Estudios Churubusco) kellett áttenni. Schwarzenegger a korábbiakban itt forgatta a Conan, a pusztító című filmjét. Texas volt még tervben, de az - mint kiderült - nem lett volna költséghatékony (a Robotzsaru forgatása három évvel korábban egyébként még itt zajlott). Hat soundstage volt a mexikói stúdióban használatban és nyolc egészen komplex díszletet kellett felhúzni, miközben ételmérgezés is gyakran előfordult, a hőség is mindennapos volt, emiatt különösen embert próbálónak bizonyult a folyamat, ráadásul pont a finishben Verhoeven is lebetegedett. (Arnold pedig kétszer is komolyabban megsérült, egyik alkalommal ujját törte). Tesztvetítések érdekes módon nem voltak, és az utolsó pillanatban sikerült csak a reklámkampányt befejezni. Két héttel a bemutató előtt a közönség alig 40%-a hallott a filmről, ami katasztrofális. Arnold szedte végül ráncba a dolgokat az utolsó pillanatban, új reklámspotokat készítettek, ezt követően pedig mindig nagyon odafigyelt a promóciós fázisra. Néhány valós, futurisztikusabb szerkezetű épület szóba jöhetett, melyeket így nem kellett megépíteni, illetve három metróvonalat (Mexico City Subway System) használtak még, kisebb módosításokkal. Ezekből kettőt a belső felvételekhez (Chabacano Station, Universidad Station), egyet pedig exterior shotként (Insurgentes Station), mindegyiket természetesen szintén Mexikóvárosban. Szerencsére a mai napig ezek a helyszínek túl sokat nem is változtak.

Kiemelt kép

További képek: 1+2+3+4

A film Mafab oldala