Joker francia módra - DOGMAN - A KUTYÁK URA (2023)

Premier kritikák | 2023-10-21 | Gulyás Dominik

Luc Besson nevéről biztos hallottunk már legalább egyszer. Vagy úgy, mint a Leon: A profi és Az ötödik elem alkotója, vagy mint az európai Hollywood egyik fő pillére. Besson rendezői múltja mellett sokkal inkább hangsúlyosabb írói és produceri munkássága, amiben olyan európai pénzből készült közönségfilmeknek adott lehetőséget, mint a Taxi-filmek, A szállító és az Elrabolva-trilógia, vagy a Valerian és az ezer bolygó városa. Ezekben a filmekben az a közös, hogy mindegyiket Besson cége az EuropaCorp finanszírozta, aminek a célja: Európában is megteremteni az amerikai közönségfilmezés alapjait. Az utóbbi időkben pedig Besson félretette rendezői ambícióit, és inkább ennek az álomnak a megvalósítását tűzte ki célul. Azonban, hogy ez az álom, mennyire kente szét alkotói tehetségét az egy fajsúlyosabb kérdés. A Jeanne d’Arc óta csak olyan filmjei jöttek ki, amik nem érték már el a pozitív kritikai, és a nézői visszhangot (lásd Valerian), és az általa elindított franchise-ok is belesüppedtek az igénytelenség mocsarába (Elrabolva, Taxi-filmek). Besson még mindig egy nagy név az európai piacon, de lassan kezd már önmaga árnyképe lenni. És ez ellen sajnos a Dogman - A kutyák ura sem tudott segíteni.

A film egy in medias res kezdéssel indul. A rendőrség elfog egy elsőre transzneműnek tűnő férfit (Caleb Landry Jones), akinek rengeteg kutyája (és lőtt sebe) van. Egy kirendelt pszichológust küldenek ki, hogy térképezze fel a gyanúsítottat, és tudjon meg róla mindent. A Douglas nevű férfi elmeséli élete történetét. Apja a kutyaólban tartotta őt; egy geller miatt tolószékbe kényszerült; és árvaházbeli traumái (amiből semmit sem látunk) miatt kutyáival gazdag embereket kezdett kirabolni.

Akárcsak a 2021-es Senki című filmben, itt is flashback szerkezetben kapjuk meg a film fő történetét. Azonban, ami leginkább visszaköszön a film hangulatából, az Todd Phillips Jokere, és a John Wick. Előbbi a társadalmi üzenete (a mélyszegénységben felnövő gyerek bosszút áll a dekadens felsőbb osztályon), másik pedig a neonfényes látványa miatt. Ez utóbbi pedig működik a filmben. Az operatőri munka remek, és látszik, hogy költöttek rá rendesen. A film kellően véres, a beállítások beszédesek, és a vágással is jól játszik a film. Szóval azt mindenképp el lehet mondani, hogy külsőleg vibrál. Itt, ami lerombolja ezt a szép illúziót, az bizony a rendezés és a forgatókönyv. És pont ezt a kettőt vállalta magára Luc Besson.

A Dogman kicsit olyan, mint egy fényes neontábla, ami mögött viszont egy légüres tér áll. Olyan, mintha Besson beleszeretett volna a saját szinopszisába (a film rövid összefoglalójába), de a forgatókönyvre, már elvesztette volna a lelkesedését. Ez főleg a főszereplőnél látszik, akinek egész egyszerűen nem lehet érteni a motivációját. Nem érteni, hogy miért kezd el önkéntes igazságosztóként viselkedni, amikor semmilyen atrocitást nem látunk a múltjában az abuzív apján kívül. Egyetlen montázs van, amiben visszautasítják őt minden munkahelyről, de az is inkább látványelemként van tálalva, mintsem erős drámai faktorként. Ráadásul az egész alapötlet, hogy kutyákkal végzi el a piszkos munkát is átmegy már paródiába, amikor ezek az állatok már konkrétan helyette főzik meg a kaját. Ami elvezet minket a film másik legnagyobb problémájához, a pózerkedéshez.

Nagyon kínosan próbál menő lenni a film, csak épp azt felejti el Besson, hogy nem attól lesz valami menő, hogy telerakják menő beállításokkal. Van a film végén egy leszámolás, ami a Leon végén lévő bérházas ostromot idézi fel, de annyira súlytalan, hogy semmilyen hatást nem tud elérni (a kínos és szörnyen didaktikus párbeszédekről pedig már ne is beszéljünk). Viszont ezeket leszámítva, a Dogman lehetett volna egy szerethető trash mozi, ha Besson úgy áll hozzá, mint anno Az ötödik elemhez. De sajnos mivel itt van a jelen szál a pszichológus nővel, amiben pedig Joker szintű lélektani drámát akar ábrázolni. És bár a Joker is beleesett a didaktikusság hibájába, de ott legalább megmutatták, hogy miért jutott el Arthur Fleck erre a pontra. Itt még annyi sem történt. Csak maradt a név, és a szép képek. Viszont az dicséretes, hogy valódi idomított kutyákat, használtak a forgatásokon, és nem utólag effektelt, szörnyszülötteket.

Összegezve a Dogman nem fogja visszahozni a régi Luc Bessont, és szerintem ezt az illúzióinkat már elfelejthetjük. Ez a film épp annyira jelentéktelen, mint az eddigi munkái az elmúlt 20 évből. Ami pedig még trashnek sem jó, ott bizony már komoly gondok vannak.

Képek: TMDb