Identitászavaros színjáték – TÜNDÉRKERT 1.+2. rész (2023) kritika

Premier kritikák | 2023-10-16 | Sós Áron Árpád

Napjainkban Főnix madárként éled újra hamvaiból a történelmi témájú alkotások műfaja, köszönhetően a Káel Csaba által vezetett Nemzeti Filmintézetnek, ami megannyi kosztümös történelmi alkotás támogatásába fogott. Jönni fog a Most vagy soha!, ami a 48-as forradalom kezdetéről fog szólni, azon belül is Petőfire fókuszálva, készül a 1242: A Nyugat kapujában, ami a muhi csata utáni eseményeket mutatja be, továbbá nemzetközi koprodukcióban készül egy nagyszabású sorozat Hunyadi János életéről, Bán Mór regényei alapján. Azonban elnézve az eddig elkészült produkciókat, kicsit félve tekintek a jövőbe, hiszen volt nekünk egy animációs filmünk a Pozsonyi csatáról, amitől maga a Magyarság Kutató Intézet is elhatárolódott idén, pedig ők rendelték meg egykoron, csak hát a végeredmény annyira kínos lett, hogy nem vállaltak vele egy közösséget. Ahogy a tavaly év végén befutott edukációs célzattal készült Aranybulla című sorozat is inkább volt paródia, mintsem komolyanvehető alkotás. Az idén tavasszal befutó Hadik című film pedig nem volt jó sem történelmi filmnek, sem pedig kalandfilmnek. Amatőr módon próbálta utánozni a hollywoodi blockbusterek akcióit, ám ahogy az egyik kollégám megjegyezte: Ettől inkább az egész olyan lett, mint ha egy 90-es évekbeli ótvar rossz Zs-kategóriás akciófilmet összemostak volna egy botrányosan rossz szuperhősfilmmel. Szóval félnivalónk az van bőven, és a most befutó Tündérkert című sorozat első két része sem éppen hozz megnyugvást, ezen a téren.

A Tündérkert Móricz Zsigmond 1922-ben megjelent kiváló Erdély-trilógiájának feldolgozása, amelynek a középpontjában az Erdélyi Fejedelemség áll. Egészen pontosan az 1600-as években járunk, amikor a Magyar Királyság kvázi megszűnt létezni, az északi részek a Habsburg Birodalom védőbástyájaként funkciónálnak az oszmánok seregei ellen, a középső területek a hatalmas Oszmán Birodalom hódoltsága alatt állnak, míg a keleti régió Erdélyi Fejedelemség néven próbál túlélni. Itt uralkodik Báthory Gábor fiatal erdélyi fejedelem (Katona Péter Dániel), akinek a legitimitása nem éppen biztosított, azonban a jobbkeze, a tőle idősebb és sokkal bölcsebb Bethlen Gábor főkapitány (Bokor Gábor) és a rettegett hajdúk próbálják megőrizni azt a csekély hatalmát, amivel még éppen rendelkezik. Azonban az ifjú fejedelem inkább fűvel fával szexszel, csak éppen a feleségével nem, míg a hatalom nem érdekli. Pedig a szövetségeseinek olyan tervei vannak, hogy újra kellene egyesíteni a széthullót királyságot, csak hát ilyen fejedelemmel ez nem éppen könnyű.

Az alkotógárdában olyan nevekkel találkozhatunk, mint Bereményi Géza (Eldorádó, Kojot négy lelke) és Tasnádi István (Terápia, Aranyélet) írók, valamint Madarász Isti (Hurok, Átjáróház) rendező. Mind a hárman tapasztalt és jó szakembernek számítanak a szakmában, ezért is érthetetlen az a fajta identitásválság, amivel szembe találjuk magunkat a Tündérkert első két részében. Egyszerűen nem tudja eldönteni magáról a mű, hogy mi is szeretne lenni elsősorban: kosztümös történelmi sorozat, a magyar Trónok harca vagy éppen egy színházi előadás? Egyszerre akar lenni mind a három, emiatt pedig valami groteszk szörnyeteg születik meg a végére. A drámai részek egytől egyig mesterkéltnek hatnak, ráadásul még teátrálisak is, ez utóbbi a színészek játékára is igaz. Egyedül talán Bokor Gáboron éreztem azt, hogy nem egy színházi szerepet játszik, hanem tisztában van azzal, hogy ez egy sorozat.  A látványon érződik a 3 milliárd forintos költésvetés, végre semmi nem tűnik olcsónak: legyen szó a díszletekről vagy éppen a jelmezekről és kellékekről. Azonban itt is tetten érhető a színházi millió, minden végtelenül steril és beállított, semmi nem tűnik természetesnek, emiatt pedig a színészek játéka és mozgása is statikus marad. Azonban van rengeteg tessék-lássék szexjelenet és véres kivégzés, mert ugyebár ez a magyar Trónok harca. De úgy általában minden kosztümös sorozatunk az új Trónok harca, mert ez valahogy nagyon beakadt a Filmalapnál. Kár, hogy a megvalósításban messze elmaradunk az HBO-tól.

A Tündérkert az első két része alapján egy identitászavaros iparosmunkának tűnik. Móricz trilógiájában pedig lenne potenciál, szemlátomást azonban a készítők maguk sem tudták eldönteni, mit is akarnak. De várjunk, a magyar Trónok harcát szerették volna leforgatni, csak hát jó lett volna, ha a párbeszédek és karakterek terén is megnyilvánul ezen szándékuk, nem csak annyit vesznek át a hanyatló nyugat termékéből, hogy szex és véres kivégzések. Ugyanis a Trónok harca sokkal többről szólt, voltak benne elképesztő karakterdrámák és átalakulások, valamint mély filozófikus párbeszédek tarkították a produkciót, a szex és kivégzések csupán megfűszerezték az egészet. Az első rész végén felcsendülő Hűtlen című Edda szám pedig kimaxolta az idei cringe mérőt.

Képek: TMDb