A gyilkolás művészete – A GYILKOS (2023) kritika

Premier kritikák | 2023-11-12 | Molnár Roland

David Fincher nevét mindenki ismeri, aki szereti az igazán jó krimi/thrillereket. A veterán rendező aranykorát a 90-es években élte (Hetedik, Harcosok klubja). A későbbi munkái között is akad pár említésre méltó darab, illetve neki köszönhetjük a Netflix egyik legjobb krimisorozatát, a Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agyát. A Netflix kötelékében maradva az alkotó géniusz három évvel az életrajzi ihletésű Mank című filmje után visszatért a gyökereihez. A régi cimborájával Andrew Kevin Walker-el karöltve adaptálták Alexis "Matz" Nolent által írt, és Luc Jacamon illusztrálásában megjelent A gyilkos című francia díjnyertes képregényt. A történetünk piszok egyszerűen indul, ami a jelenünkben játszódik. Egy küldetés közepébe csöppenünk épp. A főszereplőnk (Michael Fassbender) kiléte ismeretlen, csak annyit tudunk róla, hogy kifejezetten precíz a szakmájában. Az első 30 perc egy meditatív bevezetés a bérgyilkos lételemének mindennapjaiba. A helyszín neve: Párizs és küldetés célja egyszerű. A célpont likvidálása, minél kevesebb szemtanúval. A gyilkosunk a szakma elismert tagja, de profilja mindenki számára tabu. Az előkészületek jól mennek csak a legfontosabb pillanatban elvéti a célpontot. A bukást megemésztve lelép a tetthelyről és menekülőre fogja. A krízisszituáció szokatlan a számára, mert eddig sosem vétette el a célszemélyt. A legfontosabb jelen esetben a nyomok eltűntetése és a teljes felszívódás. A hazaérkezése pillanatában realizálja, hogy feldúlták a lakását és mindezek mellett súlyos állapotban fekszik kórházban a párja. A cselekmény innentől egy lineáris cselekményutat jár be, ami mellőzi a fordulatokat és a feszült thrilleri elemeket. A lecsupaszított, emberi empátiától megfosztott gyilkos karaktere belekezd személyes bosszújának felgöngyölítésébe. Az események sokasága eme karakter szemén és gondolkodásmódján keresztül látjuk a történet maró iróniáját, így azt a fajta szarkasztikus hangvételt, amit ezáltal megüt a történet, tanítani kéne. A felszínen egy szögegyenes bosszúfilm látszatát kelti, ami ellenben kivetheti magából az átlagos nézőt.

A John Wick és társain felcseperedett generáció sok mindent nem tud majd kezdeni ezzel a filmmel. Andrew Kevin Walker és mindazonáltal Alexis Nolent műve olyan, már-már megmosolyogtató kérdéskört vet fel, ami ritka lehet manapság. A bérgyilkos identitás-kódexének megkérdőjelezése és elárulása megy végbe egy eseményláncolaton keresztül. Egyfajta görbe tükre annak, miként állunk bosszút azon a szisztematikusan működő rendszeren, aminek mi is kiszolgálói voltunk végig, de még nem tapasztaltuk a saját bőrünkön annak kegyetlen valóságát.

„Maradj a tervnél!”, „Ne érezz empátiát!” Fincher óramű pontosságú rendezése és Erik Messerschmidt vizuálisan pezsdítő képei kiemelik az átlag thriller zsáneréből az alkotást. A zenéért újfent Trent Reznor & Atticus Ross páros felelt, mint a rendező előző munkáinál. Az efféle lüktető, olykor idegekig kifeszített dallamok remekül passzoltak a bérgyilkos karakterisztikájához.

A főszerepben Michael Fassbender visszatért a megérdemelt helyére. A rezzenéstelen arcmimikái és érzelmektől mentes tekintete elborzaszt, de mégis csodálatra késztet. Nagyszerű színészek (Arliss Howard, Charles Parnell) apróbb feltűnései közt Tilda Swinton mellékszerepe inkább a karakterének írt prózai részek miatt marad emlékezetes. A filmet abszolút Fassbender viszi el a hátán, nomeg Fincher több évtizedes rendezői tapasztalata.

A mögöttes tartalmak ellenére azonban Fincher rendezése csupán egy száraz tanmese a romlott lelkekről. Hiába a remek stáb és az ezek mögé pakolt tartalom, ha minden lecsupaszítva van tálalva. A gyilkosból hiányzik minden olyan stílusos és hatásos elem, amitől szórakoztató vagy egyáltalán emlékezetes tudna maradni. Az ember megtekinti és az üzenetén kívül semmilyen jellegzetes momentumot nem tud magával vinni belőle. A legrosszabb Fincher rendezte filmből is szívesen emlékszem vissza adott jelenetekre, de itt a Párizsi szekvencia után egyszerűen nincsenek drámai mélységek. Bizonyos jeleneteivel tud hatásos lenni a forgatókönyv, de a cselekmény kibontása innentől semleges hangvételű, és sajnos nélkülözi az érzelmi rezonanciát a szereplők esetén.

A gyilkos egy profi visszatérés David Fincher gyökereihez, ami egyszerűségébe rejtett üzenetével nagyon betalál, míg a túlzottan letisztult kivitelezésével elveszítheti azt, hogy sokaknál majdan klasszikusként legyen emlegetve.

A gyilkos megtekinthető a Netflix kínálatában.

Képek: TMDb